Hogy a dömper alakú, ganajtúró bogárra hasonlító
Nemzeti Színházzal oldalba kefélték e a kultúrát?
Bizonyára…Igaz, enyhe, dömperszerű harckocsi beütéssel, de olyan, mint egy büdösbogár…
Van feje, tora és potroha is, látszólag minden rendben, de bizony bűzlik… Egykor azért nőttek itt a gazok, hogy ráaggathassák a táblát, ez
bizony expotelkes bokor… Hogy az expo mennyire kommunikált volna környezetével,
azt nem tudom, legfeljebb annyira, hogy le is mondtak róla… Mint, ahogy e
Nemzeti Színház építői is lemondtak
a legegyszerűbbről, hogy tudomásul vegyék, bizony ott van, alig húsz
méterre a Duna… Persze érthető… Betették
egy táskába a tervet, ami még a Városligetbe készült a Hungexpo területére,
átvillamosoztak szembe a Vágóhídhoz, ettek húsz deka kettes kolbászt savanyú
uborkával, két karapás között a Duna felé néztek, aztán eldöntötték, itt legyen…
Itt is lett…
Hogy
jó helyen-e?
A
legegyszerűbb, ha Schwajda
György kormánybiztosnak arra a kijelentésére gondolunk, amelyet a Mozgó Világ
újságírójának arra a kérdésére, hogy a Nemzetivel kapcsolatos ügyek intézésére
miért egy városligeti villában bérelt irodát, logikusan azt válaszolta, hogy
„Mégiscsak jobb ez, mint kint a fenében.”
Hát… Mindehhez kellett egy Siklós Mária nevű
- arányoktól messze esett - építésznő…
A kultúrtörténettől
is messze kellett, hogy essen, mert a kis jóindulattal eklektikusnak mondható
épülettel el is érte az alkalmatlanság hitébe vetett célt is… Eklektikusan
rohadt gondolatok császkálnak az emberben, amikor körbe lépdeli a Nemzeti Juh
Hodályt…
Sétálok a falak tövében elöl és
hátul…Mondják és sorolják az igazi építészek kifogásaikat… A funkciótlan
árnyékolókról, a kissé íves erkélyekről,
arról, hogy kidudorodások és éles szögletek váltják egymást, amelyek nem lépnek
kapcsolatba egymással… Megtanultam, hogy a tengelyes szimmetria mindenkor a
hatalmi építészethez kötődött
olyannyira, hogy a XX. század második felében Oswald Mathias Ungers épületeit,
aki visszahozta a szimmetrikus épületeket, fasisztoidnak bélyegezték.
Jó lesz ez sok mindenre, reménykedem
legalább az első
métereken, aztán rájövök, egy huszonegyedik századi színháznak bizony nem… A
600 személyes nézőtérrel
és 200 fős
stúdiószínházzal ellátott Nemzeti Színház technikailag a kukucska - színház
rendszerére emlékeztet. Színpada nem variálható. Előszínpad
sem alakítható ki. Oldalszínpadai kihasználhatatlanok. A modern, előremutató
és kísérletező
színházi előadásokat
egyáltalán nem tudja befogadni. Bár nem narancs alakú ez az építmény, de tagadhatatlanul a Kormány Mítosz épülete ez…
Mert az épület a Nemzet fejlesztésének a része…
- Én bizony kirekeszteném a nemzeti
fejlesztési program megvalósításából azokat, akik nem azonosulnak a Kormány
elképzeléseivel… – mondta Orbán Viktor, a tudatosan magyar miniszterelnök…Vagyis…
Bizonyára nem tudatalatti módon, de mintha összekeveredne a Nemzet, a
fejlesztés és a Kormány szó…
Eszembe jut az Ünneplő
nemzet…
Ahol Mohácsot ünnepeljük együtt a török
nagykövettel, Szécsényben, ahol II. Rákóczi Ferenc Habsburg házat detronizálta…
Később
ugyanott díszpolgárrá avatják Habsburg Ottót, aztán másutt is – és éppen -
március 15-én… Ahol aranycsapatnak mondjuk az ezüstérmeseket, és aki azt akkor
közvetítette - TV híján az egyszem rádión -, negyvennyolc évvel később
mindezért Pulitzer díjat kap…
Mosolygó arccal énekli Princz Gáborné a
Chicago vezérdalát és Mádl Ferenc, a sunyi, lila színű
kerti törpére hasonlító Köztársasági
Elnök a Nemzeti Színházat megnyitó beszédében meg se említi Gobbi Hildát,
Sinkovits Imrét, vagy a színészkirály Latinovitsot…
Páger Antal, Kiss Matyi, Domján Edit,
Sós Imre szintén az elnöki hiánylistán szerepel…
Göncz Árpád pedig? Miért lett volna
hivatalos? Chicagón át – Irány Európa…
Vagyis, valahol, valakik kitaláltak egy
úgynevezett Nemzeti Fejlesztési Programot…
Helyettesítsük be..
Ezt a valakik társaságát úgy nevezték,
hogy a Fidesz és koalíciós partnerük a Torgyán vezette kisgazdák…Papírforma
szerint én is és a többi nyolc millió is megválasztotta őket,
legalábbis ezt hiszik… De nem… Bár nem kaptak több szavazatot, a tőrvény
alapján mégis ők
alakíthattak Kormányt… A demokrácia azt kellene, hogy mondassa velük, hogy
választóik akaratából és a nem őket
választók bizalmából kaphatták meg a Kormányrudat… Az akaratot megfizették
busásan alattvalóiknak. A bizalom pedig? Az nem azonosulás, tehát ki velük a
Nemzeti programból! Mert kirekeszteni azt persze szabad…Meg is tették…Az ember
elgondolkodik, mi is az a szabadság? Hiszen mondják, naponta mondják, most azok
vagyunk… Tehát? Szabadon befoghatom a szám….
És,
hogy mi a sajtószabadság és a Magyar Alkotmányban is biztosított szólásjog? Szabadon
eldöntheted, azt akarod, hogy kinyírjanak, vagy azt, hogy ne nyírjanak ki? Ez
csak attól függ, hogy értelmezed a sajtójogot? A szólásszabadság pedig? Hát nem
egyszerű? Szabadon
eldöntheted, hogy szólsz, vagy kussolsz… Egyszerű… Ennyi az egész…
Sétálok körbe – körbe a Nemzeti Színház
árnyékában… Ez tetszik… Részévé tették e házat a szociális hálónak… Egy műfolyó,
műtenger,
műtó
létesült csak azért, hogy rábiggyesszenek egy műhajót,
vagy inkább csak az elejét…Bizony a tervezőt
Titanic, a világhírű
film, világhírű
jelenete ihlette meg… Két ember a hajó orrában… Szembe a széllel, szembe az
iránnyal… De azok szebbek voltak, mint csak úgy együtt Orbán és Torgyán egymás
derekát átölelve…
Víz tehát van… Ha pedig van, akkor illő
tele dobálni fémpénzzel is… Tele is van… Gondolom a Kormánytól naponta kijár
valaki, úgy hajnal tájban, mondja az őrnek,
bizony engem a Varga nevű
éppen pénzügyminiszter küldött, hoztam egy kevés aprót…Aztán beleszórja a
kincstár Simicska maradékát… Talán Slecht is küld valamennyit… Van is benne
elég… Indirekt módon így kell támogatni Harrach minisztériumát és a csöveseket…
Mert utána ők
jönnek, bóklásznak két kört a vízben, meg is találják az ötveneseket ,
százasokat, a húszasokat, aztán rohannak enni… Hát mit csináljanak mást? Keresik
az aprót…
Mi lenne, ha inkább a felelősöket
keresnék? Nem egyszerűbb
megtalálni egy százast a Nemzeti melletti tócsában? Mert tény, hogy a
kopogtatócédula és a szavazócédula nem vízhatlan, ezért bár keresik, ezt nem
találják benne a csövesek… Naiv álom, hogy ők
is élhessenek állampolgári jogaikkal… Mert ők
azok, akiket bizony nem ért utol a molett hölgy által vezetett testület
egyetlen molett, vagy nem molett belügyminisztériumi beosztottja sem… A
csövesek nem szavaznak, ők
nincsenek…
Csak az szavazhat, aki saját lakásában
eszik… Ha nem eszik, akkor gyenge és el se megy.. Ha pedig a bokor alatt
alszik? Hát.. Olyan lakcím nincs… Bizony, akinek nincs lakása, az csak álompolgár….Persze
vannak e tájon rendes és nem rendes őrök
is… Ahhoz pedig, hogy rendes legyen, bizony fel is kellett öntenie a garasra…
Ivott is az ember éppen eleget, de legalább – biztonsági őr
létére - kedves volt és elmondta, ahol most járunk, az a Nemzeti Színház, és
ott, ahol találtak, nem messze egy bombát, az felrobbant…
Aztán a robbanás helyén találtak
termálvizet és ezért a Nemzeti mellett termálfürdő
is lesz… Istenem… Szegény, mi mindent meg nem tett azért, hogy jól érezzem
magam? Hát sikerült… Legfeljebb elgondolkodtam… Ha nincs bomba, akkor nincs
fürdő…
De kinek köszönhetjük? Az orosz bejövőknek,
vagy elmenőknek?
Az amerikai bombázóknak, vagy az angoloknak? A németeknek?
A biztonsági őrök
józanabbik csapata ott őrzi
a Nemzeti Színházat, ahol nem járhat halandó… Vagyis azt a részt, ami nincs
szem előtt…
Az ok pedig egyszerű…
Nem készült még el… A Nemzeti oldalára kőbe
van vésve, hogy a színházat átadták 2002. januárjában… Na jó… Ez hazugság…
Akkor mi volt március 15-én? Alig két hónap különbség…A tervezőnő
neve alatt egy újabb név… Koncepcióterv: Popov… Hát az pedig ki a jó fene? Emlékszem,
gyermekkorom egyik kedvenc, világhírű
bohócának a neve, de hogy idáig süllyedjen? Eldöntöttem, visszamenőlegesen
se nevetek a bohóctréfáin… Mégse hiszem, hogy ő
lenne… Akkor pedig ki ez a koncepció - gyáros?
A két őr,
már messziről
szemmel tart, hiszen olyan oldalát merem megnézni a Nemzeti Színháznak, amelyet
elzártak a halandóktól… Én pedig, megyek, baktatok, a saját színházam körül,
mert olvastam, én is részese vagyok a Nemzetnek, meg aztán azt írta az újság,
hogy ünnepélyesen át is adták…
Ha pedig átadták és én még nem vettem
át, mint a nemzet tízmilliomod része, hát eljöttem átvenni…
Rám is ripakodtak az örök… Hát menjek
én el a jó fenébe…Keresek
legalább egy térképet, hogy eligazodjak az ösvények labirintusán, amely körbe
veszi az épületet… Azt és azt is meg akarom nézni… Aztán látok, egy seggét
mutató színésznői
szobrot… Bizonyára, amikor felállították, még nem tudták a színésznagyság mely
oldalán megy majd az út? Aztán úgy maradt…A többi legalább szemben áll velem…
Olyanok, amilyenek…Amennyi pénzt alkotói kaphattak a szobrokért, annak
ellenértékéért újra be lehetne íratni őket
rokonaikkal és protektoraikkal együtt egy alapfokú gipszminta-készítő tanfolyamra… Bár, egyéb alkotások is
vannak ott, hiszen egy nőnemű bogárnak egy időben talán egy fallosz is elég…
Ha
pedig a Nemzeti egy nőnemű bogár, mert nem több, akkor miért
nem elég számára egy olyan jelentéktelen fallosz, ami oszlop gyanánt ott
díszeleg egy szoborral a tetején a bejárat bal és jobb oldalán is? Mert két
fallosz szálkásodik a napfényben, két oszlop, jelentéktelenül meghúzódva, mint
afró amerikai méretek között egy japán nindzsa a zuhanyozóban…
Legalább
a vízben a romok az igaziak… A Blaha Lujza téri álmoké… A Somlai Artúroké, a
Csortos Gyuláké… Vízben, örökre elázva… A mese segít élni –mondja a világhírű filmrendezőnk, Szabó István, de félek, itt nem
meséről, legfeljebb a művészet meseruhájába öltöztetett
gusztustalanúl kemény valóságáról van szó…
A
rohanásról, a hülyének, vagy legalábbis bolondnak nézett állampolgár
vakításáról, hogy lásd, mi ezt is tudjuk… Most még az úr e tájon a fülsiketítő hallgatás… Ki tudja, mily veszélyt
hordoz ez a csend? A szobrok nincsenek vízben, itt, meg ott, van is elég, de
aki nem tud olvasni, bizony honnan is tudhatná, hogy Gobbi Hilda az egyik, vagy
Őze Lajos a másik?
Persze, aki nem ismeri fel őket,
az hülye… Vagy nem tudja, kik voltak ők…
Egyszerűbb meghallgatnom
egy mögöttünk bandukoló pár férfitagját, aki dühödten újságolja, ő húsz évig volt a Vigszinház ügyelője, atyai jó barátja volt Őzének és a többieknek, de ilyen csúf
szobor együttest még életében nem látott, s közben Feleki Kamillra mutat. A
szobrok inkább torzók, az emlékek pedig silány hasmenésre emlékeztetnek, amikor
maga mögött hagyja az ember e szeméthalomra épült, nylonba csomagolt
protekcióhalmazt…
Mert
sok ember ünnepelni szerette volna sajátjaként e Nemzet tulajdonát képező házat… Húsvétkor is arra sétáltam…
Promenádos kivagyik húzták maguk után a jóllakottság, a dölyfösség illatfelhőjét és néztek, mint egy Marsról
szabadultat, amikor szabadidő
ruhában, mert éppen volt szabadidőm,
mentem velük szembe…
Nem
tudták, köszönjenek?
Mert
éppen férjükbe, stricijükbe, arájukba, barátnőjükbe, kurvájukba karoltak és nem jutott eszükbe, én
vajon melyiket tudom?
Volt,
aki távolról biccentett, volt aki a vízbe nézett más pedig rohanva keresett egy
padot, ahová leülhetne, mert nem bírja tovább…
Persze
hülyeség…
Ennyire
egyiknek sem kellett volna félnie…
Nekik
nem kell félni….
A
promenádos kivagyik nem szoktak félni…
Zakójuk
zsebében minimum két párttagkönyv van, két életrajz, a harmadikhoz esetleg egy
kozmetikázó készlet és persze két színházi előadásra szóló jegy…
A
díszelőadásra az egyik,
legalább mondhassák, egy levegőt
szívtak Az Ember Tragédiájával, azaz a Fidesz miniszterelnökével, a másikban
pedig a Viharra szóló jegy…
Bárhogy
is alakul, az Orbán Viktornak fityiszt mutató Schwajda darabján is jelen
voltak…
Pad
nincs…
Se
fából, se vasból, se betonból…
Ne
ülj le, ne bámulj, hanem haladj…A fű
elkerítve… Ott járj, ahol szabad… És ne cigarettázz, mert nincs hamutartó…
Sötétben pedig? Ne sétálgass a Nemzeti körül…
Lámpa
sincs…
