A hatalom anatómiája I. rész

Határozottan, büntetőjogi felelősségem tudatában állítom,, hogy dr. Riebl Antal nem hülye.
Azt is határozottan állítom, hogy tud olvasni.
És írni is.

Sőt…

Egyszer régen, egy korábbi levélformában közzé tett írását
szépirodalmi mércével is magasra értékeltem.

Hát mi történt ezzel az emberrel?

Mi az a visszatekintő távolság, amit célul tűzött ki,
hogy oly mélyre süllyedjen?

Emlékszem, ma is előfordul, hogy Délegyháza közéletében mindenképpen labdába rúgni igyekvők szinte gúnyoltak – kigúnyoltak, megjegyzéseket tettek, ha tapasztalták, nem akarom a földbe döngölni azt a személyt, akinek oltárt emeltek lakásukban és kevés perc telik el létükből, hogy az életminőségük mértékegységét ne dr. Riebl Antalhoz s Családjához fűződő viszonyuk határozza meg.

Jó, tényleg, megpróbálok valamiféle toleranciát tanúsítani vele kapcsolatban, mert fiatal bébi ő még a polgármesterség és egyáltalán a kollektív hatalom művelésében, ha minden jól megy, legalábbis reményei szerint, van még nem teljes három éve, hogy kifussa magát…

De nem akar, az Istennek se akar, nem,hogy futni, de még haladni sem… Önmagát vágja szájon naponta, önmaga eddig megszerzett hitelét teszi kockára, visszamenőlegesen is anulálja sorsának – indíttatásának valamikori előnyeit.

Tényleg vannak emberek, akiket önmaguktól sajnos, nem lehet megvédeni. Beáll szép lassan a hitelüket vesztő, valamikor jobb reményekre jogosító emberek közé. dr. Riebl Antalt, Délegyháza polgármesterét nem ismerhette Gandhi, de mintha a túlvilágból üzenne soraival… dr. Riebl Antalnál a hatalom birtokának az a hatása, hogy siketté és vakká válik. Nem látja azt, ami az orra előtt van, és nem hallja, ami a fülébe harsog.

Nem vagyok rá dühös, vagy csak egy kicsit, mert sokakkal ellentétben, nálam, még nem esett ki teljesen a pixisből… Jó, úton van a karima felé… Nem szervezkedek ellene, régen rossz lesz már számára, ha megteszem... Nem érdekel, ki, mit mond, de értelmes, intelligens emberről beszélek… Irodalmi érdeklődését, zenei érdeklődését megtapasztaltam. Nem is oly biztos, hogy nála a zongora a lakásban, csak státusz szimbólum lenne…

Már eltávolodtam személyétől és szűkebb világától annyira, hogy objektívebben tudok személyével kapcsolatban - az alkalmi dühkitöréseim helyett – számára, esetleg érvényes, érték meghatározó gondolatokat közzé adni. Nem vezetek naplót, sem Róla, sem alkalmi udvartartásának egyetlen tagjáról sem. Íráskényszert sem vált ki belőlem, mert gyáva és arctalan embernek tartom, ahhoz, hogy a hatalom – települési szinten – alacsony régiójában karakteresen tudja, legalább önmagát képviselni.

Nem azt kérem számon rajta, hogy miért tesz meg mindent demokratikus elveimmel és felfogásommal szemben? Azt sem, hogy számára miért én vagyok az egyes számú közellenség, mert nála vérmesebb reményű ellenfelek is lemaradtak már régen mellőlem… Nem azt, hogy autokrata átlagember… Ki hímzett, átlátszó viselkedésbe burkolja kisebbségéből eredő kompenzálási karakterét… Ezek nem egyedi emberi tulajdonságok, csak a szellem és a felhasznált tudásának értéke és mértéke az az erő, amely ide – oda sodorja alkalmi hangulatomat vele kapcsolatban.

Szóval, ezzel azt akartam mondani, hogy korábban nagy reményekre jogosító személy helyett, immár szürkévé vált első embere van Délegyháza településnek. Fél, hogy arcokkal vegye körbe magát, fél az ellene mondástól, a kritikától, mert esetleg részemről nem látott és nem ismert korábbi okok miatt erre alapos oka van. Megkérdőjeleződik minden pozitív lépése, az a kevés is, mert fél – visszamenőleges bizonyítási kényszerből eredően, - hogy nem teljes értékű, ami maga után marad… Hamis a köntös rajta, amelyre rápingálta álmaiban, hogy csapatjátékos, mert nem az… Neki a csapat, a mindenkori csapat – mellesleg éppen azért nem csapat, csak alkalmilag összeszedett, célirányos gyülekezet – csak azért kell, mint hamis isteneknek a hódolók hada… Mint diktátoroknak a visszaigazolók… Egyedül rosszul érzi, rosszul is érezné magát a ringben… Képletesen szólva, mit ér az egyszemélyes polgármesteri pöce,ha nincs előtte terasz?

Nem tartozik a kenyérgyávák közé… Nem náci, még csak fotel náci sem… Rangtalan és arctalan, ez a baj… És az se etikai kérdés számomra, hogy zsidó,mohamedán, buddhista, vend, sváb, bolgár ,vagy szlovák…

Az pedig, hogy – legalábbis ránézésre – romungró, miért lenne baj?

Bár, lehet – és ezt nem csak a genetika, hanem a pszichológia, sőt a szociológia is alá támasztja – első generációs értelmiségi léte is ezt bizonyítja, a maradandóság alkotási vágya kudarcra ítélt kaland, semmi több saját életében. Egy befogadó országban, a népek országútjának tengelyében, ellent mondva minden racionális hagyománynak, éppen ő az, aki nem akar befogadni, aki nem csak kompenzál, hanem rekompenzál is…

Nem az első ilyen típusú ember, akivel találkoztam. De már elfelejtettem, kik voltak azok, mi volt a nevük, csak helyzetekre, történésekre emlékszem… Sajnos, később megírt, párhuzamos történésekre…

Tételesen sorba kell szednem, már csak önbecsülésem érdekében is, ami alá támasztja megfogalmazott véleményemet. És, aki idáig olvasta és megértette, miért is veszem a fáradtságot, hogy egy felnőtt ember életébe virtuális módon lépjek bele, elcsodálkozhat, soraimat mennyire határozza meg, tényleg meghatározza önbecsülésem?

Sajnos, mondom, igen…

De minderről majd később…