PÉNTEKTŐL –PÉNTEKIG
Egy hét történéseiről
Egy hét történéseiről
Erdélyi István:
CSAK AZ IGAZAT A DÉLEGYHÁZI MUTYIFALVÁRÓL
CSAK AZ IGAZAT A DÉLEGYHÁZI MUTYIFALVÁRÓL
című blog
ELMULT HETI ÁTTEKINTÉSE
ELMULT HETI ÁTTEKINTÉSE
Tisztelt Fórumozó!
Hiszek abban, hogy
- esetenként más és más véleményünk ellenére –
Ön is bízik abban, hogy együtt, érdeklődése és segítsége mellett, hadat üzenhetünk a műveletlenségnek, a gyávaságnak, az önhittségnek, a gyengeségnek, a kiábrándultságnak.
E blog nyitott arra, HOGY A TELEPÜLÉS ÉLETÉT ÉRINTŐ
KÉRDÉSÉT - VÉLEMÉNYÉT,
AZ ÖN SZABAD ÍRÁSÁT
- CENZÚRA NÉLKŰL –
MÁSOK IS ELOLVASHASSÁK.
Hiszek abban, hogy
- esetenként más és más véleményünk ellenére –
Ön is bízik abban, hogy együtt, érdeklődése és segítsége mellett, hadat üzenhetünk a műveletlenségnek, a gyávaságnak, az önhittségnek, a gyengeségnek, a kiábrándultságnak.
E blog nyitott arra, HOGY A TELEPÜLÉS ÉLETÉT ÉRINTŐ
KÉRDÉSÉT - VÉLEMÉNYÉT,
AZ ÖN SZABAD ÍRÁSÁT
- CENZÚRA NÉLKŰL –
MÁSOK IS ELOLVASHASSÁK.
Látogatottsága megnyitása óta
– tizenöt hét alatt –
10 154 volt
Magyarországon túlmenően,
már
20 országban,
Amerikai Egyesült Államokban, Ausztriában, Belgiumban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Iránban, Írországban, Japánban, Kanadában, Lengyelországban, Mexicoban, Németországban, Norvégiában, Romániában, Szerbiában, Szingapurban, Törökországban, Tunéziában, Ukrajnában és Venezuelában
alakult ki egy stabil érdeklődési tábor.
Még mindig tizennégy saját weblap és tizenegy blog is folyamatosan átveszi a megjelent anyagokat,
dokumentum műsorokat.
– tizenöt hét alatt –
10 154 volt
Magyarországon túlmenően,
már
20 országban,
Amerikai Egyesült Államokban, Ausztriában, Belgiumban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Iránban, Írországban, Japánban, Kanadában, Lengyelországban, Mexicoban, Németországban, Norvégiában, Romániában, Szerbiában, Szingapurban, Törökországban, Tunéziában, Ukrajnában és Venezuelában
alakult ki egy stabil érdeklődési tábor.
Még mindig tizennégy saját weblap és tizenegy blog is folyamatosan átveszi a megjelent anyagokat,
dokumentum műsorokat.
E Hírlevelet is angol nyelven küldöm el a külföldi címlistán szereplőknek.
TEHÁT…
DÁTUM SZERINT
LAPOZZON VISSZA, HA ÉRDEKLI…
LAPOZZON VISSZA, HA ÉRDEKLI…
Korábban úgy terveztem, ha elérem a tízezres látogatottságot, akkor bizonyos változtatásokat juttatok érvényre
címet viselő blogomban.
Azt írtam előző Hírlevelemben, hogy reményeim szerint e hét végére beválhat tervem, átlépem a bűvös tízezres látogatottságot. És elvileg tényleg elégedett lehetek, bizonyára nem érdektelen húsz országból, a több, mint tízezer alkalommal érdeklődő személyeknek,
ami eddig
négy hónap alatt
316 bejegyzés formájában megjelent.
Terveim megszülettek, egy jogász barátommal átnézettem, megbeszéltem,
nem emelt ellene jogi kifogást…
Szépen, lassan megvalósítom…
Most hirtelen csak annyit, hogy nem volt nehéz rájönnöm, bizonyos személyek közel sem tapsolnak a blogomban megjelent- megjelenő írásaimnak.
Spamok, vírusok dugják fel közel sem véletlenül fejüket a levelezésem megismerésének céljából, kapcsolataimat jól megzavarni igyekvő szándékkal.
Az persze csak őket kinevető magánvélemény,
hogy miért fárasztják magukat feleslegesen,
ahelyett,
hogy korrekt párbeszéd részesei is lehetnének?
Nem tudom, mikor nő be fejük lágya?
Esetleg, a bukásuk után?
De nem lesz már akkor késő?
Semmi baj…
Levelezési rendszeremet külföldre helyeztem át, továbbiakban az elérésem:
one@riporter.eu
Április 16 – án
Suszter, maradj a kaptafánál… címmel írtam inkább egy emlékeztető cikket, mit is jelent a címben foglalt felszólítás? Naiv voltam, azt hittem, mindenki ismeri a legendát, ami ehhez a mondathoz fűződik… De nem… Sajnos, Mutyifalva-Délegyházán példamutató és elgondolkodtató… Április 16 – án
A FÁJDALOMNAK NINCS ÚTLEVELE címmel egy korábban nemzetközi díjat nyert írást adtam közzé… Bizony, a fájdalomnak nem szabnak gátat az országhatárok. Tíz – száz – ezer – százezer ember kiált segítségért… De hányan küzdenek néma ajkakkal egy szelet kenyérért, mert elszállt már a hangjuk is? Mindegy, hogy a világ, vagy hazánk mely konyhájából hallatszik a jajszó… Isztambulból, ahol bomba tépte szét a családot. Indonéziából, ahol óvoda – iskola – ház - apa és anya nélkül maradt ezer és ezer gyermek. New Orleansból, ahol a tengerár és a vihar szülte a kiáltást… Haitiről, ahol emberek raboltak átgázolva az utcán fekvő hullákon, hogy enni és inni tudjanak, akár egy morzsát, akár egy csepp vizet… Vagy Nyíregyházáról, ahol néma fájdalmába görcsösen belecsomózódott család hangtalan szenvedését érezte meg egy asszony, aztán a másik… S a harmadik, a negyedik, aztán sokan, sokan és sokan… És mégse elegen.Bizony… A fájdalomnak nincs útlevele…
Április 16 – án
POLCZ ALAIN ÉS A HOSPICE MEGFŐZTE, MÁSOK KANALAZNAK címmel adtam közzé, szintén egyik könyvemben és egy antológiában szereplő írásomat… - Nem félek a haláltól… Már mindent elkészítettem, hogy miben temessenek. És csak azt kérem, vidámak legyenek a temetésemen. Már elő van készítve a jó szilvapálinka, a szekszárdi vörös bor. Tréger Gábor hozza a pogácsát. Falatozzanak s mosolyogjanak majd a temetésemen - mondja.Polcz Alain a halálra készül. 84 éves. Tizenöt évvel ezelőtt alapította meg Magyarországon a Hospice-t, amely a thanatológiára, a haláltudományra épül. A hospice-filozófia lényege, hogy a halál az élet természetes része. A halál idejét sem siettetni, sem elhúzni nem szabad. Ellenben szükséges visszaadni a halál méltóságát, és biztosítani az élet utolsó szakaszában a teljes életet - testi, lelki - szellemi aktivitást. A halálról nyíltan kell beszélni, beteggel, hozzátartozóval egyaránt. Ha pedig közeledik a biztos halál, akkor joga van a betegnek vagy a hozzátartozójának eldönteni, tovább húzzák-e a szenvedést vagy sem.
Április 16 – án
RÓZSA FLORES EDUARDÓ ÉS A HALÁL ANATÓMIÁJA címmel egy Venezuelában meggyilkolt barátomnak próbáltam emléket áltani. Hogy is mondta, amikor ott beszélgettünk a háború helyszínén? - És egy másodperc alatt átvillant az agyamon, hogy hát én ennek a szőke gyereknek az apját megöltem. Bekövetkezett az, ami talán mindenkinél így van. Bőgés, hányás, rosszullét. Mások nem nagyon vigasztaltak. Annyi hangzott el, hogy majd elmúlik.Április 18 – án
Egy külföldről kapott aggódó levélből adtam közzé részletet, pontosa azon a napon, amikor örvendeztem magamban, hogy immár, az eddigi húsz ország mellett, egy újabb országban, - Romániában - is érdeklődve olvassák blogomat. Részlet: Tisztelt Erdélyi úr! Legutolsó írását olvasva nagyon el vagyok keseredve a hazai állapotok miatt. Mert ami kicsiben megy maguknál gondolom ill. a hírekből kiszűri az ember, az mehet nagyban is. Kérem, vigyázzon Magára , mert kevés igaz ember él , létezik manapság. Ön ezek egyike. Barátaim szintén aggódva olvassák írásait! Mit válaszolhattam volna? - Köszönöm!
Április 18 – án
Olvasva, hogy nem olvastam semmi polgármesteri köszönetet a település weblapján, vajon mit kellene írnia a település lakói felé a még – polgármesternek? Én idáig jutottam:
Tisztelt Délegyházi Állampolgárok!
Én, dr. Riebl Antal polgármester,mély tisztelettel és köszönettel tartozom az általam szerényen vezetett és demokratikusan irányított Délegyháza Állampolgárainak,
Hogy kérésemnek és felhívásomnak eleget tettek s oly nagy számban vettek részt a Föld Napja alkalmából alaposan megszervezett, alaposan előkészített szemétgyűjtési és virág -, valamint faültetési akciónkban. Külön örömömre szolgál, hogy Délegyháza lakosai és nem állandó, üdülőkben, a település nyakán élősködő emberek, azaz legalább ötezer lakos közül, oly nagy számban – legalább ötvenen ! – vettek részt településszépítési akciónkban. Mindezt az bizonyítja, hogy jó úton haladunk. Hallgatnak rám az emberek. Kicsi falunk virágzik, az általunk ültetett fák pedig – nekem elhihetik, hiszen csak igazat beszélek mindig – egyszer csak majd az égig érnek.
Április 19 – én
HAJDUHADHÁZÁN POFON ÉS KÉS AZ ÚR címmel írtam arról az esetről, amikor Hajdúhadházán jártam és éppen akkor nem arról volt szó, hogy éppen mit csinálnak a cigányok, hanem, hogy mit csináltak a cigányokkal? Sajnos, nagyon is aktuális most, amikor szinte éjjel - nappal arról szólnak a hírek… A történet a huszadik század végén – Magyarországon - mindennapos. Sajnos, a huszonegyedik század elején is. Hajdúhadházon egy gyerek hazament az iskolából egy púppal a fején és azt mondta, hogy a tanárnő verte meg. Ezt hallva, a szülei megverték a tanárt. Mit is mondott akkor és ott nem egy cigány gyermek cigány édesanyja? - Tiszta vér volt a gyerek… Akkor megijedtem, mert nekem is ott volt a gyerekem. A nővéremnek a három gyereke, ledobtam a biciklit és oda rohantam az iskolába. - Akkor mi történt? Nem gondoltam volna, hogy egy tanárnő éppen a gyereket szurkálja… De tényleg… - Szóval… Tanárnő szurkálta gyerekeket? - Természetesen igen… Hihetetlen, de így van. - Mivel? Késsel, ollóval, tűvel?- Késsel. Látom, nem hiszi, de tényleg megtörtént…Április 20 – án
Hangosan gondolkodtam, vajon tényleg így köpik szemen Mutyifalva Délegyházán az állampolgárokat dr. Riebl Antal polgármester irányításával? Ez volt a kérdés, telefonom üzenetrögzítőjén, amikor hazaérkeztem… Na, gondoltam, a polgármester egyik kevésbé csókosa bántja a település drága jó polgármesterét…Már megint?Hát mit vétett már megint a szegény? Aztán rájöttem, még a legjobb és legodaadóbb állapotomban sem találok rajta védeni valót… Ha olyan bőszen a település lakóinak védelmében elzárta a település információs csatornáját, azaz,volt a képén bőr szájon vágni a demokráciát január 5-én, amikor berekesztette a település weblapján a fórum működését, akkor legalább következetes maradt volna és nyíltan kiállt volna, reprezentálta volna, szerinte mi is a szókimondás és a véleményszabadság, valamint a nyíltságés az eszmék szabad áramlása? De csak annyira telt az erejéből, hogy visszakozott és kudarcot vallott…A fórum továbbra is működhet, gyáva volt ahhoz, hogy következetes maradjon…Ahogy a település weblapja is…De a joggal igazán tisztában lehetne, ha egy középiskolában a tinédzsereket a jogismeretre tanítgatja…Mert mit is válaszolhat a szabadelvű nebulóknak, ha bármelyik megkérdezi,- Miért 2011. április 18-án teszi közzé dr. Riebl Antal polgármester a település lakóinak tájékoztatását szolgáló weblapon, hogy előtte négy nappal a Pénzügyi – Fejlesztési – Ügyrendi Bizottság együttes ülést tart az Oktatási – Kulturális és Sportbizottsággal?
- Miért 2011. április 18-án teszi közzé dr. Riebl Antal polgármester a település lakóinak tájékoztatását szolgáló weblapon, hogy előtte öt nappal a Szociális – Egészségügyi Bizottság tart ülést?
- És az ide vonatkozó törvénnyel ellentétben, miért egy nappal korában teszik közzé, hogy másnap, 2011. április 19-én 16 órakor nyilvános testületi ülés lesz?
És végül, igaz, szemrehányóan megkérdeztem, miért érdemes nyalógépeket pörkölttel zabáltatni, gulyásban lábat áztatni? Csak azért éri meg, mert nem gondolkodnak, csak cselekednek?
Április 20 – án
Részletet adtam közzé a nyolc évvel ezelőtt megjelent Csendkoldus című hetedik könyvemből. Nem vettem volna elő, már közzé se adnám, ha tudnám, elmosta az idő minden sorát gondolatát… Mégis azt érzem, mintha tegnap írtam volna… Ki tudja, mind én vagyok - e?Magam sem tudom, hol vagyok a sorokban. Él bennem a vágy, hogy írjak, és közben félek, mert a szavak leheletében újra kell éreznem a pinceszagot… Ellentétes érzelmek keringenek bennem…Szeretném, ha nem az önmagamnak is fájdalmat okozó sorok lennének az igazak… Mindenesetre… Az illúziókba csomagolt álmokhoz nem akarok tovább hallgatásommal asszisztálni…Sem a fényhez, sem az árnyékhoz… Az átélt hétköznapokat, a reményvesztést hordozó felébredéseket, az álmokat is elveszejtő éjszakákat nem lehet túl ordibálni… A hatalommegőrzés szándékát elfedő politikai szlogenek csak perceket szolgálnak, de aki lelencnek született, az lelenc marad. Még ha csoda folytán, emberibb körülmények közé kerül… Akkor is. De még a szándék is szegény ahhoz, hogy el tudják képzelni, mit jelent lelencnek lenni. Nem a napfény s nem a holdfény gyermekei az állami gondozottak… Ízlelgetem a szavakat… Bársony… Vér… Vér és bársony… Bársony, amely egy szűk társadalmi réteg leple… Amely eltakar s redőin megtörik a fény… Bársony, amely szép. És bársony,amelyet megszentségtelenít a vér… Véres bársony… Lelencek, kiknek véres a lelke…Lelencek, kiknek testét soha nem fedi bársony…Hiába… Egyszer el kell számolni születésünk hátországával, világrajövetelünk díszleteivel… A bársonnyal és vérrel egyaránt… Legkésőbb talán, ha feketéből őszbe hajlanak a szuszogó percek… Ha rájön az ember, akárhogyan is történt, csak saját lövészárkai közt haladhatott mindig a ráaggatott túszruhában, kopott rongyaiban… Bizony az országút mindkét árka tele a régi, naptártapétákról lehullott évekkel… Félni kezd az ember, hogy porlad az emlék s porlad a papír is. Annyi ráncot varázsolt gondolataimra az idő, annyi ősz hajszálat ragasztott rám a tegnap, hogy visszanézni és sorsommal szembesülni, ugyanolyan kotorászás egy álomraktárban, mint kincset remélni egy antikvárium hátsó polcán, az ezernyi könyv közül… Megérti - e a jóllakott bárki, mire gondoltam, ha éhes voltam?Milyen szavakra, milyen hangulatokra, hány szelet zsíros kenyérre és hány bögre teára?Milyen vágyak születtek, s milyen tettek ítéltettek elmúlásra, ha óhatatlanul megszólalt egy hajnali villamos zsúfolt peronján a korgó gyomrom himnusza?Április 21 – én
Adtam közzé egy humorosnak vélhető gyűjtemény - részletet, aminek alapja mindaz, ami a Bíróságok háza táján született… Mert bizonyára sokan jártak már az úgynevezett Tisztelt Bíróságok bármelyikén. Ki azért, mert feljelentett valakit… Ilyenek vannak elegen…Ki azért, mert beidézték…Ki azért mert részben ott a munkahelye, lásd, ügyvédek…És akkor még nem beszéltem a bírókról, bírósági tisztségviselőkről. És nem hagynám ki az ügyészeket sem…Bizonyára mindenkinek megvan a maga kis története…Ilyen – jegyzőkönyvekben szereplő - történetekből adok közzé a függetlennek mondott bíróságok háza tájáról…Köszönöm eddig érdeklődését.
Ha véleménye van és szeretné közzé adni,
Ha véleménye van és szeretné közzé adni,
kérem írjon:
one@riporter.eu
e blog rendelkezésére áll.
