Most, amikor szinte éjjel - nappal arról szólnak a hírek, mi újság Hajdúhadházán, eszembe jutott, én is jártam ott...
- Tiszta vér volt a gyerek…
Akkor megijedtem, mert nekem is ott volt a gyerekem.
A nővéremnek a három gyereke,
ledobtam a biciklit és oda rohantam az iskolába.
- Akkor mi történt?
Nem gondoltam volna,
hogy egy tanárnő éppen a gyereket szurkálja…
De tényleg…
- Szóval… Tanárnő szurkálta gyerekeket?
- Természetesen igen… Hihetetlen, de így van.
- Mivel? Késsel, ollóval, tűvel?
- Késsel. Látom, nem hiszi, de tényleg megtörtént…
A történet a huszadik század végén – Magyarországon - mindennapos.
Sajnos, a huszonegyedik század elején is.
Hajdúhadházon egy gyerek hazament az iskolából egy púppal a fején és azt mondta, hogy a tanárnő verte meg.
Ezt hallva, a szülei megverték a tanárt.
Az is mindennapos lehetne, hogy egy gyermek nem mond igazat.
Azt nem tudta hazudni, hogy nincs púp a fején, de valójában futkározás közben összeütközött egy osztálytársával.
Bár a napvilágot látott hírekben sehol nem szerepelt, hogy esetleg cigánygyerek fején nőtt a púp, az sem, hogy milyen származású szülők verték el a tanárt, de a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetői sietve nyilatkoztak, hogy felháborodva ítélik el a szülői agressziót.
Eddig tartottak a felemás hírek, nekem kevés volt, egyszóval hiányos az egész.
Irány Hajdúhadháza.
Reménykedtem, mindent bevetettem, hogy megszólaljanak a hír szereplői, de nagyon is elzárkóztak.
De érdekelt az a világ, az élethelyzet, amelyből már kilátás sincs egy másikra, és ami nem csak ettől olyan amilyen, hanem attól is, ahogyan megélik azok, akik vergődnek benne és nem csak a nyomortól.
Nem sokat számít, ha némelyik megaláztatás csak képzelt sérelem, ha a többit naponta nyelik.
Vannak persze, akik a Svédországba, vagy Kanadába az áttelepülés illúzióját kergetve próbálnak ebből kijutni, mások csak meghúzzák magukat, néha meg kicsap belőlük az indulat.
Mindez persze nem mentség a tettlegességre, de talán a magyarázat egy része.
A Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke Horta József nem bujkált előlem, örömmel szólalt meg: - Felháborítónak tartottuk, hogy a cigány család a kedves tanárnővel ezt a dolgot művelte.
- Igen, de hát cigány volt az asszony, aki bement és megvert a tanárnőt… Nem tudom, hogy érzi-e, már ez a kérdésfeltevés is enyhén szólva kérdőjeleket vet fel.
- Hát erről is szó van… Ebből nem cigánykérdést kell csinálni, ez egy magyar állampolgár. Hozzá kell tennem, hogy Hajdúhadházán ilyen még nem volt és reméljük, nem is lesz.
Hajdúhadházán akadt egy helyi cigány kalauzom Józsi.
Vele sem volt szerencsém.
Az édesanya, akinek a gyermeke azt hazudta, hogy a tanárnője verte el és ezért berohant az iskolába, majd megpofozta a pedagógust, a közvetítés ellenére sem állt velem szóba.
Megígérte még indulásom előtt az iskola igazgató asszonya is, hogy szívesen megszólal, aztán mire megtettem a kétszáznál több kilométert, már rájött, hogy mégse akar megszólalni…
A megbeszélt időre sajnos a rendőrkapitány sem érkezett meg.
Biztos, halaszthatatlan dolga akadt…
Tehát nem tudom hitelesen közreadni a pofon történetét?
Azt nem.
De egy korábbi esemény résztvevőjével sikerült találkoznom
- Irénke vagyok… Hát én azt tapasztaltam, hogy láttam, a gyerekek szaladgálnak hazafele és megkérdeztem, hogy mi a baj? Akkor mondták sírva, hogy szurkálnak az iskolában. Gondoltam, hogy azért, mert a gyerekeket szúrják injekciós tűvel, biztos, oltást kapnak, aztán látom, hogy a többi gyerek is menekül… A harmadik és a negyedik gyerek is már meg volt szúrva, szóval vérzett.
- Hogy érti, hogy meg voltak szúrva és véresek voltak?
- Tiszta vér volt a gyerek… Akkor megijedtem, mert nekem is ott volt a gyerekem. A nővéremnek a három gyereke, ledobtam a biciklit és oda rohantam az iskolába.
- Akkor mi történt?
- Nem gondoltam volna, hogy egy tanárnő éppen a gyereket szurkálja… De tényleg…
- Szóval… Tanárnő szurkálta gyerekeket?
- Természetesen igen… Hihetetlen, de így van.
- Mivel? Késsel, ollóval, tűvel?
- Késsel. Látom, nem hiszi, de tényleg megtörtént… Pár ember már ott kint volt, de olyan idegfeszült voltam, hát nekem is ott volt a gyerekem… Gondoltam, ha a gyerekemnek baja van, akkor legyen nekem is és én berohantam az iskolába. Nem csak az én gyerekemet, de bármelyik gyereket próbáltam megvédeni, de meg is védtem… Mert amikor beértem, a tanár akkor emelte a kést a másik tanárra… Én akkor felkaptam egy széket, a tanár ordított, kiütöttem a kezéből a kést, elkaptam a haját és nem engedtem ki a kezeim közül, amíg nem jöttek rendőrök. Oda jött a igazgató és ő még védte velem szemben a szurkáló tanárt… Akkor én adtam az igazgatónak is egy pofont, mert nem volt egyáltalán igaza. Mert akár magyar, akár roma a gyerek, bárhogy mondhatjuk, nem engedtem volna, hogy bármelyik gyerekkel megtegye.
A cigányok kisebbségi vezetőjét kérdezem: - Tetten lehet érni az agressziót, vagy ez csak egyedi volt itt a településen?
- Igen, itt élünk az agresszióval és az agresszióban… Valahogy összefogással meg kellene akadályozni.
A város polgármestere kissé szomorúan és lehangoltan veszi tudomásul, hogy már megint nem a felzárkóztatási programról, a város fenntartásában működő Hortobágyi Művésztelepről, vagy a vadonatúj 56 - os Emlékműről esik szó. Hanem megint egy balhéról, aztán a kezembe ad két szép nagy piros almát. - Látja, ezért is megdolgozunk, mi közösen - mondja.
De megyek vissza a Cigány Önkormányzat helyi vezetőjéhez.
Őt hallgatom.
- Sajnos a munkanélküliség nálunk kilencven százalékos. Ebből kifolyólag van ez a felindulás… Nincs meg a család alapja… Nem tudja a szülő a családot úgy nevelni, ahogy szeretné. El vannak dugva… Nincs munka, nincs olyan lakás, mint amilyet szeretne, nincs villany, nincs víz, és ez is befolyásolja az ilyen embereket, mint akik ezt elkövették.
- A szép lassan fejlődő, elharapódzó agresszió a magyarok ellen irányul, azaz úgy néz ki, mintha a magyarok nem adnának a cigányságnak munkalehetőséget?
- Nem. Nekünk itt helyben a magyarokkal nincs problémánk, együtt élünk és nagyon jó a kapcsolatunk. Azért van, mert nincs olyan iskolázottság a romáknál, mint a magyaroknál.
- Józsi, magának van három kislánya, egyedül neveli gyermekeit… De akkor, amikor a kislánya első osztályos lett volna még sem lett első osztályos… Mit mondtak, miért nem? – fordulok egy apához…
- Mert neki fel kellett volna zárkózni a magyar gyerekekhez.
- Gyengébb képességű volt? Nem járt óvodába, semmit nem tudott a világról? Hebegett, habogott, dadogott?
- Járt az óvodába, de az iskolában a tanárok azzal a tudattal voltak, hogy mivel roma, hát eleve nem olyan okos, nem olyan fejlett, mint a magyar gyerekek. Két év után felvették az iskolába, elsőtől a mai napig nagyon jó tanuló, kitűnő tanuló.
- Mástól tudom, hogy a gyerek, amikor az első osztályt befejezte kitüntetést és oklevelet kapott. Igaz ez?
- Igen, okleveles tanuló volt.
A cigány kisebbség vezetője szerint a polgármester úr megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy 2007-ben legalább húsz – harminc cigánygyerek bekerülhet a nagy iskolába.
Végre, le tudok ülni, beszélgetni Béres Lászlóval, Hajdúhadháza polgármesterével.
- Önnek mi a véleménye erről a bizonyos iskolai ügyről.
- Rendkívül sajnálatosnak tartom ezt az esetet, mert csupa szív, lelkiismeretes pedagógusról van szó, aki a cigánygyerekek felzárkóztatását próbálja megoldani a tevékenységével, és cserébe ezt kapta érte. Ez is rávilágítja a figyelmet arra, mikor szegregációként emlegetik Hajdúhadházát, hogy a minden beintegrálódásnak fokozata van… Van egy eleje és van egy vége.
- Maguk beszéltek ezzel a szülővel, talán Önök szerencsésebbek voltak?
- Igen, tudtunk beszélni a szülőkkel és el kell, mondjam, hogy nagyon megbánták, sajnálják a történteket és azt mondták, ha kell személyesen és nyilvánosan is elnézést fognak kérni a tanárnőtől. Megbánták ezt a cselekedetet.
Szót kér, szinte közbevág Bernáth István, a cigány kisebbségi önkormányzat alelnöke.
- Mi most azon próbálunk dolgozni, hogy ilyen még egyszer elő ne forduljon.
- Mennyire felel meg az a valóságnak, hogy itt vannak külön magyar iskolák, külön cigány iskolák? Miért engedik Önök? Mennyire cigány helyi önkormányzati vezetők, ha ilyen fajta szegregáció megvalósulhat a huszadik században, Magyarországon?
- Nehogy azt gondolja, hogy olyan könnyű kérdés… Most ezen próbálunk dolgozni és az elnök úr is felvetette ezt, itt az önkormányzaton belül… Az iskolai intézményvezetőkkel is elbeszélgetett… Azok azt mondták, vegyük ki onnan azokat a gyerekeket, akik nem oda valók. Mert például nem jártak óvodába, nincsenek annyira felkészülve… Az otthoni megélhetési lehetőségek nagyon alacsony szinten állnak, nem tudják a gyereknek azt biztosítani, amit egy jó átlagú szülő… Szóval ott megvan a lehetőség, a cigányság körében pedig nincs…
- Jó, de hát uram, ne haragudjon, valaki első osztályos, akkor első osztályban külön választódik egy településen, hogy ki a tehetős szülőnek a gyermeke, ki részesül napi háromszori étkezésben, kinek van iskola táskája? Az mehet magyar iskolába, aki pedig otthon éhezik vagy szegényebb, akkor irány a cigány iskola?
- Ige, hát így van… Ez a valóság… Vannak jó módúak, és rossz módúak.
- Gondolom, a cigányok között is.
- Igen és éppen ezért nem kellene általánosítani és egybe, összevágni őket.
- Hogy cigány és magyar.
- Igen, mint a mi időnkben volt nagyon régen, amikor jártunk iskolába és nem voltak ilyen faji megkülönböztetések… Nem volt olyan, hogy a cigánygyerekeket egybe tömörítsük, mi vegyesen jártunk és sosem volt közöttünk ilyen nézetletérés.
Megpróbálok cigány fiatalokkal beszélgetni…
- Egy hete mentünk el egy szórakozóhelyre… Szerettünk volna bemenni, mert a haverjaimmal összegyűjtöttünk kis pénzt és egy-két haveromat nem engedték be.
- Jogában áll egy szórakozó helyen a beengedő embernek megválogatni az embereket? Mert akik ki vannak tiltva, vagy balhésok és ezt eleve tudják róluk, ha én beengedő ember lennék, én sem engedném be ezeket… De gondolom, hogy te sem. Előtte balhéztatok, vagy ki voltatok tiltva onnan?
- A három haverom egyáltalán egyszer sem volt ott… Soha… Én voltam ott kétszer, de mi nem balhéztunk, és nem csináltunk ott semmi problémát.
- Mi volt mégis az oka, hogy titeket nem engedtek be? Mit mondtak?
- Hát az ok százszázalékosan az volt, hogy mi romák vagyunk… Mert nem csak mivelünk történt meg ez, hanem Debrecenben, akik vannak haverjaim, azokkal is.
Béres László, a település polgármestere próbálja tisztába tenni a település helyzetét…
- Nem lehet egyszerre mindenkit beintegrálni, hanem ahol nincsenek meg az alapvető nevelési normák, ahol nincs meg a megfelelő szülői háttér, azt először elő kell segíteni… De ez nem megy, egyik napról a másikra.
- Ezelőtt egy pár hónappal – meséli egy cigány férfi - a gyerekem, meg a többi haverjai, bementek egy presszóba, ahol, ha magyar embert szolgálnak ki, akkor 170 forint egy sör, ha mi bemegyünk, én is mentem már be, a cigányoknak ugyanaz a sör 400 forint.
- Csak azért, mert cigány?
- Természetesen igen. Direkt úgy csináltam, szóval kipróbáltam magam is, mert nem akartam elhinni, ami a gyerekkel megtörtént… Kipróbáltam, hogy így van-e, vagy nem? Van egy magyar barátnőm, akivel ezt megcsináltam. Ő ment először, neki százhetvenért, nekem négyszázért mérte a sört…
- Mit tudna elmondani Hajdúhadházáról? – kérdezem a polgármestert.
- Most, hogy elterjed alaptalanul a világban, hogy mi egy rasszista település vagyunk? Először is… Tizenháromezer ötszázan élünk itt, az ősi, hajdú településen… Lakosságunk egynegyede roma származású… A munkanélküliség a városban harminc százalék körüli… Ezzel szemben a romáknál ez a szám majdnem száz százalék… Jobban mondva kilencvenöt…
- Amikor azt a szót kiejtem, hogy agresszió, minek a szinonimája? Mitől függ? Az ön tapasztalata, véleménye alapján, csak az üres pénztárcától?
- Persze, hogy nem csak attól. Nagyon sokan említik ma a demokráciát, ami jó dolog. De a demokráciát, az anarchiától, nagyon vékony választóvonal határolja el. Azok az emberek, akik már kilencvenben 15 éves korukra úgy nőttek fel, hogy nem tanulták meg az alapvető, egymás mellett élési körülményeknek a betartását, nem csak azt tudják, hogy mik a jogaik, hanem a kötelességüket is illene tudniuk… Ezek együttes hatása jut el oda, hogy az emberek erőszakosabbak, agresszívebbek és szinte mindent lehet büntetlenül csinálni.
- Tizenhatodik éve ül a polgármesteri székben… Honnan, hova tartunk?
- Régebben a közigazgatásban dolgozó emberek tisztelete, de nem csak a közigazgatásban, hanem mondhatom az iskolákban, bárhol dolgozó emberek tisztelete, sokkal nagyobb volt, mint most. A gyerekek egy része úgy nő fel, mint a gomba… Részben nem járnak iskolába, vagy későn kezdik el az iskoláikat, vagy túlkoros marad. Nem a jót tanulja el, amit meg kellene tanulni, hanem nagyon sok dolog, az, ami rossz, az sokkal jobban ragad rá. Az idősebb generáció tagjai, kivétel nélkül megadják a tiszteletet… A fiatalabbak pedig sokkal erőszakosabbak, agresszívebbek.
