2014. február 12., szerda

A BUKÁS ELÖTT ÁLLÓ POLGÁRMESTERNEK...



1.

DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉNEK
H E L Y B E N 
 
Természetesen megnövekedett munkája közben nem szeretmém Önt zavarni, de aggaszt, hogy Ön, polgármester létére
- immár negyedik napja -
nem tartja be a Testület - Fórum rovat két hónapra érvényes bezárárására  vonatkozó - határozatát. Érdeklődni szeretnék,
hogy ennek mi az oka?
Érdeklődni szeretnék,  
hogy a testületi határozat be nem tartásáért mennyiben kívánja vállalni a felelősséget? 
 
Délegyháza, 2014. február 10 - én 
Erdélyi István   


2.
 
Tisztelt Polgármester úr!
 
Eredetileg köszönettel vettem, hogy az általam szóvá tett fakivágás ügyben további háttérinformációk felvételének céljából szükségesnek tartotta, hogy a holnapi napon reggel 8 óra 15 percre berendeljen a helyi Önkormányzathoz,
de úgy érzem,
én semmi új információt nem tudok hozzá fűzni az eredetileg is megirtakhoz képest,
ennek megfelelően oktalannak tartom a kizárolagosan ez ügyben tartandő talákozásunkat. 
Szerény feltételezésem szerint éppen elég információ és egyben bizonyíték is áll rendelkezésére az objektiv és szükséges döntéséhez, amelyről természetesen tájékoztatást kérek. 
 
Délegyháza, 2014. február 10  - én.
 
Eredményes munkát kívánva:
Erdélyi István   
 
3.
 
 TISZTELT
ERDÉLYI ISTVÁN ÚR!
 
NEM ÉRTEM, VALÓJÁBAN MI A CÉLJA?
A RIEBL ELLEN A HANGULATOT KELTENI NEM NAGY DICSŐSÉG, MERT ÖNMAGA KÉPES ARRA, 
MÁR AZ ELEJÉRŐL FOGVA, HOGY VÉGLEGESEN LEÉGESSE MAGÁT, HOGY NULLÁRA MINIMALIZÁLJA  ÖNMAGÁT...
 
  MIT ÉR EL AZZAL A  SOK INFORMÁCIÓVAL, AMIT KÖZZÉ AD RÓLA?
A NEM DÉLEGYHÁZIAK  LEGFELJEBB MEGVÁLASZTÁSÁIG NEM TUDTÁK,  A DÉLEGYHÁZIAK PEDIG?
VELE ÉLTEK, EGY FALUBAN ÉLTEK ÉS EGYÜTT ÁRULTAK EL MINDENT, AMI JÓ LEHETETT VOLNA...
LEGALÁBBIS AZ EMBERILEG ÉRTÉKELHETETLENEK, A BESOROLHATATLANOK... 
MÁRA MÁR ŐK SEM AZOK ÉS EGYRÉSZT AZOK MINDAZT SZÉGYELLIK, AMI BÁRMIKOR IS DR. RIEBL ANTALHOZ KÖTÖTTE, BÁR MINDEZT MEGLEHETŐSEN KEMÉNYEN NYILVÁN TARTJA TEGNAPI CSÓKOS VEZÉRÜK...
SZÓVAL ÉN EGYELŐRE AZT TANÁCSOLOM MAGÁNAK,
HOGY  NE TEGYEN SZINTE SEMMI MÁST,
CSAK JÁTSZADOZZON...
ÉS EL SEM HISZI,
E JÁTSZADOZÁS KÖZBEN MENNYIT VÉTENEK... LEGALÁBBIS NEM KEVESEBBET, MINTHA ELHISZI VÉGÜL ÖNMAGÁNAK,
HOGY FUTKÁROZHAT FÉLLÁBUAKKAL, BESZÉLGETHET NÉMÁKKAL
ÉS GONDOLKOKODHAT EGYÜTT AGYNÉLKÜLIEKKEL...

URAM,
MAGA ENNÉL JÓVAL TÖBBET ÉR ENNEK A TELEPÜLÉSNEK....
( IS.... ) 
 
2014. FEBRUÁR 11 - ÉN 
(RÉVÉSZ ANTAL )


4.
Tisztelt Polgármester úr!
 
Természetesen tisztában vagyok  azzal, hogy Önnek mi a szakmai és irányítási feladata, mint, ahogy azzal is, hogy mennyire alkalmatlan választott funkciója ellátására.
Vannak esetek, amikor a törvény Önt védi, de emlékeztetném arra, hogy az esetek többségében Önnel szemben, az állampolgárnak, az állampolgároknak lehet igazuk, ha szükséges  a függetlennek vélt magyar bíróságok elött.
 Ismerve és a tapasztalva az állampolgárok egy részének véleményét Önről és szándékát Önnel szemben, emlékeztetni szeretném, s kérném, hogy amennyiben módja van rá, próbálja kiemelten - kiemeltebbben kezelni azon kötelességeit, amelyek első sorban - egyelőre - a tájékozatlan állampolgároknak szúrnak szemet.
 Konkrétan, hogy feladatait nem a törvények alapján végzi,
visszaél hatalmával, 
viselkedésével megsérti az állampolgárok biztonságérzetét.
 
Tisztelt Uram!
Ezen levelemet figyelmeztetésként írom Önnek.
Első sorban abban a reményben s kéréssel,
hogy az Önre kiszabott idő végleges lejárta elött már ne kövessen el több olyan cselekedetet, amelyek törvény által történő megtorlása sokkal súlyosabb gondokat okozhat az Ön számára,
mint amit hisz, vagy amiben reménykedik.
Ezen levelemet utolsó figyelmeztetésnek szántam.
A későbbiekben ezen eszközhöz Önnel kapcsolatban nem kívánok folyamodni.
 
Mivel leveleim többségére nem kapok Öntől választ, igényem a válaszadásra történő kérésemre  nem terjed ki.
 
2014. február 12-én
 Erdélyi István
      főszerkesztő            

2014. február 8., szombat

A PRIMITÍVSÉG NEM BELÉPŐ EGY GYÜLEKEZETBE.... +1 írás +1 írás + 1 ÍRÁS


ANNYIRA PITI
és annyira szint alatti, ami elvehetné - elvihetné a figyelmet, hogy az ember nem hülyeségből, nem tájékozatlanságból  és kiváltképpen nem gyávaságból nem szól hozzá azokhoz a valóságos történésekhez, amelyek szinte kiverik a szemét, hanem egyszerü oknál fogva nem... A felvett primitívség, a méltóvá válás szándéka, az elvegyülés és kiválás József Attilai szándéka nem menti fel az embert az alól, hogy az idegen retek is retek... Az idegen segg is csak segg... A primitív szolidaritás, még, ha egyensúlyban is van a látszólagos korrektséggel, sem más, mint egy olyan színjáték, ahol fejletlen az észre, a szépre, a gondolkodásra még a sarki szemétláda is... Elvágásra, kivágásra, tüzelésre alkalmas, üres, primitív elmékkel van tele már a szemétláda, és hinni kellene - hamisan, önmagunkat is átejtve a tisztesség érdekében -, ott is emberi gondolatok fészkelnek... És nem hisszük el, mert nem akarjuk elhinni: a szemétben a szemét van. Szaros, rongyos, megalázott, szétszedett, üres és büdös szemét. Massziv szemétről - szemetekről beszélek, hol már a tűz is kudarcot vall, a szó is megadja magát, a józan gondolat pedig annyira elkerüli az üresség létében villogókat, hogy már a köpést- a leköpést sem érdemlik meg... 

 
NEM IS TIZES
 nem is százas, hanem jóval magasabb kérdéscsoportba tartozik, amelyben nem partnerré, inkább ellenség kategóriába sorolta magát Délegyháza jelenlegi vezetése, szemben választóinak jóakaratával, elfogadtatási szándékával, a többség, a nagytöbbség jóindulatával... Mert lehet magyarázni, megmagyarázni a bukott lét előszobájából kihallatszó halál - nyavajgást, de nem felmentő ez akkor sem, ha idő közben rájött - rájöhetett a többség, hogy nem csak a pohárnyi víz terül el az asztalteritőn már, hanem darabokra tört a pohár is az arra alkalmatlan kezekben... Az arra alkalmatlan  szemek elött... Az arra alkalmatlanok mind szűkebb, mind értéktelenebb társaságában...

 PÉLDÁK TÖMEGÉVEL ÉLHETNÉK,
     
példák tömegében szereplő, nulla értékű emberek lehetnének főszereplői az elmúlt három év szélhámosságain - felszinességein - az alkalmatlanság csomópontjaiban tenyésztett  üressség minden elfedni igyekvő zászlói alatt, ott, hol a perc is a lopott idő kategóriájába tartozik... Mert ki gyenge volt az elmúlt három év alatt, az bizonyára gyenge volt az elmúlt, ezt megelőző idő alatt is, és csak végszükségben szavazott a jelenlegi szakmailag, kulturálisan, pszichológiailag is önmagát már a kezdettől eláruló, alkalmatlan, erő és ész nélküli, üres és képletes hadsereg, rongyokba burkolt, egyenruhába bújt tagjaira... Mert nincs itt bukott ember... Van, aki éppen szünetelteti jól fizető foglalkozását, van, aki büszke  alig egy lépcsőfokot elérő százezer év munka után nyugdíjas létére, van, aki tanít, mert taníthat, van, aki oly keveset keres - legalábbis aláírt okmánya szerint - hogy sajnálatot ébresztene bárkiben, ha elhinné neki igaznak, amit leírt... És ott ülnek és nekik meleg van, és nekik az én, a te pénzedből nem csak joga, rossz döntési lehetősége van, hanem a hatalom részeseként, számára ajándék gyanánt adott és járandóság a visszaélés és a tisztára mosás, a tisztára mosatás  lehetősége is... 

GÖRCSÖKBE MENEKÜL 
láttukon és egy levegőnyire távolságtól személyük közelségén a tudat, a remény, hogy szót lehet érteni, mert hiába tanult az ember gyógypedagógiát, szellemileg széttörőben levő emberek újra össze illesztésének apró technikáinak tömegét, ha a primitivségből nimbuszt kovácsoló - már születésükkor bukottságot hordozó egyedek - emberutánzatok kezébe vándorolt a hatalom... Akik kezében és hatalmuk tudatában már eldönthetik, mit ér a betü, amit tanultál, mit ér a szó, amit tanultál, mit ér a mondat, amit tanultál, mit ér a gondolat, amelyre képes vagy, képes lehetsz, mert hiszed, szuverén lény vagy gondolataidtól, lábad - talpad - sarkad aljáig... Mert nem érdekelnek a névtelen személyek, az elmúlásra ítélt perclovagok, a gyűrt gondolataik  vánkosába csavarodó emberutánzatok.  Dögledeznek már és ragaszkodnak elcsépelt álmaikba, holott eltakarodnának,  vissza a hiúságot is sérelmező, de legalább kevebbet megalázó pántlikázott világba, de nem, nem, nem, mert hiszik, az ő álmuk mindenki álma és ki nem álmodja azt, amit ők, azok az érzék nélküli csürhe, üres tagjai...  

VÁLLALNI SZERETNÉM
a csűrhe világ csürhe közreműködőjének,  szürke szerepét is, ha azon múlna, eltünne az üresség hatalma, de nindegy, mely ruhát veszi magára hideg ellen, vagy primitívség ellen, ki eleve a köz ellen vétkező, eltiporni való kasztba tartozik, oly mindegy a halálnem, mi rá vár, a söpredék szerepét osztotta rá, vagy többekre a jelen hatalom...  És nincs mese, és nincs szöveg, és nincs ütem, nincs ritmus, nincs dallam, vagy extrém monotónia, mindezek tartalma a üresség tartalmatlanságából táplálkozik...  A velük született halálfény - látomásból, a velük született " - engem bántanak " primitv érzésvilágból, mert mindig csizma alatt voltak, oda születtek és erejük sem volt ahhoz, hogy a csizmaszárnak tetejéhez merészkedjenek ... Még lélekben és gondolatban sem... Emlékszem, ha akarom, arcuk hazug redőire, hányásaik bűzére, kifogásaik szint alatti vágyálmáira, és tudom, pontosan az nem volt a szinjáték, csak mindaz, ami utána következett... A Jelen Cselekedetei és azok bujtatott tartalmai... Az éjszakai haláltusák... Az otthagyás és az el nem válás megbeszélt szakaszai, amikor dögre cserélte volna egyik, vagy másik saját életük részét, csak, hogy az elégedettek táborába tartozhassanak... Mert ment már azóta az idő, a szépség eltünt, a hamis szépség tör utat és elhiteti ki mindig csak csúnyát látott, mert sorsa  - léte - szennyesből táplálkozó léte ezt generálta belé, hát szemüvege is csak az elmúlt évtizedeik tükörképét sugározza... 
ERRE A VILÁGRA
 nem születtek bokrok - fák, világra csodálkozó apró gyermekek, álmok és remények, mert mindez bevándorolt a gondolkodni képtelen, ürességet hordozó emberutánzók hitvilágába...  Saját templomaikba... Sekrestyéikbe... Kápolnáikba... A bársonnyal letakart asztalok fiókjaiba, mert a büdös hit és a szarrakás között, csak a takaró választja egyiktől a másik lényegét... Az ideálisnak nevezett bűz reggeleinek  hatalmi  gyakorlatával... És ilyenkor nincs ki bekéredzkedjen az ólba, hogy méltó legyen a moslékhoz, mert már a moslék helyén is önkinevezett emberek utánzatai  trónolnak... Hetykén - büszkén, megtámadhatatlanságuk tudatában, bíróságok elötti hazugságaik birtokában egybe tartoznak, egybe és szétválaszthatatlanul, mert tudják, az első szakadás egyenlő lesz a repedéssel... A töréssel, a zuhanással, az önfeladással... És hiába küzdenek önmagukkal, önnön maguk ellen, de gyenge a tatami, gyenge a lélek, és gyenge a tett, csak ami a bukáshoz elég, annyi még a tartalék... 

1.

DÉLEGYHÁZA KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉNEK
H E L Y B E N 
 
Természetesen megnövekedett munkája közben nem szeretmém Önt zavarni, de aggaszt, hogy Ön, polgármester létére - immár negyedik napja - nem tartja be a Testület - Fórum rovat két hónapra érvényes bezárárására  vonatkozó - határozatát. Érdeklődni szeretnék, hogy ennek mi az oka? Érdeklődni szeretnék,  hogy a testületi határozat be nem tartásáért mennyiben kívánja vállalni a felelősséget? 
Délegyháza, 2014. február 10 - én 
Erdélyi István   

2.
Tisztelt Polgármester úr!
Eredetileg köszönettel vettem, hogy az általam szóvá tett fakivágás ügyben további háttérinformációk felvételének céljából szükségesnek tartotta, hogy a holnapi napon reggel 8 óra 15 percre berendeljen a helyi Önkormányzathoz, de úgy érzem, én semmi új információt nem tudok hozzá fűzni az eredetileg is megirtakhoz képest, ennek megfelelően oktalannak tartom a kizárolagosan ez ügyben tartandő talákozásunkat. Szerény feltételezésem szerint éppen elég információ és egyben bizonyíték is áll rendelkezésére az objektiv és szükséges döntéséhez, amelyről természetesen tájékoztatást kérek. 
Délegyháza, 2014. február 10  - én.
Eredményes munkát kívánva:
Erdélyi István   
 
3.
 TISZTELT ERDÉLYI ISTVÁN ÚR!
 
NEM ÉRTEM, VALÓJÁBAN MI A CÉLJA? A RIEBL ELLEN A HANGULATOT KELTENI, NEM NAGY DICSŐSÉG, MERT ÖNMAGA KÉPES ARRA, MÁR AZ ELEJÉRŐL FOGVA, HOGY VÉGLEGESEN LEÉGESSE MAGÁT, HOGY NULLÁRA MINIMALIZÁLJA  ÖNMAGÁT...
MIT ÉR EL AZZAL A  SOK INFORMÁCIÓVAL, AMIT KÖZZÉ AD RÓLA? A NEM DÉLEGYHÁZIAK  LEGFELJEBB MEGVÁLASZTÁSÁIG NEM TUDTÁK,  A DÉLEGYHÁZIAK PEDIG? VELE ÉLTEK, EGY FALUBAN ÉLTEK ÉS EGYÜTT ÁRULTAK EL MINDENT, AMI JÓ LEHETETT VOLNA... LEGALÁBBIS AZ EMBERILEG ÉRTÉKELHETETLENEK, A BESOROLHATATLANOK... MÁRA MÁR ŐK SEM AZOK ÉS EGYRÉSZT AZOK MINDAZT SZÉGYELLIK, AMI BÁRMIKOR IS DR. RIEBL ANTALHOZ KÖTÖTTE, BÁR MINDEZT MEGLEHETŐSEN KEMÉNYEN NYILVÁN TARTJA TEGNAPI CSÓKOS VEZÉRÜK...
SZÓVAL ÉN EGYELŐRE AZT TANÁCSOLOM MAGÁNAK, HOGY  NE TEGYEN SZINTE SEMMI MÁST, CSAK JÁTSZADOZZON... ÉS EL SEM HISZI, E JÁTSZADOZÁS KÖZBEN MENNYIT VÉTENEK... LEGALÁBBIS NEM KEVESEBBET, MINTHA ELHISZI VÉGÜL ÖNMAGÁNAK, HOGY FUTKÁROZHAT FÉLLÁBUAKKAL, BESZÉLGETHET NÉMÁKKAL ÉS GONDOLKOKODHAT EGYÜTT AGYNÉLKÜLIEKKEL...
URAM, MAGA ENNÉL JÓVAL TÖBBET ÉR ENNEK A TELEPÜLÉSNEK....
( IS.... ) 
2014. FEBRUÁR 11 - ÉN 
(RÉVÉSZ ANTAL )
 
BUKÁSHOZ,
A BUKÁSHOZ...
 

 
 

 


 

 

 
 


2014. február 7., péntek

EMBER MÓDRA? ÁLLAT MÓDRA?

 
A HÉTKÖZNAPOK BIZONY ELLENTMONDÁSOSAK...
MINDEN EMBER
A SZÉP NAGY MAGYAR KÖRNYEZETÜNKBEN BŐSZEN HIRDETI,
Ő BIZONY TISZTESSÉGES EMBER,
MINDENÉT BECSÜLETES ÚTON SZEREZTE,
AKÁR HÁZ,
AKÁR DIPLOMA,
AKÁR TELEK,
AKÁR ASSZONY,
AKÁR GYEREK,
MINDEN TISZTESSÉGES ÚTON HALADT A CÉLIG...  
 
 
S PERSZE,
MINDIG TALÁLUNK BALEKOT,
AKIT ÉPPEN SZIDNI KELL...
NEM MÁS AZ SEM,
MINT AKI A LÉPCSŐ TETEJÉN ÁLL...
 

VÉDI MAGÁT RENDESEN
DR. RIEBL ANTAL FELESÉGE IS,
 LEGALÁBBIS AZ ŐT KÖRBE VEVŐ CSENDDEL,
AMI BIZONYÍTJA SZÁNDÉKÁT,
HOGY NE VÁLASZOLJON,
HA BÁRKI KÉRDEZI...
 
 
 
ÉS,
AKI ÉHEZIK,
AZ,
AKI ÉHEN HAL,
AHHOZ KÉPEST SZÁMÍT E VALAMIT,
HA A KENYÉR,
A KRUMPLI,
A TOJÁS,
A LISZT,
A CUKOR,
AZ ÉTOLAJ ÁRA MINIMUM A DUPLÁJÁRANÖVEKEDETT?  
 

KÖNNYÜ VAJAT KAPARNI AZ AJTÓRÓL ÉS IDŐHÚZÓ SZÁNDÉKKAL MUTOGATNI,
EZ VAGY AZ, VAGY AMAZ
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRTBAN EZ ÉS EZ VOLT...
PELLENGÉRRE KELLENE ÁLLÍTANI MIND A 840 EZER IGAZOLT PÁRTTAGOT?



VAGY AZZAL KELLENE TÖRŐDNI,
HOGY
MINDENKINEK
VAN E LEHETŐSÉGE ENNI?
VAN E LEHETŐSÉGE LAKNIA VALAHOL?
EURÓPÁBAN EURÓPAINAK LENNI?


HA TISZTESSÉGGEL
ÉS KORÁNTSEM EURÓPAI,
HANEM DIKTATÓRIKUS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT
LESZOLGÁLTA AZT A NEGYVEN ÉVÉT,
ÉS DOLGOZOTT ÉS MEGALÁZKODOTT ÉS BEFOGTA POFÁJÁT,
AKKOR LEGALÁBB
- KÉRDÉS -
MOST A NYUGDÍJAS ÉVEI ALATT
EMBER MÓDRA ÉLHET?

 


Rezsicsökkentés? Parasztvakítás!


Így lehet hülyíteni az agymosottakat!
2010. február hónapban  áfával együtt
1m3 gáz 121 Ft
/  még Bajnai kormánya /
2011.   február 
151 Ft     
 /  már  Orbán kormánya/ hoppá-hoppá! /

2012
154 Ft


2013 
137 Ft
    hurrá, hurrá...

2014-ben   harcba szállunk, 
talán " leérjük" a  Bajnai  121FT / m3 piszkos, mocskos, szemét gázárát.
Örvendjünk,
de  azért az sem  árt,
ha nem vagyunk nagyon hülyék.
Aki nem hiszi, nézze meg  számláit,
5 évig meg l őrizni.
Mellesleg a gáz világpiaci ára
- ami minket is érint,
- az elmúlt évben
JELENTŐSEN
( kb. 20 %-kal)
csökkent.

Kinek is legyünk hálása ezek után?
Csak nem Putyinnak?
A GÁZPROM-nak?
 
Mi magyarok is olcsóbban kapjuk, ezért lehet csökkenteni,  mint már hónapokkal korábban szinte egész Európában.

Nos lehet számolgatni,  hónapokat, éveket összehasonlítani, és egy kicsit gondolkodni...
HOGY AKKOR MOST MIRŐL BESZÉLÜNK?
 
- ahogy itt errefelé mondják...
 










































 
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 









  



 


 

 
 





 

 

 





2014. február 6., csütörtök

EGY BECSÜLETES EMBER VAGYONRÉSZLETE...

CSAK ÚGY, MONDOM...
 
SENKI NE MERJEN SEMMI ROSSZRA GONDOLNI...
 
DR. RIEBL ANTAL,
DÉLEGYHÁZA JELENLEGI POLGÁRMESTERE,
PÉLDAMUTATÓ MÓDON,
BECSÜLETES KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT,
 
MEGDOLGOZVA ÉS MEGKŰZDVE
MINDEN FILLÉRÉRT,
A TÉMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ TÖRVÉNYEKET MARADÉKTALANUL BETARTVA
JUTOTT AZOKHOZ A VAGYONTÁRGYAKHOZ,
AMELYEKET AZ ALÁBBIAKBAN ADOK KÖZRE...
 
AKI EZT NEM HISZI...
JÁRJON UTÁNA...

TULAJDONOSA
EGY 749 NÉGYZETMÉTERES ÉPITÉSI TELEKNEK...
 
 
TULAJDONOSA
EGY MÁSIK 
EGY 749 NÉGYZETMÉTERES ÉPITÉSI TELEKNEK... 

ÉS
 
TULAJDONOSA
EGY MÁSIK 749 NÉGYZETMÉTERES  ÉPÍTÉSI TELEKNEK  
TULAJDONOSA
EGY 749 NÉGYZETMÉTERES
ÉPITÉSI TELEKNEK 

ÉS
 
TULAJDONOSA
EGY 749 NÉGYZETMÉTERES
ÉPITÉSI TELEKNEK....
 
TULAJDONOSA
EGY 749 NÉGYZETMÉTERES
ÉPITÉSI TELEKNEK....
 
 
 
TULAJDONOSA
EGY 758 NÉGYZETMÉTETRES TELEKNEK 
 
ÉS
 
RÉSZBEN TULAJDONOSA
EGY 338 NÉGYZETMÉTERES
ÉPITÉSI TELEKNEK 
 
 

HELYREIGAZÍTÁS

DR RIEBL ANTAL
POLGÁRMESTER ÚR!
 
ÖRÖMMEL ÉS A TŐRVÉNY SZERINT
ELEGET TETTEM HELYREIGAZÍTÁSI KÉRELMÉNEK.
( Erdélyi István ) 

2014. február 5., szerda

HALLGAT A POLGÁRMESTER FÉLMILLIÓÉRT?

 
 

BIZONYÁRA KIVÁLÓ KAMPÁNY SZAKEMBER KELL DR. RIEBL ANTALNAK AHHOZ, HOGY KELLŐ MÉRTÉKBEN ELJUSSON POZITIV ÜZENETE A TELEPÜLÉS LAKOSSÁGÁHOZ,
HA NAIV MÓDON ABBAN REMÉNYKEDIK,
HOGY BÁRKI IS MEGVÁLASZTJA MAJD ÚJRA POLGÁRMESTERNEK DÉLEGYHÁZÁN...
 
POZITÍV ÜZENETE?
NEM KELL AHHOZ KIVÁLÓ SZAKEMBER,
HOGY
LÁSSUK - LÁSSÁK,
DR. RIEBL ANTAL
PÓTOLHATATLAN,
HA OLYAN EMBERT KERES BÁRKI, AKI SZARIK A VÁLASZTÓIRA... 


HASONLÓ MÓDON,
AHOGY A KÖZÉLETI SZEREPET BETÖLTŐ FELESÉGE SEM VESZI
A FÁRADTSÁGOT,
HOGY VÁLASZOLJON...
  
MERT ÍRHAT ÉS MONDHAT,
SŐT SZÓNOKOLHAT
DÉLEGYHÁZA TÉVEDÉSBŐL MEGVÁLASZTOTT POLGÁRMESTERE BÁRMIT...

EGYSZERÜBB LENNE A TÉNYEK ELŐL NEM MENEKÜLNI,
HANEM VÁLASZOLNI TISZTESSÉGESEN AZ ŐT NYILVÁNOSAN IS MEGKERESŐ ÁLLAMPOLGÁROK SZÁMÁRA...


 
 
 ÉS MIELŐTT MENNE
A MELLÉ BESZÉLÉS,
AZ ALÁBBI SORRENDBEN
- NEM IS OLY VÉLETLENÜL -
NEM OLVASOM DR. RIEBL ANTAL NEVÉT...
 
FÉLT - MENEKÜLT A VÉLEMÉNY,
AZ ÁLLÁSFOGLALÁS KIMONDÁSA ALÓL?
 

 
MOST ÉPPPEN NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY MILYEN ETIKAI ALAPON MERI BEZÁRNI HOSSZABB IDŐRE A FÓRUM ROVATOT...
LEHET, NEKI MINDEGY...

 
 
HA ÉPPEN MŰKÖDIK,
AKKOR SE ÉRZI KÖTELESSÉGÉNEK,
HOGY VÁLASZOLJON,
ÁLLÁST FOGLALJON...
MERT
A HÉTKÖZNAPI ÁLLAMPOLGÁROK
MERTEK VÉLEMÉNYT MONDANI,
MERTEK KÉRDEZNI,
MERTEK ELVÁRNI...
 
2013. 10.06.
DÉLEGYHÁZA, BÁNYA, KÖZMEGHALLGATÁS
BILLA GITTA
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

2013.10.24.
DTV ZRT NUMERUS AQUA
KERTVÁROSI
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

 2013.12.04.
ÉRDEKES…
BILLA GITTA
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

  2013.12.06.
ADÓBEVÉTELEK VÁLTOZÁSA
STRATOS
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

  2013.12.09.
PÁLYÁZATOK, ÓVODA, MÁRIA HÁZ, IVÓVÍZ
STRATOS
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

 2013.12.10.
(GDF SUEZ ) COTHEC Kft. ISKOLAI BERUHÁZÁS 4X-ES ÁRON
STRATOS
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

  2013.12. 16.
ÉRDEKLŐDÉS
STRATOS
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

 2014. 01.03.
 A TÉNYEK, MELYEK MAKACS DOLGOK
BILLA GITTA
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

 2014.01.10.
ARZÉNES VIZET KAPUNK A VIZVEZETÉKBŐL?
STRATOS
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

 2014. 01. 11.
VADVIRÁG U-BÁNYAÜGY-KÖZMEGHALLGATÁS LESZ
STRATOS
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

  2014. 01.14.
EDE EGYÜTT DÉLEGYHÁZÁÉRT EGYESÜLET
STRATOS
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

 2014.01. 24.
BOMBARIADÓ ÉS AMI MÖGÖTTE LEHET…
STRATOS
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

 2014.01. 25.
A DEMOKRÁCIA DÉLEGYHÁZÁN
STRATOS
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

 2014. 01.27.
KÖZBIZTONSÁG DÉLEGYHÁZÁN
BILA GITTA
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

2014. 02. 03.
ASZFALTOZÁS AZ ÜDÜLŐTERÜLETEN
SNOOPENZ
RIEBL HALLGAT.- MIÉRT?

 
 4 HELYEN OLVASOM,
HOGY
DR. RIEBL ANTAL
PIROSSAL JELÖLTEN
A VÁLASZ VÉGÉN VAN…

 
ÉS A TÖBBI 15 ESETBEN… ?
 
 L E H E T ,
H O G Y   A Z   E D D I G I  
B   E   V   É   T   E   L   É   T  
S Z Á M O L G A T J A   
É S   N E M  É R    R Á 
A  K Ö Z E M B E R E K   Ü G Y É V E L    F O G L A L K O Z N I ?