Levelezés a Boldogságról

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy olyan haza, amelynek sorsát, az őrültek vitték előbbre... És tudom, most sok konszolidált, rózsaszín lelkű egyed felkapja fejét, szinte rendőrért kiált, mert az úgynevezett Mindig Józanok, tudták, semmi esélyük sincs, ha igazuk lesz egyszer is az őrülteknek... Mert hitték és hiszik csak ők letéteményesei a haza képviseletének...

A Hazának...   

 Amely nap, mint nap, mindig az éppen hivatalnok ruhájában lopta be magát még a vasárnapjaiba is az úgynevezett józanoknak... 

 De itt, Kelet - Közép Európában mindig a meggymagosok vitték előre a dolgokat, a meggymagos őrültek, akik teljes mértékben tisztában voltak, mit jelent a szőnyeg szélén állni, mit jelent a fenyegetettség, a kirúgás lehetősége, az eltanácsolás a pályáról és mégis... Azzal keltek, hogy tegnap mit tettek, amiért jöhet a telefon, vagy mit tesznek ma, amiért holnap jöhet a telefon...  És már régen nem a Lipót mező törzslakóiról beszélek...Hanem a hétköznapok hőseiről...És milyen avítt szavak, avítt gondolatok ezek...

- Engem már sok szakmai csoda ért életemben,

azt hittem, hogy a Gáspár Karcsi könyv tető alá hozatalát 

nem lehet már felülírni.

Ki tudja ma már, mit jelent az őrültnek lenni? Ki volt a meggymagos?  Mit jelent szőnyeg szélén állni... Vagy várni a telefonokat... Az eltanácsolás... És egyáltalán, mit jelent hősnek lenni...  Sok - sok őrülttel sikerült találkoznom.. 

Szendrey Sándorné az Őrültek Válogatottjának tagja, ha nem a csapatkapitánya...       

Kedves István! 

Én megosztottam veled sokszor gondjaimat küszködésemet a Bányaiban. Most megosztom veled örömömet is, igaz a sok tárgy már a múlt, de még él és hat,és még én is szívükben, közel 72 évesen.

Ma Veresegyházán megnyílt az azóta bezárt szakképző iskolám kiállítása,  BÚCSÚ címmel, amit az én három istenáldotta szaktanárom hozott össze,az Udvarhely Galériába. 

Kb 200 ember volt kíváncsi a megnyitóra, közöttük sok régi növendék családjával. Hálásan köszönöm az Innovációs központ igazgatójának a kiállítás rendezőknek,de igazából kollégáimnak akik egy habókos álmodozó igazgató álmát 20 éven keresztül megvalósították, és megőrizték, amikor már felszámolták az iskolát. 

Ami ebben az iskolában készült, ahol állami gondozott, és más halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek utolsó esélye volt az maga a tiszta népművészet,ez a kiállítás március 4-ig ezt mutatja be.

Híradás lesz a veresegyházi tv oldalán és filmrészletek is, és komoly tervek vannak egy vándorkiállításra. 

Én engedély nélküli szakképzésért kaptam fegyelmit, nyakam majd kitört, de túl éltem mert olyan testület volt mögöttem aki mindenre képes volt. 

Brüsszeliek hamarabb látták mint az irányító főváros, mert a finanszírozást egy sikeres Phare pályázat biztosította.

Én egy boldog és büszke ember vagyok

            Láttam a sok valaha szakadt, esélytelen drogos gyerekemet családostól tisztán, tiszta boldog tekintettel.

Érdemes volt.

Ha már írtál, hogy "kurvák nevelődtek nálam" talán ez is megérne pár szót.

Mindenből kilehet mászni ha az ember akarja,és jó mankót kap a hóna alá.

Ez az iskola az volt, amíg el nem törölték.

üdv:Marika

És az Agórában történt megjelenés után, 
alig egy órával később, 
már meg is érkezett a válasz: 

Kedves István!

Hálásan köszönöm, legalább valaki megemlékezik, aki fontos nekem.
A Bányai - ma Kornis Klára Gyermekotthon- igazgatója, még meg sem nézte, egy sort nem irt, csak tűrte, hogy a szakoktatók megcsinálják, 
illetve, hogy a Veresegyháziak  finanszírozzák.

A fenntartó fővárostól sem jött egy betű sem.

Sok  barátomnak elküldtem a blogodat, 

ezt is, meg a többit is olvassák.

Csodálatos,

 ahogy megjelenítetted, látod a barátság,..az él.

Hálásan köszönöm neked,

így nemzetközivé tetted, mert PR az Pr!!!

Valamicskét még értünk hozzá???

Minket nem lehet eltaposni, bár engem nem is akarnak.

Szeretettel üdvözöllek és még egyszer köszönöm.

Természetesen rendszeres olvasója vagyok írásaidnak.

Szendrey Sándorné :

Marika