Eddig? Le a kalappal! A Falunap nyitánya...

Akárhogyan is van, ma a kora délutáni órákban jó volt valahova - valakikhez tartozni... 

Erre alkalmat az úgynevezett Délegyházi Falunap előkészületeinek megtekintése adott. 

Átnéztem a rendhagyóan jó tördeléssel megjelent három napos programot a helyi újságban. Sajnos, a kiállítás megnyitásáról lekéstem... Semmi baj... Irány az új helyszín... Valahol az állomás és a kedvencnek tűnő vendéglátóipari létesítményem között, félúton...

Már eleve nem tudtam elképzelni, hogy ilyen szerény feltételek között, hogyan lehet profi módon lebontani és eltüntetni azt a romhalmazt, ami ott lapult a kerítés mögött? Nem láttam ott soha több, mint egy - két embert...  És sikerült... A gratulációt biztos megkapták és a köszönetet is, mert bizony sok pénz erre a munkára - sem  - juthatott. Oly sima és ápolt, az egész terület, mint egy repülőtéri kifutópálya...

És tényleg... Van arca, stílusa, megjelenése az egésznek, ami helyet ad több napon át, száznál több programnak... Rangos helye lesz - lehet - lehetne a mindenkori Délegyházának... Az óriási sátor alatt éppen a néptáncosok tartottak lihegéssel és izzadtsággal vegyített próbát, én két tánc gyakorlását láttam... Most éppen nem a színvonal érdekelt, hanem az akarat, amivel találkoztam... A szemekkel és a fáradt székrehuppanásokkal... Nem illett volna megkérdeznem, hogy hány közöttük a nyugdíjas nagymama, de gondolom, négyötödös többséggel győztek volna... Ez a csapat már elővette a talonból a sikert és a tapsot...

És sátor, sátor hátán... Katonai tiszti sátor, sörsátor, ( olyan, amilyen a kertemben minden évben összetört és kihelyezett cövekei miatt  a Magas Polgármesteri Hivatal nem létező szimpátiájából vesztettem el tavaly egy darabot... Most is próbálkoznak, de ez most nem ide tartozik...)
Ilyen, meg olyan sátrak... Az egyik alatt jóismerőseim éppen hűtőszekrényeket strerilizáltak, láttam, jó alaposan, alul és felül is... És láttam, ott várt az árú, a sok, ami bele kerül... Mert holnap biztos lesz palacsinta és sőr és gulyás és pörkölt és fröccs és málnaszörp és fagylalt ( bár, az már ma is volt... ) És remélhetően jó idő is...

Mert nem csak Délegyháza lakósai és vendégeik érdemlik meg, éppen elég dolgon túl és innen vannak, hanem azok is, a sok névtelen, akik emberillatúvá varázsolták e tegnapi dzsumbujt... Láttam, az elmúlt napokban dögfáradtan nyúltak el a padon, amikor megérkeztek esténként a  közeli, kedvencnek tűnő vendéglátóipari létesítményem teraszára... Az egyik, aki morc valamiért, magányosan szokott üldögélni, megválogatja társaságát, dolgozott, sátrat állított, itt láttam, ott láttam... Szóval tette tiszteletreméltóan a dolgát... A másik? Éppen ma mutatta hátát... Piros, mint az eredeti paprika... Biztos nem tévénézés közben égett le... Érdekes... Rajta soha nem látom a fáradtságot... Ez az a karakter, aki még a ravatalról is leszól majd, hogy elég a siránkozásból... És láttam a Feleséget, aki süteménnyel kínált valamelyik este és férjét, aki éppen egy hűtőszekrényt próbált helyére tologatni... Aztán segített neki valaki...   

És bár tudtam, a helyi Önkormányzat tagjai nem népi gyűlést tartanak a helyszínen, de Bednarik és Görbe István kivételével ott láttam mindenkit...  Az egyiket kosárkájával, a másikat férjével...  Feltünt az alpolgármester is, tizenkét méterről félhangosan köszönt, biccentett is egyet... A polgármester mindig fényesre pucolt cipője - most éppen  - poros volt, fekete öltönye pedig, mintha most vette volna... Megadta - megadja a módját... Ezt egyébként tiszteletnek nevezik...  Éppen telefonált ide, vagy oda, ezért, vagy azért, de szeme,mint egy jó gazdáé, járt össze vissza, gondolkodott, mit kellene még jobbá, szebbé, az eseményhez méltóbbá tenni? - Azt a molinót lehetne feljebb tenni? - kérdezte a Hangügyi Minisztert, de máris telefonált valakinek, tudta, az a molinó feljebb kerül...

Szóval, hogy is kezdtem?
Ma a kora délutáni órákban jó volt valahova - valakikhez tartozni...