A spártai harcosokat is köszöntötték, mielőtt a harcba, halálba indultak. A csuhások is megáldották a fegyvereket, mivel öltek. Éheztek, éhen haltak a jobbágyok az egyházi földek árnyékában, a pártok által irányított életben is hulltak, mint a legyek az emberek, Sztálingrádnál, akár milliók, kik egy része sóváran leste a másikat a pincék sötétjében, mikor pusztít vele végleg a kor, mert ember hús volt vacsorája az éhezőnek. A huszadik században. És döglöttek, mint állatok, társaink az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban is, kiknek oly embert gyalázó élettelen élet jutott, hogy haláluk is felemelő volt az életükhöz képest. Szellemileg – és gyanítom, lassan és visszavonhatatlanul, fizikailag is – katasztrófa sújtotta területen születnek ezek a sorok is.Mert hamissá kell válnom magamnak is, ha hinni szeretném, beállni, besorolni a bárányok, tapsoló pincsi kutyák, vagy a vicsorgó farkasok közé, ha a Júdások elhitetni akarják velem, hogy jobb lesz a Holnapom.
Csak a tények makacs dolgok, a hamis köntösbe öltöztetett, gyenge parázsnál melegedő ideátorok – sajnos, mert elhiszik – azzal etetnek már az újabb év első napján, hogy – Ne az akadályokkal foglalkozz! Ne azon gondolkozz, hogy miért ne!
Nem kell hamis korifeusok szavakba öntött korhely levesét szürcsölgetnem, másnaposságomat gyógyítandó szándékkal, mert részegségemmel nem tüntettem ki környezetem. Hamis – hurrá mosoly sem költözött szám szegletébe.
Ha elvek és tények mentén elszárad a gondolat, mint a település címerét képező körtefa, akkor hiú remény, - hiszen megtapasztaltam -, hogy elvekre elvek szülessenek, ha kell konfrontálódjanak és, hogy tények, ellen-tények szülessenek, tárgyiasítva cáfolatok.
Ezért írtam még tavaly ( megjegyzem, pontosan egy nappal ezelőtt ) hogy elvették a komoly reményt itt e tájon a Jóságra, azaz hiszek én… Hiszek, mint bálvány imádó a bálványnak, a kultikus tárgynak, a wc – kefének.
Értem én a szándékot, el is fogadnám, sőt… Meg is érteném… Nincs oly hatalom, mely ne akarná legitimizálni jelenlétét az emberek életében, de nemtelen eszközökkel manipulálni, több, mint a rendszeresen megismétlődő hétköznapi betörés az ékszerekért, mert mindenek ellenére maradt azért még ott elég…
Ha tény, legyen tény, elfogadom, hogy az úgynevezett EDE honlapon az elmúlt egy év alatt 592 bejegyzés született… Sőt… Hogy 657 hozzászólás is… Nem kis szám, magas nívón értékelhető teljesítmény, ha 69 ezer 180 alkalommal kattintottak kíváncsi, érdeklődő emberek az Együtt Délegyházáért Egyesület nézetét, gondolatait, tényeit közlő weblapra…
Nem is titkolt szándék bizonyára, hogy meggyőzze a T. Olvasókat, hogy e helyi lakosok számára – bizonyára - mértékadó weblap több, értékesebb, jobb, mint az ellenlábas oldalt képező, Erdélyi István, helyi állampolgár által jegyzett, blog formájában megjelenő, Agóra internetes irodalmi újság…
Elhiszem én, miért is ne hinném? És elfogadom, hiszen tisztelje az ember a másikat, mert a blog is betűkre épül és egy weblap is, hát miért is ne versenyezhetne egymással? Már, ha mindkettő akar… De milyen eredmény születhet, ha az egyik akar, de a másik nem?
Almát, traktorral összehasonlítani? Kutyák szarát magyarázni ezüst evő kanállal? Badarság.
Nem is veszem a fáradtságot, hogy a számok mögött megtaláljam, nem csak a badarság, hanem a hamisság tüneteit… Sőt…
Drukkolok és tapsolok, ha újabb és újabb önnön magukat gyengítő, ellehetetlenítő képtelenségek látnak napvilágot a polgármester – feleség által vezetett Együtt Délegyházáért Egyesület, dr. Riebl Antal polgármester által fémjelzett EDE honlap és Varga Gábor, nem helyi lakos – kemping bérlő koalíciójában közösen fenntartott helyi weblapon. Drukkolok és tapsolok, mert oly módon, ahogy kést tart a saját tenyerükből etetett fenntartói nyakához Varga Gábor - koaliciós partnerei vak segedelmével -, azt magam nem tudnám megtenni, hát megteszi helyettem... Nincs velük dolgom ily szinten, ha a mocsárásó temetésükre készül, magukra vessenek...
És felajánlhatnám gondolatomat, miszerint mint a kopár sivatagban, a mindent túl élni vágyó virágszálak, elférnénk egymás mellett.
Az én templomomban az Isten az, kinek lyukas talpán a cipő és a Júdás az, kinek lelke lyukas.
És nem zavarnak a más tornyú templomok, sem hamis prókátoraik.
Bizonyára programszerű eleme a helyi létnek, hogy egy - hangsúlyozom! - nem helyi lakos ideológizálja a helyi lakosokat, hogyan tegyenek, mit tegyenek, mit kell elhinniük, miben higgyenek? De kik gondolkodnak el azon, hogy a létével nem e helyhez elkötelezett személy, ha már önmagának is büdös a fos, amit a helyi lakosok nyakába zúdít, tovább is léphet, csak a röghöz kötött, tovább mozdulni képtelenek maradnak… Azaz Ti és én.
Lehet, része a helyi Irredenták Szövetségének, hogy ideológiai szinten bekebelezzék visszamenőlegesen is Kiskunlacházát, Majosházát, Dunavarsányt, sőt… más településeket is, mert csak ezzel magyarázható, hogy az 592 elmúlt évi bejegyzés darabonként sem kevés, ha kilencven százalékban azzal foglalkozik, igazolhatóan és bizonyíthatóan átvett pénzekért, hogy hirdetéseiben hol lehet – már elnézést - büdös zoknit, vagy enyhén szaros gatyát vásárolni…
Indulat és személyeskedés nélkül, tényen alapulnak az alábbi kérdések:
- Vajon Délegyháza viszonylatban – nem hirdetés jelleggel – hány önálló írás született az 592-ből?
- A bizonyára kimutatható Délegyháza életével, lehetőségeivel, közéleti szereplőivel foglalkozó bejegyzésekre hányan kattintottak érdeklődés, vagy kíváncsiság jelleggel a közzé tett 69 ezer 180 alkalomból?
- Továbbá: Az általam akárhogyan is keresett és meg nem talált 657 hozzászólásból a bizonyára kimutatható, Délegyháza életével, lehetőségeivel, közéleti szereplőivel kapcsolatban hány hozzászólás született?
Nyissuk új lapokkal az esztendőt!
Próbáljuk meg, hogy a bárki által állított tényekre, tényeken alapuló cáfolatokat, kérdésekre pedig konkrét válaszokat adunk közzé.
Ha nincs válasz, nem baj… Hozzászoktam. Megváltoztatni úgysem tudom a tudatlanságukat és gyávaságukat leplező szélkakasokat.
De, ha megszólnak, a tény- és adatválaszok helyett, könyörgöm, ne más szülessen… Ne alázzák meg önmagukat már az elmúlt évinél is jobban.
Ha a Júdások Szövetségének tagjai képezik többségében közzétett kritikáim tárgyát, az nem zárja ki, hogy ne találkozhassunk akár a nap minden percében a nyilvánosság előtt. Miért ne férnénk el együtt a palettán?
Bár… Ha a kinevezett ellenség kép hamis, bármilyen tisztességes is az ajánlatom, e mezőn a gaz is halálra ítéltetik.
A traktor büdös, a virágszál illatos. Én megelégszem a traktorral. Nekem büdös a szarom, másé illatos. Csak nem a szar állagán vitatkozunk, ha fingvilág polgárai vagyunk?
Én maradok a lyukas cipőt hordozóknál… Nekik – velük nem kell koaliciót alkotnunk, mert a szegénység és a kilátástalanság önszándék nélkül telepedett nyakukba, s nem segít rajtuk sem az alkalmi pörkölt, sem az alkalmi halászlé…
Csak, aki próbálta, az tudja, alkalmanként teli gyomorral is lehet éhen halni…
Ide költöztem, itt élek… Politikai, érzelmi és gazdasági okok miatt röghöz kötötten… Itt kártyázom a bálvány imádókkal, a kártyát keverő gyáva megalkuvókkal…
És látom, tudom, persze, hogy tudom, tényleg hamisak a lapok. Cinkelt az ösvény, hova irányít a horda vezérhada. És azt is, hogy e szaros tengeren lyukas a gondola.
De fegyvert váltok, ide már nem elég a csúzli… Nem én vettem elő a kést, hanem a csótányok, kiket csőlátóvá varázsol a néma gondolat. Kiket kiszolgál a kényszer üzenete, a mindig megfelelés vágya, a hamis és vak, hangtalan áhitat.
Elférnek egymás mellett a vélemények. Nekem üres az ég. Másnak – másoknak egy két, távolból már csak fényeiben élő csillag, egész erdőnek tűnik, vagy annak adják el…
Számomra, amit látok, amit tapasztalok, ahol, akikkel élek egy településen haldokló csillagok csupán, mások szerint tündöklő, jövőbe vezető lámpás – tünemények.
A jelen csak részben dönt, kinek van igaza, a holnap pedig? Kik túlélik, mindig azok írják visszamenőlegesen az Igazságnak nevezett történelemkönyveket.
A tavalyról maradt mikroméretű illúzió rongyokba csomagolt álomfelhők tova szálltak…
Nekem már bizony az angyalok is hamis karvalyok, kik csak bégetésre alkalmas bárányok, a pincsikutyák hadseregére támaszkodhatnak… Mert ők azok, akik még csak megtévesztő módon bégetnek a szaros pázsiton, de ne tévesszen meg senkit, nem mások e vadbarmok pihekönnyű, rózsaszín kombinéba öltözötten, csak vicsorgó vér – farkasok. Kik nem bántják a fára mászó, ott gyümölcsöt zabáló kecskéket, mert hull a földre a pincskutyáknak is, hull a földre a rothadt maradék...
- Zabálj bunkó!
Már nem tartalmaznak gondolat helyrebillentő mondatokat az általam írtak.
Már nem figyelmeztetek név szerint senkit, hogy a pincsikutyák tenyerén fogatlanok az önhitt farkasok.
Tudomásul veszem, az állapotot, hogy csend van a száradó keresztgerendák árnyékában. És elfordítom fejem, ha látom, hullik már a tapsolók feje felett a vakolat. Lassan a cserepek is.És beszakadóban boldogok feje felett is a palota.
Hogy még mindig, és holnap is tapsolni fognak a simogató bántásomra is méltatlanok.
Mert bármerre nézek, nem tudom, tyúk - e, mely kotkodácsolással emelkedik szólásra, vagy szomszédja az, ki ember ruhába öltözött álruhás kakas? Már mindegy.
Tudom róluk, hogy baromfi mindkettő. Mert itt, e tájon, e hosszúsági és szélességi fok találkozásánál a tyúknak is töke van. Kinek pedig az van, még az is szét teszi a lábát.
Más lett a gondolat iránya és a joggal és okkal elvárt bizalom mértékegysége attól a időtől fogva, hogy cinikusan, cinkos hallgatásba temetkeztek, mikor megtudták, az egyik politikai párt helyi, általam közel sem becsült korifeusa feljelentett, fél millió forintot követelve és első fokon megítéltetve mindazért, amit azért tettem, hogy a mai választék egy évvel ezelőtt elnyerje bizalmát a helyieknek, hogy hatalomra kerüljenek. Egy szóval sem biztosítottak szolidaritásukról, nem segítettek, magamra hagytak… Én persze folytatom, nem lesz győzelem a másik oldalon, ez eldőlt már, de kikből még a betyárbecsület is hiányzik, azokkal nem őrzöm többet együtt a disznókat…
És, hogy a lúd legyen kövér... Még felszólításomra sem határolta el magát, sem a polgármester, sem a tenyeréből táplált testület sem - kivéve, tisztelettel Görbe István képviselőt - attól a drabálisan primitív tettől, - kvázi, szolidaritásukról biztosították az elkövetőket - hogy valaki, valakik kiszúrták mind négy kerekét a kocsimnak. Tudják, jól tudják, nem a csőcselék, nem alkalmi huligánok, nem részeg fiatalok tették kocsimmal mindazt, amit tettek. Gyáva, szar, futtatott Senki Alfonzok ültek díszes tort ünnepi lakoma keretében tettük elkövetése után és - ne legyen titok - volt, akadt, nem is oly véletlenül, ki pohárköszöntőt is mondott.
Délegyházán címerbe illik a permetvért kívánó hamis rózsa szárán, a bicskába rejtett szálka.
És loboghat rendületlenül a közös helyi jelenhez méltó, immár tyúkszaros zászló.
Én nem tisztelgek.
És, ha köpésre méltó mennyiség lenne számban, tudnám hova, kire és mikor…
Álszent módon félek, mert eljön még az az idő is…És meg kell tennem.
