2011. február 3., csütörtök

Indulástól a Fórum építőkockái - 47. rész


Boltos József rácsatlakozott:


Tisztelt Erdélyi Úr!
Természetesen nem kell gratulálni. Csak azért bátorkodtam ezt leírni, hogy ismét abba lehessen hagyni a sértegető megjegyzéseket, és talán lehet újra a értelmes javaslatoknak helyt adni, mert vannak bőven.
Bigzozónak köszönöm Majosháza fórumának bemutatását, de úgy gondolom ott meg lehet nézni azt is, hogy a problémásnak vélt dolgokat milyen kulturált formában írják le a fórumozók. Erről is példát lehetne venni.
A jegyzőkönyvet pedig amint megkapom fel lesz rakva. Addig én nem adnék ki semmilyen nevet, mert nem tisztem.
   Válaszom:
Bár külön köszönettel Sarlós Kálmánnak - részleteiben - ezt a levelet küldtem el, de korábban, mint ahogy ezt bővítve közzé adom, mert az előbb fogalmazottakkal szemben, alapvéleményem nem változott..
Tehát...
Kedves Boltos József!
Szó sincs arról, hogy köszönetet kellene mondani, bármely embernek, csak azért, mert demokratikusan gondolkodik. Még, ha települési önkormányzati képviselőről is van szó. De érdemes megjegyezni, kik ezek az emberek és kik azok, akik minden eszközt megragadtak és megragadnak, valamint meg is fognak ragadni, hogy legalábbis részükre ne változzon semmi.
Egyszer eljön az Igazság órája, legkésőbb a soron következő választások alkalmával ki kell állni a leendő győzteseknek és a már most megbukottaknak is. Ez az adat nem titkos, nem is bizalmas. Rendben, elfogadható, hogy Te nem hozod nyilvánosságra a szavazati arányt és azok mögött az ide, vagy oda szavazó képviselőket. Rövidesen úgyis nyilvánosságra kerül.
Lehet, jól jött e primitív tett szándéka a primitív, mindent túlélni igyekvő, becstelen emberek részéről, hogy márpedig meg kell szüntetni a település weblapjának a Fórum rovatát.
Bár számukra, igaz, csak most, rosszul sült el, visszakozni kényszerültek.
Nem adom közzé egyik levelet sem a négy darabból, amit most este kaptam, amelyek nem csak súlyosan, inkább életveszélyesen is fenyegető hangvételűek, mert úgy érzem megvan minden erőm, eszközöm, kapcsolatom, rutinom és lehetőségem, hogy megvédjem magam.
Tudtam, még a Felhívásom és Tiltakozásom nyilvános közzé tétele és levéláradatom elindítása előtt, hogy ez is benne van a pakliban.  Átéltem már. Ez és ennek lerendezése személyenként az én dolgom.
Lehet, hogy ennek az antidemokratikus lépésnek már csak a szándéka is jól jött, hogy okot szolgáltasson az értékes, a település életéért tenni igyekvők táborának, hogy zárják soraikat azokkal szemben, akik fasiszta és diktatórikus módszerekkel, vagy gyáva hallgatásukkal, igyekeznek elhallgattatni az embereket.
Még gondolkodom és kiértékelem az egészet önmagamban.
Ma győzött a szókimondás, az összefogás, a demokrácia alapelve.
De a holnapokra is fel kell készülni, mert a primitív emberek egy perc alatt, mert éppen most, leszavazták őket, nem válnak demokratákká.
Felkészülnek, elemeznek és újra és újra próbálkoznak. Máshol, máshogyan, személyeskedéssel, rágalmazásokkal, akár az oszd meg és uralkodj elv alapján, a fórumozók egymással szembe állításával is.
Javaslom, ne menjünk az erdőbe.
És az alábbi mondatot Boltos Józsefnek is szánom.
Az mindenesetre tény, hogy ideje újra gombolni a kabátot és lefektetni, a le nem írt belső, emberi hangra épülő normákat, amelyek közlekedési lehetőséget adnak azoknak egymás felé, akik bár máshonnan, más érdekből közelítik meg a település fejlődésének mikéntjét, de legalább egyetlen eszköz , az értelem és egyetlen cél, Délegyháza felemelkedésének szándéka összetartja mindezeket.
S ez esetben pedig?  Csak egyetlen közös ellenség van. Nem ellenfél. Igen, ellenség. Akik bármilyen, ha kell, nemtelen eszközt is megragadnak, hogy az értelmes létet akarók közé éket verjenek, akik önös érdekből, ha kell Délegyházát is feláldozva a túlélésre játszanak.
Később, még összegzem, amit szerintem tettek és, amit szerintem mi tettünk.
Az tény.
Hogy elkezdem egyenként feltenni közérdekű, a település életét nagyban befolyásoló kérdéseimet azoknak, akiknek törvényes kötelességük a közérdekű állampolgári hozzászólásra vonatkozó jogszabályok alapján, egyrészt a kérdések hivatalos iktatása, a kérdésekre a törvényes válasz elkészítése, és az állampolgár számára a hivatalos válasz megküldése, törvényben előírt határidőn belül.
Bár a település fórum rovatában fenn hagyom kérdéseimet személyre szóló csokrokba szedve, de egyenként, külön - külön adom fel közérdekű kérdéseimet hivatalos levélben és a kötelező, közérdekkel bíró válaszokat, az érkezést követően azonnal a Fórum rovatban közzé adom.
Természetesen nem csak én, hanem minden állampolgár rendelkezik azzal a joggal, hogy közérdekű kérdést tegyen fel a település választott képviselőinek, köztisztviselőinek, és tisztségviselőinek.
Erre vonatkozóan rövidesen közzé teszek egy törvényes hivatkozási alappal ellátott formanyomtatványt, hogy egy egy állampolgárnak saját kérdéseivel, közérdekű véleményével csak ki kelljen töltenie és továbbítania annak a személynek, akitől a tőrvényes kötelezettségen alapuló választ várhatja.