2011. március 4., péntek

VIII. számú HÍRLEVÉL - 2011. március 4.


 Erdélyi István:
CSAK AZ IGAZAT A DÉLEGYHÁZI MUTYIFALVÁRÓL
című blog
elmúlt heti áttekintése
Tisztelt Fórumozó!
Hiszek abban, hogy
- esetenként más és más véleményünk ellenére –
Ön bízik abban, hogy együtt, érdeklődése és segítsége mellett, hadat üzenhetünk a műveletlenségnek, a gyávaságnak, az önhittségnek, a gyengeségnek, a kiábrándultságnak.
A
CSAK AZ IGAZAT A DÉLEGYHÁZI MUTYIFALVÁRÓL
ELNEVEZÉSŰ BLOGOM
nyitott arra, hogy az Ön szabad véleményét mások is elolvashassák.
Látogatottsága
megnyitása óta – nyolc hét alatt – 5 438 volt.
Magyarországon túlmenően, 
Ausztriában, Belgiumban, az Amerikai Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Írországban, Kanadában, Lengyelországban, Németországban, Norvégiában, Szingapurban és Törökországban
alakult ki egy stabil érdeklődési tábor.
Már négy saját weblap és két blog is folyamatosan átveszi a saját blogomon megjelent anyagokat, dokumentum műsorokat.
E Hírlevelet
 – bővített változatban –
a mai naptól angol nyelven küldöm el a külföldi címlistán szereplőknek.
Visszatekintve tehát…
február 24 - én
adtam közzé az öt évvel ezelötti horgászversenyen készült fényképeket.
február 26 - án
Örök hűség Mezei Máriához  
 című,
a Magyar Rádióban elhangzott dokumentum műsoromat adtam közzé.
Ezen a napon
mertem megkérdezni, hogy vajon miért nem állt elő a polgármester az ígért, első száz napos munkáról szóló beszámolójával?
és
jogi elérhetőséget javasoltam azoknak a délegyházi, becsödölt  családoknak, akik az összeroppanás előtt jogi védelmet próbálnak keresni.  
március 1 - jén
egy olyan, a felejtés kategóriájába tartozó polgármesteri rádiós operett műsort próbáltam elemezni, amelyben egy lekötelezett műsorvezető + egy lekötelezetten tehetségtelen műsorvezető, mint a Mutyi Makogók Duója ült az egyik oldalon és ehhez kellett adni egy mutyi médiát, továbbá egy meglehetősen jól előadó, önmaga egyik arcát adó, kvaterkázó helyi polgármestert.
És készen is lett a recept, azaz a szokásos sajtógyalázat.
március 3-án
Emlékeztettem az Olvasókat, hogy bizony, a válasz nélkül hagyott állampolgárok is gondolkodnak, s felháborodásomnak adtam hangot,
milyen jogon meri a választott polgármester a választóinak életteret adó Délegyházát
minden következmény nélkül
Bohócfalvának
nevezni?
De legalább, ha bocsánatot kért volna azt követően...
Neki szabad, mert hiszi, szűk köre elhiteti vele,
hogy ő 
Mindenki Antikája… 
Hát... Nem az... Bezárhat olyan titkokat saját lakásának páncélszekrényébe, amely megszületésénél ő is bábáskodott... Születhet erre is válasz, méghozzá bírósági és szélesebb nyilvánosság előtti, mely bizonyos körök számára irdatlanul nagy veszteséggel járhat... A bukás lehetőségével... A soron kívüli időszakos választás lehetőségével... Ha egy településen az elmúlt tizenöt évben beköltözöttek a lakosság legalább hetven százalékát teszik ki, mégis csak egy szűk közösség leplébe bújva, a csókosok imádata közepette szőtt lepelbe bújva akar kormányozni, bizony, - ha nem lesz rövid időn belül lényeges változás, - az a négy év sem lesz négy év... Lehet népszerűsködni, hirdetni értekezleteken, irodákban és  folyosókon, törvényt félre magyarázva, a hírzárlat szükségességét és a köztisztviselőkre, közalkalmazottakra kírótt szakmai titok fogalmát... Lehet tegeződni, bratyizni, mutyizni, saját kutyáinak koncot oda vetni, részletfizetést engedélyezni, bérleti díjat megfelezni, adót kivetni,hitelt felvenni,abból nem profitot termelő,maradandót alkotni,mutyi – alapon ismeretlen tettes ellen nem feljelentést tenni,együtt sörözni a jól megválogatott lekötelezettekkel, elfeledkezve a választókról,vadászházban maszek csapattal szilveszterezgetni és nem észre venni, bizony, többségben vegetálnak az eszközként felhasznált,átejtett emberek. A válasz nélkül hagyottak, a hírzárlatot megkerülők, a még csendes, a még halk és a még névtelenek. Ha pedig rövidesen törvényes erőszak születik arra, hogy meg kell szülni a közérdekű válaszokat, néven nevezve a felelősöket, az bizony nagyobb csalódást és presztizs - veszteséget fog szülni, mint amivel egész életében együttesen találkozott a jelenlegi polgármester.
Tájékoztatom a blog olvasóit – hallgatóit,
hogy pár hétre szüneteltetem
a  
SZOMBATI HANGPERCEK – sorozatot,
amelyben eddig dokumentum műsort halhattak 
a  magyarországi börtönvilág helyzetéről, 
a magyar állami gondozottakról,
a Hospice szolgálatról és Polcz Alainről, 
továbbá 
Mezei Máriáról.
Köszönöm eddig érdeklődését.
Ha véleménye van és szeretné közzé adni,
e blog rendelkezésére áll.

Amennyiben nem tart igényt e Hírlevélre, kérem, jelezzen vissza a riporter@invitel.hu e-mail címre. 
Ez esetben a későbbiekben nem zavarom Önt.
Tisztelettel:
Erdélyi István