SORSFÜZÉR - A szegénységről ... - III. rész

 KEZDEM EGY GYORSHÍRREL...

"Állampolgári kérésre" letiltották a Facebookot

Figyelő Online

2012.11.27  18:53   

A kormány keddi bejelentése szerint az állampolgárok arra panaszkodtak, hogy "hazugságok áradata" zúdul rájuk a közösségi portálon Emomali Rahmon elnökről és közeli munkatársairól."Az elmúlt időszakban túl sok sértés jelent meg a Facebookon az elnök és a kormány tagjai címére" - mondta a távközlési szabályozó hatóság egyik magas rangú vezetője, aki szerint az ezt sérelmező állampolgári bejelentésekre reagálva blokkolták a portált.

 LEHET, HOGY DÉLEGYHÁZA NINCS IS OLY MESSZE
TADZSIKISZTÁNTÓL?  

Azt nem árulta el, az intézkedés meddig lesz érvényben.A tilalom hétfőn lépett érvénybe. Kilenc tádzsikisztáni internetszolgáltató kapott utasítást a Facebookhoz való hozzáférés letiltására.A nyolcmillió lakosú, elszegényedett volt szovjet köztársaságban több mint 40 ezer Facebook-felhasználó van. Márciusban Tádzsikisztánban már blokkolták egy hétre a Facebookot, valamint több független hírportált, amelyek bírálták az országot 20 éve vaskézzel irányító Rahmon elnököt.
Tádzsikisztánban jövőre tartanak elnökválasztást, és számos megfigyelő szerint a következő hónapokban szigorítani fogják az internet ellenőrzését az országban.

MTI

A magyar nyelvben nincs meghatározhatóan, objektív kifejezés - elemzése az úgynevezett cigányozás szónak. Minden esetre, 

az a legelfogadottabb szó - elemzés, hogy a cigányozás egyenlő valakinek, avagy valakiknek, akár egy teljes népcsoportnak faj, vagy származás szerinti negatív megkülönböztetése… Azaz olyan verbális,vagy írott gyakorlat leírása, amelyben a cigány népcsoportot, kisebbséget vagy annak bármely tagját 

- ez esetben cigánysága okán -

becsületében, tisztességében sért meg.

 Délegyháza község jelenlegi polgármestere, dr. Riebl Antal 2012. április 23-án 16 óra 25 perctől 2012. április 23-án 16 óra 27 percig nagy nyilvánosság előtt, Délegyháza Önkormányzata Épületének folyosóján sértett meg, olyan színben ábrázolva, hogy én őt lecigányoztam. 

dr. Riebl Antal 

– ott, a helyben tett kérésem ellenére - 

elzárkózott attól, hogy számomra bebizonyítsa az általa nekem tulajdonított valamely írásom cigányozó tartalmát. 2012.04.23 –án a korábban leírt önkormányzat épület folyosóján történt becsületsértő viselkedését követően a 16 óra 30 perckor kezdett hivatalos Önkormányzati ülés első percében név nélkül, nagy nyilvánosság előtt, hivatalos minőségében, engem felszólító mondatával, hogy  

„ a cigányozó jelen lévő személy üljön hátra,az utolsó sorba ! „  

 - újra csak becsületsértést követett el. 

2012.04.24-én hajnali két óra 5 perckor írtam számára egy levelet, amelyben, nem kértem, hanem követeltem, közölje velem, mely írásomban történt ez? Adja át nekem azt az írást amelyben én cigányoztam le, név szerint dr. Riebl Antalt. Olyannyira, hogy hangoztatott elmondása szerint „ Szegény édesanyám is elsírta magát, két napja egyfolytában sír… „  Mivel meg is fenyegetett, idézem, hogy „ – … ezt nem viszed e szárazon! „  továbbá, hogy  becsületemben sértett meg, ezért megfelelő jogi védelmet biztosítok magamnak. Amennyiben nem nyer objektív bizonyítást, hogy én – dr. Riebl Antal szerint - rasszista, azaz cigányozó írást adtam közzé, levelemben követeltem, hogy mindezekért nyilvánosan kérjen tőlem bocsánatot dr. Riebl Antal, Délegyháza polgármestere. 

Én megfelelő toleranciát betartva felkínáltam dr.Riebl Antal jelenlegi polgármesternek, hogy amennyiben kedve és javaslata, véleménye van, emberi időn belül, a leírtakat illetően, szívesen fogadom, bizonyára elgondolkodtató válaszlevelét, vagy meghívását egy tisztázó beszélgetésre.  Mivel, amikor érdekből szüksége volt rám s Feleségem munkájára, át tudta lépni küszöbömet több alkalommal is, felajánlottam lépje át újra, szálljon ki kocsijából, csöngessen be, üljön le a házban, ahol élek, egy tisztázó beszélgetésre. 

Én az úgynevezett „ emberi időn belül „ – kifejezés alatt két – három napot értettem. 

Gyáva és pitiáner módon 

sem az ellenem szóló, becsületsértő kifejezésének bizonyítékát nem tárta a nyilvánosság elé,  nekem sem küldte el, és nyilvánosan elnézést sem kért, így kénytelen vagyok jogi útra terelni becsületsértését.          

DÉLEGYHÁZA ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉNEK

DR. RIEBL ANTAL ÚRNAK

H E L Y B E N

Tisztelt Polgármester úr!

 Jogi tanácsadóm véleményének figyelembe vételével írom Önnek a jóakaratom és saját jogbiztonságom kinyilvánításának szándékával e levelet.  

Ön 2012. április 23-án 16 óra 25 perctől - 2012. április 23-án 16 óra 27 percig nagy nyilvánosság előtt sértett meg, olyan színben ábrázolva, hangsúlyozva, - nagy hangon, nagy nyilvánosság előtt a Délegyháza Önkormányzata Épületének folyosóján - hogy én egy írásomban Önt „ lecigányoztam „  Hangsúlyozni szeretném, soha senkit, - ahogy Önt sem - cigányoztam le, felfogásom neveltetésem és szándékom, valamint egész eddigi munkásságom is ezt bizonyítja. 

Ön, ott, a helyben tett kérésem ellenére, elzárkózott attól, hogy számomra bebizonyítsa az Ön által nekem tulajdonított valamely írásom cigányozó tartalmát. Bár már korábban nyilvánosan is kértem, Ön gyáván elzárkózott attól, hogy állítását bizonyítandó, közölje velem, hogy mely írásomban történt ez? 

Mely írásomban voltam olyan embertelen, hogy annak okán – hangoztatott véleménye szerint - az általam ismeretlenül is tisztelt és becsült Édesanyja „ elsírta magát és két napja egyfolytában sír… „  ?   

Ahelyett , hogy elém tárta volna állítása bizonyítékait, azzal fenyegetett meg, hogy „ – … ezt nem viszed e szárazon! „   

Ön megsértett becsületemben.

Én megértem, hogy Önnek, mint embernek, mint családfőnek, mint szakmailag bizonyára sikereket elért jogásznak és mint polgármesternek közel sem esik jól. Sőt… Felháborítónak is tartja az Önt, mint közéleti szereplőt érintő, írásban közzé tett véleményeimet.

És nem is csak véleményeimet, hanem a tényeket is, amivel bebizonyítom folyamatosan és szakaszosan azokat a törvénysértéseket, belső, SZMSZ - t sértő cselekményeiket, amelyeket Ön folyamatos és ellenséges támadásnak és nem a település, valamint a településen élők érdekeit szem előtt tartó segítő szándék megnyilvánulásának tart. 

Elvi szembenállásunk, demokrácia felfogásunk nem egy tőről gyökerezik, bár nem tartom feloldhatatlannak, de reményt keltőnek sem, hogy e tárgyban kompromisszumot tudnánk kötni.  

 Nem kívánok én jelen levelemben semmit sem bizonyítani, pláne nem - mások, sokak mellett - Önnek bizonygatni.

Egyszerűen csak tettének és nyíltan hangoztatott felfogásának ódiumára figyelmeztetendő oknál fogva szeretném felhívni figyelmét, hogy karakteremben, munkásságomban, nem beszélve a 14 éven át tartó állami gondozottságom okán, 

soha nem a kisebbségek, az elnyomottak, az igazságtalanul meghurcoltak ellen voltam, 

soha nem ellenük emeltem fel hangom, vagy tettem bármit is...

*

Több ezer rádióriportot készítettem, több száz rádiós műsort, élő, egyenes adást... 

Az elmúlt negyvenöt évben több ezer írásom jelent meg, 

a napvilágot látott hét könyvem mellett...

Hol, mikor, melyikben tudná tetten érni rasszista felfogásomat?

Tudja Ön, hogy miért volt hosszú időn át sikeres az ország és határon túli cigányság körében hallgatott, ingyenesen végzett műsorvezetői tevékenységem a Rádió C-ben?

Gyanítom, Önnek nincs erről semmi információja.

Tud arról, hogy az Ön által bizonyára elfeledett Turai cigány gyilkosság ábrázolásáért a Magyar Rádióban közzé adott sorozatomért díjat nyertem?

Tud a rádiós fesztiválokon díjat nyert - úgynevezett „ Gyáli Cigányháború „ című Magyar Rádióban elhangzott műsoromról? .

Emlékszik -e a Jászladányon található cigány kisebbség védelmében, a Magyar Rádióban  közzé  adott – országos botrányt kiváltó – leleplező riportsorozatra, amelyet a helyi cigány kisebbség vezetője nyilvánosan, élő adás keretében  köszönt meg?

Tud arról, hogy magaménak tudhatom a Nemzetközi Kisebbségi Rádiós Nagydíjat?

Hogy rendelkezem a Média a Társadalomért nagydíjjal?

Hogy miért kaptam a Veress Péter díjat?

*

Ön mindezt nem köteles elfogadni, át nem gondolt és meg nem alapozott dühében figyelembe venni. Azt sem köteles átgondolni, legfeljebb kérhetem Öntől, hogy ne keverje össze a rasszista, cigányozó megbélyegzést egy elvi, Ön által – nyilvánosan nem vállalt -  szembenállással és a hozzá kapcsolható küzdelemmel.

Mindezeket   

– Önre nem tartozó ok miatt – 

itt és most tételesen nem akarom az Ön polgármestersége idejét illetően felsorolni.

*

Így, levelem vége felé, megkérdezem Öntől, vajon ok és indok nélkül nevez testvérének az Ön által bizonyára ismert, Európa hírű Rostás Farkas György cigány író, költő, műfordító, újságíró,népművelő, a cigányság hagyományainak és nyelveinek kutatójának, a Magyar Írószövetség tagjának, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége cigány szakosztálya elnökének, aki 1970–1988 között a Lapkiadónál szerkesztő, felelős szerkesztő, főmunkatárs, 1990-től a Magyarországi Cigányok Érdekszövetségének elnöke, 1989-től a Cigány Tudományos- és Művészeti Társaság elnök, 1993-től a Közös Út - Kethano Drom főszerkesztője, 1994-től a MÚOSZ cigány szakosztály elnöke 1995–1999 között a budapesti roma kisebbségi önkormányzat elnöke, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökségi tagja, a cigány – magyar szótár alkotója, a Biblia cigány nyelvre fordítója, a Kisherceg című könyv cigány nyelvre fordítója, a magyarországi cigány értelmiség egyik vezér alakja?

*

Nem kívánok versenyezni egyetlen cigánnyal sem,

hogy

ki mit tett a más rasszjegyekkel rendelkező

nép, vagy népcsoport felemelkedéséért…

Bármely cigány a magyar sors vizében lubickoló, vagy fulladozó magyarokért?

Vagy magyar létemre 

a kilátástalanságra ítélt, vagy az élősködésre berendezkedett cigányokért?

Gyanítom,

Ön lemaradna a nem létező és emberhez méltatlan versenyben…   

*

Tisztelt dr. Riebl Antal polgármester úr!

Én nem értek egyet az Ön demokrácia felfogásával, a település, az Önkormányzati Hivatal s a helyi Képviselő – testület 

- Ön által történő - 

irányítási módszerével.

Ami humán, törvényes, állampolgári és újságírói lehetőségeimből adódik, mindent meg is teszek ellene, azért, hogy a helyzet megváltozzon.

S Önnek ezt a mai Magyarországon

– még ha nem is tetszik Önnek –

így kell elfogadnia.

Egyrészt nem térhet ki a kérdések elől, másrészt emberileg javaslom, 

ne keverje össze elvi ellentétünket bármiféle, megjegyzem megalapozatlan, rasszista kártya oktalan, felesleges és embert sértő felhasználásával. 

Mint, ahogy 

– hangsúlyozom, eddig - 

magam sem éltem Önnel szemben semmiféle elvtelen, 

a nyilvánosságot megkerülő eszközzel.

*

Nincsenek érzelmileg, vagy anyagiak okán lekötelezett moslék evők a hold udvaromban.

Nem tartok hosszú pórázon Hosszú Nyelvű Jelentőket,

- mellesleg, kik jelentkeztek e szerepre hamar kirúgtam környezetemből –

akik hírt adnának arról,

- Hol, mikor, kinek a társaságában van?

- Mit eszik, mit iszik és menyit?

- Hol, mikor kinek a gépkocsija áll az Ön háza előtt?

*

Igaz, én nem is hívok fel senkit számon kérő hangon, hogy

- Ekkor és ekkor mit keresett gépkocsid X., vagy Y. háza előtt?

*

Munkám során találkoztam zsidó és/vagy cigány gyűlölőkkel…

Tárgyaltam fasisztákkal, diktátorokkal…

Hangya méretűre zsugorodott, 

egykor volt hatalmasságokkal…

Vannak emlékeim és tapasztalataim a hasonulások megállapításához…

Bukásuk után pedig?

Csak üres szemekkel tekintettem rájuk…    *

Az ön fegyvertárában tapasztalt feszültségkeltésen és figyelem elterelésen alapuló szelek és viharfelhők megváltoztatásának szándéka

nem félelmet, nem visszahúzódást,

inkább csak szánalmat szül…

Nem csak bennem, hanem minden jóakaratú és jó érzésű emberben…

*

Tisztelt Polgármester úr!

Én most a józan, tapasztalt, életének nagy részét maga mögött tudó Embernek írtam

– szándékom szerint –

e tárgyban utolsó, emberi hangú levelet.

Kérem, fontolja meg, amit írtam.

*

Önnek kell eldöntenie, hogy a későbbiekben, átgondolva, amit írtam, az elvi ellentéteken alapuló,

de egymás emberségét tisztelő időszak következik mindkettőnk számára,

vagy a könyörtelen, elvtelen eszközöket felvonultató szembenállás?

Délegyháza, 2012. április 29-én

Módszereit megismerve:

Erdélyi István          

Nem tudom, 
Magyarországon hány roma van? 

Azt sem tudom, hogy hány cigány? 

Azt sem tudom, 
hogy mi a különbség a roma és a cigány között? 

Kollektíven játsszuk a hülyét, amikor nem nevezzük nevén a gyermeket, mert könnyen oda vágja, akár a hatóság, akár más hivatalos szerv, hogy a személy, aki a bűncselekményt elkövette állami gondozott volt korábban, vagy éppen hajléktalan, de ki gondol arra, elvileg ugyanolyan megkülönböztetés lenne mintha valaki valakire azt mondja, szépen, nyugodtan, hogy ez az ember bizony cigány... 
Mert, ha sértő, sajnálnom kellene azt a sok cigányzenészt, akik önmagukat alázzák meg? A cigány festőt? A cigány meseírót? A cigány költőt? Akik mind önmagukat cigánynak vallják... 
Nem is beszélve a 100 tagú cigány zenekarról...      

- Bérből és fizetésből éljenek a romák, 

ne segélyből...

- szögezte le Teleki László. 
A szocialista politikus szerint ennek érdekében 2002 és 2010 között számos intézkedést hoztak a kormányok, ám az Orbán-kabinet alatt megtorpant a felzárkóztatás, sőt még a stagnálást sem sikerült biztosítani.

Nagyon sok olyan lépés történt a kormányzó pártok részéről 2002 és 2010 között, ami elsősorban az oktatásban és a foglalkoztatásban adott lehetőséget a romáknak a hosszú távú Roma integráció évtizede program keretében,  jelentette ki Teleki László, az MZSP elnökségi tagja a roma kultúra világnapján. A szocialista politikus - az előző kormány roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottja - úgy véli, e program fő iránya követendő példa lehetne az Orbán-kormány számára, ám tapasztalata szerint a jelenlegi kormány roma - stratégiája nem erősíti a romák felzárkóztatását.  Teleki László elismeri, hogy a rendszerváltást követően az elmúlt kormányok mindegyikének van felelőssége abban, hogyan alakult a kisebbség helyzete és viszonya a többséghez, azonban - véleménye szerint - az elmúlt évben az Orbán-kormány még a stagnálást sem volt képes megteremteni. Különösen drámai a visszaesés az oktatás és a foglalkoztatás területén.

Az ellenzéki politikus arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi és a mindenkori kormánynak mindent meg kell tennie, hogy a cigányság tagjai ne másodrendű állampolgárai legyenek Magyarországnak.

Azt várjuk el minden aktuális kormányzattól, hogy a roma gyerekeknek egyenlő esélyt biztosítson az oktatásban, a romák halálozási rátáját csökkentse és a lakhatási esélyeit javítsa" 
 - írta Teleki László, 
hozzátéve, az MSZP a roma kultúra világnapján arra ösztönzi a romákat, hogy pártállástól függetlenül emeljék fel szavukat a romákat ért sérelmekkel, hátrányos megkülönböztetéssel szemben.

A Fidesz szóvivője szerint 
a szocialisták nyolc évig semmit sem tettek a cigányság leszakadásának megakadályozásáért, míg a nemzeti ügyek kormánya - az Országos Roma Önkormányzattal kötött megállapodása értelmében is - biztosítja a cigányság felemelkedését a munka és a tanulás lehetőségének megteremtésével. 

Selmeczi Gabriella állítja, 
a Fidesz a cigányság politikai képviseletét is kiemelkedően fontosnak tartja, hiszen a pártok közül egyedüliként küldött képviselőket a magyar és az európai parlamentbe is. 

A kormány szerint 
a magyarországi cigányság jövője és felzárkóztatása nemzetstratégiai kérdés - hangzott el A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei címmel tartott keddi, parlamenti vitanap kormányzati vitaindítójában.

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője azt hangsúlyozta:  
nem lehet sem kizárólag közbiztonsági, sem szociális, sem pedig emberi jogi kérdésnek tekinteni ezt a problémát, ahogyan nem lehet csak a cigányságról beszélni a rendszerváltoztatás veszteseiről szólva.

Szerinte a vitanap tárgyát adó téma nemzetstratégiai kérdés, hiszen a cigányság és a mélyszegénységben élők jövőbeni sorsa alapvetően befolyásolja majd az egész ország sorsát is. 

 E 700-750 ezer fős tömeg - amelyen belül jelenleg 80 százalék a munkanélküliség - sorsának javítása ugyanis a záloga a magyar gazdaság növekedésének, vagy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának - jelezte.

A tárcavezető fontos kormányzati intézkedésnek nevezte, hogy kialakították a kormányzaton belül a cigányság problémáival foglalkozó felelősök rendszerét.
 

Balog Zoltán úgy fogalmazott: 

  "a romaügy sokkal fontosabb annál, minthogy kizárólag a cigányokra bízzuk, (...) de sokkal fontosabb annál, minthogy a cigányokat kihagyhatnánk belőle".
 

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) államtitkára azt emelte ki: 

becsléseik szerint közel 50 ezer roma ember vett részt a közfoglalkoztatásban eddig és bevonásukat a kormány 2013-ban is folytatni akarja.  

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a BM a közfoglalkoztatás mellett a rászoruló gyermekek étkeztetésével, az önkormányzatok támogatásával, valamint a roma fiatalok rendvédelmi szerveknél történő elhelyezkedésének segítésével is fellép a roma lakosság helyzetének javítása érdekében.
 

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár hozzászólásában arról beszélt, hogy 
 a roma lakosság a kirívóan rossz egészségügyi mutatói miatt külön figyelmet érdemel.
 

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár ismertette: 

a roma lakosság aránya 7 százalék, a foglalkoztatottak között az arányuk ugyanakkor csak 2 százalék, míg a regisztrált munkanélküliek esetében ez a szám 25 százalék fölött van. 
Szerinte a három legfontosabb alapelv, amelyek mentén a problémát kezelni kell, a képzés, a foglalkoztatás és a mentorálás.
 

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár azt emelte ki, hogy 

a cigányság körében nagy számban vannak alulképzettek és megfelelő munkahellyel nem rendelkezők, és ez kihat a családokban élő gyermekek jövőjére is. 

 Szerinte a legfontosabb, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek a legkisebb korban kapják meg a megfelelő képzést, amely így egyenlő esélyeket biztosíthat nekik a későbbiek folyamán is. Az államtitkár ennek eszközeként említette a 3 évtől kötelező óvodai ellátást, utalva arra, hogy a cigány gyermekek 49 százaléka jár 3 éves kortól óvodába, míg a nem cigány gyerekeknél ez az arány 88 százalék.
Hoffmann Rózsa a cigányság helyzetének javítása érdekében hozott döntések között említette a személyre szóló pedagógiai ellátások alkalmazását, a szakképzésben a gyakorlati képzés erősítését, valamint a felsőoktatásba történő bejutás erősítését többletpontokkal és külön keretszámokkal.

Részlet a Lelencek című nyolcadik könyvemből...

MINT A LŐDÖRGŐ NAPFÉNY

Ott feküdt az ágyon… Nem is tudom… Arcképcsarnokomban miért mindig az ágyhoz kötődnek anyám arcvonásaihoz, testéhez, könnyeihez simulva az elszámolás apró megállói?

Miért?

Vékonyak voltak ujjai, mint a lődörgő napfény, amit mindenhonnan kizártak már, hát hova settenkedjen be, ha nem, abba a kórterembe, ahol anyám csontra csökkent arcán ott hevert, mint elszáradt virágszál, a halál jele? De jó lenne szépen leírni, a kínt az arcomon, könnyes szememet, a világ pofájába bele ordító mondatomat, hogy – Ne menj el anyám, ne halj meg… Jó lenne… Ha igaz lenne… Bár, én azt se kívántam, hogy meghaljon… De az az egészben az önsorsrontó és fájdalmasan igaz, hogy ott ültem az ágy mellett, mint egy focista, akit az ördög arra kényszerített, hogy a vesztett meccs alatt egy percre se hagyhassa el a kezdő kört…

Istenem… Hányszor elindultam, hogy most… Aztán most.. Aztán most már tényleg… De nem kérdeztem, és anyám se válaszolt… Ott álltam a pályán, egy ezerszer megálmodott meccs első percétől, az utolsóig és csak árnyékomat láttam, ahogy körbe járt a nap… Megmozdíthatatlan pózna voltam. Merev, hidegen önhitt és minden felett magabiztosan ítélkező cinikus, akinek csak kérdezni van joga és jár számára a válasz…

Aztán már ott találtam magam anyám ágya mellett. … Anyám, mellett, aki elmenni készült… El is ment… Vitte magával a fel nem tett kérdésekre az el nem mondott válaszokat…

Végig járnám összes Canossáját alig negyven évének… Bújnék menyasszony ruhája ráncaiba, tudhatnám mikor született meg szívében a boldogság… Lennék orvosa, aki látja arcát, amikor a első gyermeke, - jómagam - beleordítottam a világba: - Megjöttem! Halljátok? Megjöttem?

De ne hazudjak… Milyen szépek így a szavak egymás mellett e mézes - mázos lepelben… Mily távolból, idegenségből beavató azok számára, akik azért nem tettek fel kérdéseket, mert mindig benne éltek a válaszokban…

Apám egy féltékeny őrült volt, aki 160 centijével, és hatvan kilójával arra kényszerítette anyámat, kövesse őt mindenhova… Aznap késő éjjel a Dunaharasztiig induló HÉV kalauzi körútjára is, mert féltékeny volt akkor is, amikor anyám már nem csak a kilencedik hónapban, de az utolsó napokban, az utolsó órás fájdalmait élte…

-        Ott leszel, ahol én vagyok…. Mellettem a helyed…

Mellette is volt… Ott rázkódott a lakkozott falécekből tákolt ülőhelyeken… A háború befejezése után két évvel, november harmincadikán. Aztán snitt… Fájás, magzatvíz el… Betuszkolni a feleséget a HÉV végállomáshoz legközelebbi lakóház konyhájába, meleg víz, tiszta törölköző… Már csak a láncszerű, egymáshoz kapcsolódó fájások, görcs, görcsök hátán, aztán jön a gyerek, jöttem én… Megszülettem.  Nem volt orvos.

Miért hagyta el őt apám?

PORSZEMNYI ÁLOM

Már hazudja az ember a tegnapi igazságot, hiszi, úgy történt. Lehet, tényleg úgy, de a napfény se tegnapi, ha ma látja az ember, így tőr halványuló vulkánkép emlékekből elő a tegnap… A kórház, s persze a kórterem, az ágyak… De mennyi közhely fészkelődik a sorokba… És miért nem ütök le a számítógépemen egy betűt sem a gyógyulás illatáról, a fájdalom illatáról, az elmenés illatáról… A halál, ajtófestéket döngölő szagáról? Miért nincs olyan halál, aki kopogtatna és megkérdezné, beengednek e?

Miért?

A halál csak jött. Kopogás nélkül, egy könyörtelen táviratban.

Feleségem a telefon végén:

-    Most jött… - közben sír, érzem a könnyeit.

-    Most jött… Meghalt az édesanyád.

S bizonyára ő is szeretett volna ordítani, bele a világ pofájába, követelve a miértre a választ….

Mikor a fülemre szorított telefonnal ott álltam, mint egy árva mezei pózna az ég alatt, szétszakadt a világ palástja felettem… Igen, az összetartó palást. Az illem palástja… És káromkodtam… Mondják, csúnyán… De megértették… Hát persze… Könnyű annak a megértés kegyét gyakorolni, aki nem kapott még táviratot… Az enyém is élt… Utoljára még ott, a kórházi ágyon… Féltem magam, hogy belegondolok s rájövök arra, hazudok is már.

Évtizedek őszpalástja fejemen, felmentési kényszert érzek magamban? Vagy megértési kényszert? Hát így születnek magyarázatként sorra, apró hazugságaim… Élt, de a kórházi ágyon csak egy dolgot sajnált… Arcának redőiben ott tanyázott az irgalmatlan fájdalom, láttam, csak a szeme élt, a nagy fekete szeme, a szomorú mindkettő… Olyan pincemélység volt a hangjában, olyan elmentem már lélekjárás volt a csukott ablak melletti huzatban, hogy hittem mást is mond még… De nem…

-  Csak egyet sajnálok… Csak egyet… Már összejött a pénz a mosógépre…

Csak ennyi… Hat szó… Mindössze hat… És semmi mást nem mondott… De miért a mosógép érdemelte meg a szavakat? Miért nem én? Vagy legyen… Legalább egy szinten emlegetett volna a mosógéppel… De nem… Csak az a rohadt, OTP részletre megvásárolható mosógép… Hittem, álmaiban én is ott vagyok, ott, csak egy iciri – picirit… Aztán kit érdekel mi , vagy ki jön utánam, akár a mosógép is…

De egy porszem se voltam álmaiban… Se bánkódásában

Nem, később már nem szólt egy szót sem… Csak a morfium tartotta még a szóra fecsérlendő levegőt, aztán már a szavak sem…

Levegő sem…

Csak a távirat.

Hallod? Nem tehettem fel a kérdéseimet…

Hallod? Akartam, de soha nem tudtam feltenni a kérdéseimet…

Ma már tudom, nem is akartam…

Féltem a válaszoktól? Féltem, hogy kimondom a kimondhatatlant?

Féltem, hogy ítélkeznem kell s kimondom, gyűlöllek?

Nem. Én attól féltem, hogy miért nem akarom kimondani? Miért féltem a szó mágiájától? Attól rettegtem, hogy visszavonhatatlanul megfosztom önmagam a türelem jogától? Eljutok odáig, hogy ellopom önmagamtól még a megbocsátás lehetőségét is? Pedig tudtam, nem más ez már, mint játék a közeli gyógyszertár melletti hinták mellett…Oda megyek, ott vagyok, aztán tovább… Legfeljebb cipőmből kiszórom a villamos peronján a kavicsot, aztán a villamosvezető háta mögött előre nézek… Hiszem, én haladok és nem a villamos visz… Ebben az illúzióban éltem… Anyám pedig? Ki volt ő? Egy hinta, amely előre leng, aztán hátra, de nem az élvezet hullámzik testében, hanem a félelmet érzi közelében, a félelmet, hogy ez a hinta belecsapódhat a szemedbe… Széttörheti arcod…

Így voltam anyámmal. Ha közel kerültem volna hozzá, lehet, még azt az apró tartásomat is összetöri, amely jelenlétem vonzódását táplálta abban a szobában, ahol együtt éltünk… Vagy ő volt a kavics a cipőmben? Az eldobásra ítélt kavics? Nem tudom. El sem kellett dobnom… A rák megoldott helyettem mindent… Anyám elment magától… Vitte az el nem hangzó válaszokat és én itt maradtam kérdéseimmel… Már soha nem teszem fel…

Nincs kinek.

De kérdés nélkül miért nem válaszoltál, legalább utólag, a széttördelt kérdőjeles szavakra, amelyek ott születtek sorban és sorban mindig a számban hosszú évtizedeken át? A hangok mindig hallgatássá szelídültek a gyáva el nem indulásokban nálad s nálam is. Hallod? Tudod, hogy utállak? Utállak, mert csak az illúziót hagytad rám, a régen elkoptatott illúziót, ami az álom fogódzkodója volt.

Test nélküli, arc nélküli, haj nélküli, illat nélküli… Csak volt… Egy felhő, egy útszéli kereszt alól randevúra lopott virágnak illata, egy futó, repülő mókus kétségbe esett próbálkozása, hogy szabad lesz, ha nagyot ugorva átrepül az őt körbe fogó, az őt elfogni vágyó embergyűrűn… És igen… Hallod? Én ugrottam.. Át az álmok vasszegeccsel kirakott dróthálóin, bele az illúzióba, ahol testet nyert az álom….

Mondanám, szeretni tudlak még… De a kétségbe esett visszatáncolás vágya a rend szagát érezni vágyó körbe, már görcsös lábakon áll…. Tudtam, a kurva szó jelentése, valami nagyon csúnya, és ennél csúnyább szó, nincs is… Mégis… Bár vágytam rá, hogy találkozhassunk, hogy szemedbe nézhessek, hogy megkérdezhessem, miért éppen én vagyok a család kitüntetett szereplője, akinek az állami gondozás színpadán kell mindig fellépnie, de… És mindig itt van a de… Talán, mert ma már tudom, bármit is mondtam volna, bármit is elárultam volna abból, amit éreztem, oly hasztalan lett volna, mintha akkoriban megszületett volna a képzeletbeli tervezőasztalomon a terv, hogy visszafelé hullámozzon a Duna… Meg aztán könnyű lehetett nekem, mert nem rakódott rám a teher, az anyámtól kapott válasz a terhe… Ezért nem kérdeztem? Féltettem vállam a tehertől? Lelkemet a súlytól? Ne szolgáljon felmentésemül, de évtizedeken át nem is kérdezhettem, aztán amikor már válaszra is juthatott volna néhány perc, akkor már mindentől menekültem…

Nem ültem le egyszer, egy rohadt percre sem anyámmal, hogy kérdezzek és kérdezzek és kérdezzek… Inkább elmentem csajozni, kocsmázni, csavarogni, munkát kerülni… Istenem… Milyen válaszokat kaphattam volna? Kit kellett volna még jobban meggyűlölnöm? Egyáltalán… Lett volna-e még olyan élőlény, akit felmenthettem volna? Anyámat ezernél többször is kurvának neveztem… Mert bennem ő volt a kurva… Egy rohadt, szemét, piszkafa kurva…

Önriportok, öninterjúk, éjszakai beszélgetések önmagammal, menekülések a sajnálatot szülő perceim elől…

Mert az ironikus választ önmagamnak én is megtanultam:

-        Tudod, én megértettem anyámat és apámat is, mert így legalább megmenekültem… Képzeld el…. Van egy öcsém. Öt évvel utánam született… Van egy húgom, aki hónapra és napra ugyanakkor, amikor én, csak kilenc évvel később… Mindketten november harmincadikán. Az ő esetük könnyű volt…

Könnyű? Hát ne legyek már én is hülye… Kinek volt könnyű ebben a családban? De, ha elkezdtem, fejezzem is be iróniával…

-        Feldobtak egy pénzdarabot az öcsémnél, annyi pénzük talán volt, hogy egy gyerek kisorsolásához elég legyen. Bizonyára írás volt, mert apám tartotta magát fejnek… És ő volt, aki mégis vesztett, tehát öcsém anyámnál maradt… Apám lehúzta maga után a házasság függönyét… Nem először… Születésem után négy évvel erre már megtörtént az edzőmeccs… Engem intézetbe adtak, apám lelépett és el is tűnt mindaddig, amíg eszébe nem jutott, csinálna bizony még egy gyereket… Csinált is… Anyámnak. Aki beengedte az ajtón. Aki befogadta konyhaasztalához, a szobájába, az ágyába… Ez volt előzménye öcsém érkezésének… Aztán apám újabb elmenetelének is… S, hogy ekkor már neve is legyen a gyereknek, szabályos válóper, holtomiglan. holtodiglan utállak, nem is akarlak látni, te rohadt, takarodj, megyek is…

Érted? Hát így történt… Persze, hogy nem érted… Én sem.

Az élet persze nem állt meg… Anyám nevelte az öcsémet, takarította a házak lépcsőit, gangjait… És a történet megismétlődött… Anyám újra beengedte az ajtón, befogadta konyhaasztalához, szobájába és ágyába is, de előtte újra és gyorsan összeházasodtak… Mielőtt húgom embrióvá cseperedett, így történtek a dolgok… Már sorsolni sem kellett, hiszen apám következett… Újra egy szabályos válóper, újra holtomiglan holtodiglan utállak… Újra az indulatos mondatok, hogy nem is akarlak látni, te rohadt, takarodj és a mindent eldöntő mondat, hogy megyek is…

Apám tehát elment, vitte a húgomat és soha többet nem házasodtak össze… Már megvolt mindkettőnek, kinek, mi járt… Anyámnak öcsém, apámnak húgom és? Nincs és… Két gyereket még el lehetett osztani igazságosan is…

De hármat?

Én nem voltam a pakliban…

Az állam nevelt. Kaja volt, szállás és ruha is… Intézetek, nevelőszülők, szökések, vasúti pályaudvarok és mezei állomások várótermei, hidegek, füstszagú egyedüllétek és mindig más, de mégis mindig ugyanaz a két rendőr, akik megfogták a vállam. Ugyanaz az egyenruha, csak szorításuk volt más, mert a hangjuk ugyanaz volt. Volt, aki nem szorított. Hanem csak úgy, fejemre tette a kezét és vitt, vitt… Vissza, mindig a Gyévére…

Aztán pár hét… Újabb nevelőszülő és újra szökések… Majomkerék évek voltak… Öt éves koromban a rácson préseltem ki magam, egy villamos megállóban fogta meg valaki a kezem, ő vitt vissza az intézetbe… Igaz, előtte kérdezte ki vagyok, és, hogy eltévedtem-e, meg, hogy hol vannak a szüleid?… Elvesztetted őket?… De hol? – kérdezte az idős ember és nem tudta, én az ilyenekre nem tudok válaszolni…

Anyámra még volt jelző, szám belső szélén ott volt a szó, hogy kurva, ezt én magamban, magamnak kimondhattam… Más nem… Azért vér folyt volna… Csont is repedt volna… Apámra nem tudtam jelzőt… Szemét? Rohadt? Kevés volt. Nagyon kevés. Őt bárki szidhatta.

*

Alkalomadtán már ki-kihagy a szívem, elfog az apró szédülés is, nyomás a mellemben, már többedszer, tompa és nem egyenletes… Születésem után pár évvel elvesztettem és azóta sem találtam meg a ritmust… Bizony egyszemélyes tánc ez a keringő… Mind messzebb a dal… A mindig szöveg pedig? Ugyanaz… Csak azért dobtak el, hogy életprogramommá váljon a könyörgés? Nem… Csak hinni szeretném, így utólag, rajtam tényleg fehér volt az intézetis ing…

De hát nem volt az…

A fogasokon ma is szürkék fehér ingjeim…

( folytatás következik )