Amit eddig csak sejthettünk, az most már tudományosan is igazolt tény: a magyarok rosszul érzik magukat. Nagyon rosszul. Az OECD 34 tagországa közül legalábbis a legrosszabbul, így mi vagyunk az okleveles savanyújóskák.
És most már csak az a kérdés, hogy, ha tudományos elemek is befurakodnak egyszer Délegyháza - Mutyifalva életébe, vajon milyen eredmények születnek?
Baj, persze nincs…
Kezdem azzal,
nem kellene az általános iskola tanárainak egy ingyenes kurzust tartaniuk a helyi önkormányzat tagjai számára?
Ha elgondolkodnak, milyen tudással, kik és hogyan mondanak róluk véleményt, szakvéleményt, és ezt követően milyen papírvékony tudással rendelkeznek ahhoz,
hogy dönteni merjenek róluk,
bizony, gyanítom,
ingyen is vállalnék a hős településvezetők alapképzését...
Délegyháza -Mutyifalva irányítása oly messze van a szociológiától és egyáltalán a társadalomtudományoktól, hogy ideje lenne protekciót szerezniük, hogy felvegyenek közülük legalább egy-két embert a helyi általános iskolába, hogy tisztában legyenek azzal, hogy az objektív adatokon alapuló ismeret, mily messze van az szubjektív, akár a polgármesteri érzésen alapuló szellemi diktatúrától.
Ahhoz képest, hogy az ember mennyi nyafogást kénytelen végighallgatni nálunk egy nap, szinte jó eredménynek tűnik, hogy a magyarok 23 százaléka elégedett az életével. De ha tudjuk, hogy az OECD országaiban az átlagos érték 59 százalék, és hogy ezzel a 23-mal búbánatos sereghajtók vagyunk, már nem annyira vidám a dolog.
Az óriás felmérés nemcsak erre, hanem egy rakás olyan dologra kérdezett rá, ami az ember életminőségét befolyásolja, konkrétan a lakáskörülményekre, a bevételekre, a munkaerőpiacra, a közösségi összetartásra, az oktatásra, a környezet állapotára, a kormányzás minőségére, az egészségügy helyzetére, a biztonságra, a munka és a magánélet egyensúlyára, illetve az élettel való elégedettségre. Az egyes kategóriákon belüli pontszámok egyrészt statisztikai elemzések alapján állnak össze, de a megkérdezetteknek emellett minden kategóriában értékelniük is kellett a saját országukat.
Az egyes országok eredményeit értelmesen csak kategóriánként lehet összehasonlítani, hiszen van, akinek a kellemes lakás vagy a környezet állapota mondjuk kevésbé fontos, az ütős egészségügy vagy a fejlett oktatás viszont első számú szempont. Mégis elárul valamit, hogy ha egyforma fontosnak tekintjük a 11 szempontot, akkor összetettben hátulról a hatodikak lettünk.
Nálunk még az is jobban örül, akire naponta lőnek
A legfontosabb és egyben legáltalánosabb kategória az élettel való elégedettség volt. A jelentésből kiderül, hogy itt kifejezetten általános értékelést vártak a válaszadóktól arról, hogy összességében mennyire elégedettek az életükkel.
Izraelben a nőknek is kötelező a katonaság, egymást érik a merényletek, nem ritka a háború, Irán állandóan atommal fenyeget, de a megkérdezettek 72 százaléka elégedettnek mondta magát. Norvégia ugyan rettentő gazdag, de mindig sötét és hideg van, tenyésznek az agyevő halálmetálosok, a lakosság 84 százaléka mégis elégedett az életével úgy általában.
Ehhez képest nálunk 23 százalék ilyen. A savanyújóskák top tízében Magyarország mögött Portugália búslakodik, de a fadóra könnyező, a világbirodalmat még mindig sirató, szőrös, apró emberek országától ez nem is annyira meglepő. A harmadik legelégedetlenebb Észtország, úgy látszik nehezen dolgozzák fel, hogy bezzegbaltiból a válság szánnivaló áldozatai lettek. A sorrend innentől Törökország, Lengyelország, Görögország, Japán, Korea, Szlovénia és Szlovákia. Vagyis az exkommunisták és a szlávok tényleg olyan sóhajtozósak, ahogy azt a közvélekedés is tartja, és a high tech környezet sem dobja fel eléggé a távol-keletieket.
Hiába nem olyan rosszak a napjaink
Boldogságfronton az általános értékelés mellett arra is rákérdeztek, hogy az illetőt egy átlagos napján negatív vagy pozitív élményből éri-e több. Ebben a kategóriában mindenhol jobb jegyeket adtak, mint az általánosban, az OECD-polgárok 72 százalékának inkább pozitív a napi jó-rossz egyenlege. A magyarok 65 százalékának is, ami szintén az egyik legrosszabb eredmény a teljes mezőnyben, de a lemaradás nem olyan markáns, mint az egész élet értékelésében. Ijesztően hangzik azért, hogy hiába érik nap mint nap inkább kellemes benyomások a magyarok kétharmadát, ha mérleget kell vonniuk, csak kevesebb, mint egynegyedük képes mosolyogni.
Pár érdekesebb statisztikai adat:
- a lakáskörülményeink elég borzasztóak. Míg az OECD országaiban egy lakosra átlagosan 1,6 szoba jut, nálunk egy. Beltéri angolvécéfronton tágabbra nyílik az olló, nálunk ugyanis a lakóhelyek 7,1 százalékában nincsen ilyen luxushelyiség, míg az OECD-átlag 2,8 százalék. Érdekes viszont, hogy nálunk a lakóépületek 95 százalékában a tulajdonosok laknak, szemben a 23 százalékos átlaggal.
- nem meglepő módon a 65 százalékos OECD-átlaggal szemben nálunk a munkaképes korúaknak csak 55 százaléka dolgozik.
- az egyik, aránylag életerős szektorunk még mindig az oktatás. A fiatalok és a teljes lakosság körében is több embernek van legalább középfokú végzettsége, mint az OECD-átlag, az olvasás utáni szövegértést vizsgáló PISA-teszten pedig 494 pontot értünk el 600-ból, ami átlagos teljesítmény.
- a legnagyobbat a levegő tisztaságában fejlődtünk: az egy köbméter levegőben lebegő finom por mennyisége 15,6 mikrogramm, ami sokkal jobb, mint az OECD 22 mikrogrammos átlaga. A tüdő legmélyéig eljutó szennyezésből nálunk feleannyi van, mint például az egyébként igen fejlett Hollandiában.
- kapaszkodjanak meg: kevés OECD-országban bíznak kevesebben a politikai intézményekben, mint nálunk, ahol a megkérdezettek 40 százaléka.
- ha már búslakodunk, legalább nem kell nagyon sokáig lógatnunk az orrunkat, ugyanis a 34 OECD ország közül nálunk csak Törökországban élnek rövidebb ideig az emberek. A 73,8 évünk 5,2-vel kevesebb az átlagnál. A megkérdezett magyarok mindössze 55 százaléka mondta azt, hogy jó az egészségi állapota, ami sokkal rosszabb a 69 százalékos átlagnál.
