Elvileg, mit is csinálhatnék? Keresem nyomát a tisztességnek...
A tisztességeseknek...
Mert vannak...
Vagy megalázottan, hallgatásra ítélten...
Vagy megvásárolva - lekötelezetten...
Vagy csak úgy,
köpve az egész Délegyházára,
benne a közéletre és a közéleti szereplőkre...
És eszembe jut, mit érezne az az ember, itt Délegyházán, akit a minap láttam a Belvárosban... Hajléktalan volt... Ki kínált volna neki fedelet, az elmúlt, embert fagyasztó hidegben? Ki, egy kabátot, egy cipőt, vagy akár egy meleg teát?
Én csak egy nagyon - nagyon rászoruló idős asszonyt láttam...
Arca már szép lassan a homályba vész, de az nem, hogy a helyi, választott testület egyik tagja, pedagógus létére, nem fogott vele kezet, mert - ahogy mondta: - koszos volt...
A Belvárosban látott hajléktalannak egész élete, sorsa, tegnapja - jelene - és félek -, jövője is belefért egy, a vállára, spárgával kötözött, színes, műanyag, úgynevezett KGST szatyorba...
Lesben állt, mint Délegyházán a kritizált Hatalmasságok... Csak, hogy ez a hajléktalan nem attól félt, hogy mi kerül róluk nyilvánosságra, hogyan előzhetik meg - akár már csak a kérdéseket is - fenyegetéssel, hallgatással... Pedig, ami még késik, nem múlik... De vissza a hajléktalanhoz...
Ott állt lesben, alig két méterre egy utcai cigaretta tartótól... Nem feltűnően, hanem csak úgy, ráérősen... Mellettem éppen elsietett valaki, rohant az érkező busz felé... Még bele szívott egyet a cigarettájába, félig a cigarettatartó felé fordulva, megcélozta a közepét és belepöckölte... A hajléktalan, azt hitte még időben szólt, hogy - Várjon!
A cigaretta maradványa már a tartóban volt, a férfi, aki sietett csak sajnálkozón biccentett egyet és rohant tovább...
Kíváncsi lennék, mert keresem a tisztességet,
Kíváncsi lennék, mert keresem a tisztességet,
a kilencven évét betöltött Göncz Árpádtól,
korábbi többszöri riportalanyomtól,
vajon ki veszi át a staféta botot?
