2011. március 19., szombat

MIT JELENT AZ EDE?

Jó, értem én, 
hogy 
az 
Együtt Délegyházáért Egyesület 
szineiben és égisze, 
védőernyője alatt élvezkedő 
Varga Gábor
saját pecsenyéjét sütögeti 
dr. Riebl Antal nevével  fémjelzett 
( http://riebl.hu ) 
féle EDE weblapon. 
 Ez még érthető, 
hiszen szolgálni és megszolgálni, 
nem csak illik, 
hanem kötelesség is.
Az 
Ahogy gondoljuk - rovatban 
kimondják, 
hogy nem gondolják sehogy
azt, 
ami Délegyházán van.
Mert ha gondolnák, 
akkor az Együtt Délegyházáért Egyesület 
nem 
Kiskunlacháza történelmével,
egy félre sikerült, fél nyomozás okán, tévesen mondott polgármesteri beszéddel, 
nem 
az 1848-as időjárásjelentéssel,
nem 
Majosháza történetével, 
nem 
Bugyi község szüreti felvonulásával foglalkozna,
hanem azzal, 
amiért megválasztották a település vezetőinek
az EDE akkori vezetőjét ( a mostani vezető férjét ), 
az EDE tagjait 
és az EDE támogatásával  
bársonyszékbe került képviselőket.
 Értem én, 
hogy 
Varga Gábor kempingbérlő 
- vélhetően - 
a térség felé nyit, 
bizonygatja a térség falvainak,
polgármestereinek,
hogy egyedül csak ő az Igazi Újságíró széles e tájon
és 
- vélhetően - 
közös újságon is töri a fejét.
Kilóg a lóláb, 
csak a vak nem veszi észre,
hogy
ez még csak 
beetetés időszaka.
 De nem kellene végre ott Igazmondónak lenni, 
azon a településen, 
ahol a helyi polgárok közös vagyonából részesült olyan kempingbérlői mutyikedvezményben, 
amely 
csak 
Mutyifalva - Délegyházán 
fordulhatott elő?
 Vagy elment már az a hajó, 
hogy legyen, 
akár egy ember is, 
aki elhinné, 
hogy
Varga Gábor
az 
Igazmondó? 
De mindehhez miért adja nevét 
az 
Együtt Délegyházáért Egyesület? 
Megjegyzés:
Ha tizenöt országban olvassák e blogot, miért oly biztos, hogy Kiskunlacházán, Majosházán, vagy Bugyi településen nem olvassák ezt a blogot és nem vonják le a kellő következtetést?