Nem is oly régen Tatabányára gondoltam... Egy késő este telefonáltak, menjek, segítsek, ha tudok... Nem akarom az egész történetet elmesélni... A garázssoron levő garázsokat elfoglalták a cigányok és magyarok, vegyesen... Egyszerű... Mert a nem létező gépkocsiknak is több jutott ebben városban, mint az embereknek . Késő este volt már, az öt gyerek már itt-ott aludt a hevenyészett takarók alatt, amikor megkérdeztem az édesanyát - ( az édesapa börtönben volt )
- És most? Mikor fekszik le végre?
- Hát nem tudom... De minek?
- Talán, hogy álmodjon valamit... - jegyeztem meg.
- Nem tudok én aludni... Mert egész éjjel azon gondolkodom, hogy mit adok majd a gyerekeknek enni holnap...
( József Attila ekkor már fél évszázada halott volt... )
És egy másik történet...
Engedélyt kaptam, hogy a Váci Börtönben együtt tölthessem az utolsó három óráját egy hét éves büntetését befejező rabnak a szabaduló zárkájában... Hosszú a történet... Egy egész műsort készítettem abban az időben, végig jártam Szegedet, Kalocsát, Sátoraljaújhelyet, a Markót, Kecskemétet, Pécset, Tökölt, Venyigét és a börtönt, ahol Nagy Imrét is kivégezték... A Keleti pályaudvaron megkérdeztem a búcsú pillanataiban a haza induló férfit:
És egy másik történet...
Engedélyt kaptam, hogy a Váci Börtönben együtt tölthessem az utolsó három óráját egy hét éves büntetését befejező rabnak a szabaduló zárkájában... Hosszú a történet... Egy egész műsort készítettem abban az időben, végig jártam Szegedet, Kalocsát, Sátoraljaújhelyet, a Markót, Kecskemétet, Pécset, Tökölt, Venyigét és a börtönt, ahol Nagy Imrét is kivégezték... A Keleti pályaudvaron megkérdeztem a búcsú pillanataiban a haza induló férfit:
- És? Hogyan köszönjünk el egymástól?
- Jó lesz az, hogy - Minden jót...
- Ne úgy, hogy - Viszontlátásra?
- Értem én, amit mondani akar... Hát szóval... Lehet, viszontlátás lesz a vége, ha most, amikor hazamegyek, és nem lesz munkám és nem lesz pénzem, hogy a három gyermekemnek étel legyen a szájában és ruha legyen rajtuk, cipő pedig a lábukon... Én bizisten betörök és elveszem, ami jár nekem, mert én is ember vagyok... ( József Attila ekkor már fél évszázada halott volt... )
