Elnézek fényképeket, arcokat, sorsokat a fény játékában és elgondolkodom,
mitől falu egy falu?
Miért kell,
hogy feudális gondolkodásmód rabjai legyenek bárkik,
akik nem városban akarnak élni?
Mert nem az élet, nem a ki nem számítható sors hozta magával,
embertől függetlenül,
hogy itt éljenek,
hanem saját - többnyire félrevezetésen alapuló - döntésük eredménye,
hogy itt élnek, léteznek,
vágyaikat, álmaikat
innen elindulva és ide érkezve
akarják megvalósítani.
S e kesernyés bevezető is csak azt szolgálja, ébredjünk fel végre.
Ki tudja, - szerintem senki – hogy hány értékes ember él a településünkön?
Hány olyan ember, aki gondolkodásában, tehetségében
kimagasló eredményekkel állhatna ki,
segítve a többieket, de nem, nem kell…
Csak azért sem.
Bezárják a település
– egyébként nem kimagasló eredményeket nyújtó –
Információs Központját.
Bezárják,
mert a szó, hogy információ,
egyenlő a vörös posztóval.
Nem azért ültek le a Település Nagyjai,
hogy meghatározzák
az információ szabad áramlásának – áramoltatásának stratégiáját,
hanem, hogy eldöntsék,
becsákányozzák a település hatalmi struktúrájába.
Tudják e település választott vezetői,
tudják e a település civil szervezeteinek főmuftijai,
hányan és hogyan értenek a zenéhez?
Az íráshoz, költészethez, az újságíráshoz?
Ki, mely művészeti ágban jártas?
Az úgynevezett tinédzserek milyen új gondolatok hordozói?
Nem is folytatom.
Mindaz, amit eddig leírtam, csak bemutató felvezetője
egy tehetséges, jó látással rendelkező ifjú hölgynek,
aki vette a bátorságot és fényképezőgéppel kezében akarja megörökíteni
a percet,
a másodpercet.
És nem lenne Délegyháza Mutyifalva,
ha hónapokkal korábban,
amikor jelentkezett az Arra Illetékesnél,
szívesen közzé adná fényképeit,
szívesen fényképezne ingyen- díjmentesen a település újságjába,
akkor úgy elhajtották,
hogy lába nem érte a földet.
Vagyok olyan bátor, hogy ki merjem mondani,
a helyileg ismert
– és többnyire tehetségtelenségen alapuló -
fényképek közreadóit megértem.
A féltékenység érthető.
Szóval, Angi, a fotóidat közzé adom:
