Barátom, mit keresel te itt?

 

 

 

 

Egy Jóbarátom, Jókollégám, egy Ember,  

tisztelte meg az Agórát egy jó és értékes írással. 

És szinte észrevehetetlenül el kell gondolkodnom rajta,

hogy én

/ vagy bárki más /

mióta hordom kivül a szivem?

Mi az az álom és illúzió szegygyont,

 ami még ott tartja helyén? 

 

 

Tornyi Ferenc

 

PSZICHIÁTRIAI BETEGEK ÉS ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA, BÁRÁND.

Tízezer fecske.
Szarvasmarha-telep.
Borjú – amelyiknek kizáródott a szíve.
A szegcsont bezáródott, a szív kívül maradt.
A nyakbőr alatt dobog.

Nézzük, az állatorvossal.

Én csodálkozom, hogy a borjú él.

Ő is.

Bika.

Bika.

Nincs jelentősége.

Ez a borjú aligha éli meg,
hogy biológiai küldetése beteljesedjék.

A többi se!

Levágják, öt-hat mázsásan, azokat is.

Mi végre’ hát, hogy őrzik?

Nem is tudom – mondja a doki.

Válaszát alig hallom!

Már húszezer fecske.

Tudjátok, a fecskék azért tűntek, tűnnek el a magyar falvakból,
mert nincsenek trágyadombok.
Nincs szúnyog, nincs légy, nincs muslica.
Ne is legyen! – mondják sokan.

Fecskék sorsáról döntenek.

Döntöttek.

A borjút megkötni nem lehet
– kívül „dobog”, a többi közé beengedni sem –
marad az EGY négyzetméternyi fémkaloda.

A legszélső.

Ezt a borjút köszönti hajnalban először a nap, ő búcsúztatja, ha eltűnik nyugaton.

Eladjuk - mondja a szarvasmarha-tartó telep vezetője.

Eladták, azóta.
Falusi turizmus, vendégház, jelszava:
„Kívül dobogó szív!”.

Szemközt,
az istállóktól néhány száz méterre:

az Otthon,

elme-szociális.

Az épületet körülölelő parkban

- kerítésen belül és kívül is -,

a tudat határán bóklászó.

Kórházi egyenruhába öltöztetett szívek.

Fiatal gondozott közelít.

Nincs kényszermozgása,
mint a jó néhány társának,
nem néz bambán maga elé,
nem motyog,
mint többen is,
tekintete szokatlanul élénk.

Régóta bámul, hozzám lép.

- Van egy ötvenesed?

A „szoc-otthonban” automaták vannak,
nem messze kisebb bolt is „működik”.

- Bocsánat, cimborám, sajnos, nincs… - Szégyellem magam.

- És egy százas?

- Barátom, mit keresel te itt?