2013. augusztus 30., péntek

Barátom, mit keresel te itt?

 
 

 
 
Egy Jóbarátom, Jókollégám, egy Ember,  
tisztelte meg az Agórát egy jó és értékes írással. 
És szinte észrevehetetlenül el kell gondolkodnom rajta,
hogy én
/ vagy bárki más /
mióta hordom kivül a szivem?
Mi az az álom és illúzió szegygyont,
 ami még ott tartja helyén? 
 
 
Tornyi Ferenc
 
PSZICHIÁTRIAI BETEGEK ÉS ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA, BÁRÁND.

Tízezer fecske.
Szarvasmarha-telep.
Borjú – amelyiknek kizáródott a szíve.
A szegcsont bezáródott, a szív kívül maradt.
A nyakbőr alatt dobog.
Nézzük, az állatorvossal.
Én csodálkozom, hogy a borjú él.
Ő is.
Bika.
Bika.
Nincs jelentősége.
Ez a borjú aligha éli meg,
hogy biológiai küldetése beteljesedjék.
A többi se!
Levágják, öt-hat mázsásan, azokat is.
Mi végre’ hát, hogy őrzik?
Nem is tudom – mondja a doki.
Válaszát alig hallom!
Már húszezer fecske.
Tudjátok, a fecskék azért tűntek, tűnnek el a magyar falvakból,
mert nincsenek trágyadombok.
Nincs szúnyog, nincs légy, nincs muslica.
Ne is legyen! – mondják sokan.
Fecskék sorsáról döntenek.
Döntöttek.
A borjút megkötni nem lehet
– kívül „dobog”, a többi közé beengedni sem –
marad az EGY négyzetméternyi fémkaloda.
A legszélső.
Ezt a borjút köszönti hajnalban először a nap, ő búcsúztatja, ha eltűnik nyugaton.
Eladjuk - mondja a szarvasmarha-tartó telep vezetője.
Eladták, azóta.
Falusi turizmus, vendégház, jelszava:
„Kívül dobogó szív!”.
Szemközt,
az istállóktól néhány száz méterre:
az Otthon,
elme-szociális.
Az épületet körülölelő parkban
- kerítésen belül és kívül is -,
a tudat határán bóklászó.
Kórházi egyenruhába öltöztetett szívek.
Fiatal gondozott közelít.
Nincs kényszermozgása,
mint a jó néhány társának,
nem néz bambán maga elé,
nem motyog,
mint többen is,
tekintete szokatlanul élénk.
Régóta bámul, hozzám lép.
- Van egy ötvenesed?
A „szoc-otthonban” automaták vannak,
nem messze kisebb bolt is „működik”.
- Bocsánat, cimborám, sajnos, nincs… - Szégyellem magam.
- És egy százas?
- Barátom, mit keresel te itt?