2011. március 31., csütörtök

Ne csak éjjel, nappal is lássunk...


Milyen mutatós és milyen hatásos

Csak hivatkozni kell arra, 

hogy a mentőknek mi kell és máris beindul a lelkifurdalás 

Mi kell a rendőrségnek és máris beindul a lelkifurdalás, mert bizony egy kamerával, éjjel  engem aztán úgy megvédenek, hogy az aztán már csoda

Ha annyira fontos a Dunavarsányi rendőrök helyzete, mert bizony tényleg az, 

akkor az Együtt Délegyházáért Egyesület weblapján először is a legfontosabb telefonszámok között jó lenne, ha legalább, 

a nagyon nagy odafigyelésben a telefonszámuk szerepelne 

Ahogy például a mentőké, a tűzoltóké, vagy akár a katasztrófa elhárítóké, mert bizony ez mind hiányzik

Arról már nem beszélve, inkább arra történjen gyűjtés, hogy például Görbe István helyi képviselő, még jelölt korában tett ígéretei megvalósuljanak, 

hogy a tanyai körzetben levő idős emberek megfelelő vészjelző készülékkel legyenek ellátva, vagy, hogy megvalósuljon Délegyházán a kamerás figyelő szolgálat

Az igaz, hogy legalább apránként megpróbálhatná betartani ígéretét bármely képviselő, de úgy látszik, egy polgármester által irányított, névvel ellátott szavazó kompánia tagjai erre alkalmatlanok.

És különben is

A helyi Polgárőrség miért nem tartja szükségesnek, hogy elérje a lakosságot, hogy adója egy százalékát ajánlja fel?