A húsvéti éhezés

E csicska- világban nagy bátorságra vall, ha megáll a valaki, mert azonnal nyakába csimpaszkodnak, nevét köpködve, ordítják róla a tereken, házakban,  utcán és a vonaton:  - Kifáradt… Bele unt…  E csicska világban nagy bátorságra vall, ha megáll valaki, mert azonnal nyakába csimpaszkodnak, nevét és tetteit meggyalázva,  suttogják róla,  tekintetét jól kerülő emberek:  - Kifáradt… Bele fáradt…  Pedig jó lenne megállni, asztalomhoz hívni minden Tisztességes Embert, most, Húsvétkor, a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepén. Jézus feltámadását ünnepelni a szobámban, konyhámban. A te szobádban és a Te konyhádban…  Nem tudom, tényleg feltámadt e Krisztus? Mert igaz,  megfeszítették két nappal s két ezer évvel ezelőtt, egy pénteken őt a római katonák, azzal gyanúsítva őt, hogy forradalmat indíthatott volna a tanításaival és hogy ő akart lenni a király. Mert igaz,  hogy csúfságból tövis koronát tettek a fejére, kezét, lábát odaszegezték a kereszthez és a feje fölé odatűztek egy papirt, amin ez állt:  I.N.R.I. - Iesus Nazarensis, Rex Iudeae.  Magyarul:  Názáreti Jézus, Judea királya. Mert igaz,  hogy meghalt néhány órán belül, a családja eltemette, zsidó szokás szerint egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák Hegyén és egy nagy, nehéz kővel takarták be a sírt. Mert az is igaz,  hogy másnap szombat volt és olyankor a tízparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanítványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz. De mit találtak ott? Üres volt a gödör!  Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: - Nincs már itt, mert feltámadt!  És itt és innen válik számomra az egész történet hamisan széppé és kérdőjelessé…   Mert, ha fel is támadt, vajon miért támadt fel? Mit hagyott a Földön?  Mit, az emberek lelkében?  Milyen sorsot célt, akaratot? Miért éppen a sírást, szenvedést, félelmet, gyávaságot, a megalázottságot? Álszentséget? Mennyi felesleges halált? Tojásról beszélünk és körmenetről… Nyusziról… Kalácsról… Kakaóról… Locsolásról és ünnepi étkekről… De az Úristenit neki! Hol van Krisztus? Hol van Buddha, Mohammed?  Hova bújtak? Ki űzte őket el a sötét lyukakba? Ki száműzte őket a Semmittevés Szigetére, ahova még álmaikat sem vitték magukkal?   Mert az álmokat itt hagyták…  Kezdjünk vele, amit akarunk... Csalódjunk… Ránk testálták az illúziókat,  amiből csak hamis lelki várakat építhetünk magunknak… Nyakunkba akasztották a vágyat a tisztességre, a szólásra, a meghallgatásra...  Bizony... Mind  elsöpörte rég az akarat, a ki nem mondott, vagy alkalmanként meghirdetett sunyiság a tisztességtelenségre, a némaságra, a meg nem hallgatásra… Vissza a múltba, a vissza anyáinkhoz?  Őseinkhez? Mert van, mert lenne hova…  Több európai nyelven a teuton (norsze) Őstra istennő ünnepének a neve ragadt a húsvétra: Oster(német), Easter(angol). Egykor az istennőt szimbolizálta a tojás és a nyuszi…  Németországban találták ki,  alig háromszáz éve,  hogy a Húsvéti szimbóluma  a tojás legyen és a nyuszi… Álszentségbe takarjuk sebzett bőrünket…  Tojásról gügyögünk a gyereknek, és a piacon gondba temetkező anyákat látok, kik gondolkodnak, festeni való tojást, vagy egy kiló kenyeret vegyenek az asztalra?  Mert a kettő együtt nem megy…    Hamis próféták egyenruháiba bújunk, és nem mondjuk ki, azért nem megyünk a körmenetre, mert nincs pénzünk a villamosra… És nem látjuk már az utat,  ki se tekinthetünk a ránk nehezedő számlahegyek alól... Szép lassan a nincstelenség ráncai mögött elveszti apja, anyja arcát is a gyermek... Megrokkant törpékké válnak saját gyermekeik szemében szülei... Ha lenne is egy kevés költeni való, nem lenne elég igazi csoki nyuszira, mert drága, mint egy összekötő út, és a csoki is hamis… És a kalács… És a Kakaó… És a rongy.. És a hideg… És az üres lábos… És az üres kamra… És ablaktalan házak… És hideg lepedők e paplan nélküli világban…   Szép lassan az üressé vált lélek… Ez lenne a feltámadás?  EGY BIRKÁK ORSZÁGÁBAN NINCS FELTÁMADÁS! CSAK BÉGETÉS VAN, AKKOR IS, HA BÁTORRÁ VÁLNAK A NÉMÁK...             De,  mondják,  haljon meg a remény utoljára…  Ünnepeljük,  hogy itt a szeles, jeges, hideg tavaszban lesz még okunk örvendezni…  Megünnepelni a végre érkező meleget. A napfényt…  Hinni,  a jóllakott gyermekünkben,  a meleg szobában,  a teli konyhaszekrényben,  az ünnepi ebédben,  a meleg s szép ruhában… Az őszinte mosolyban… Ámen… I.N.R.I