2011. február 1., kedd

Indulástól a Fórum építőkockái - XXXVIII. rész


Én persze, csak 2010. június 25-én kötöttem az ebet a karóhoz, gondoltam, vissza tudunk kanyarodni az értelmes párbeszéd útjára:
Tisztelt Fórumozók!
Többen kérdezték, négyen telefonáltak is, hogy miért szólítom fel Boltos Józsefet, vegye komolyan és járjon el következetesen azokkal szemben, akik azt követően is megsértik a település weblapjának szabályzatát, miután másodszor is figyelmeztetett mindenkit Boltos József?
Ennek egyszerű oka van.
Nem tudom, bizonyára van, vannak, aki, akik csupán csak kedvtelésből, vagy unalomból írogatnak alaptalan rágalmakat, és vannak, akik felkészültségüknek hangot adva követik el ugyanezt.
Én is kaptam korábban elég figyelmeztetést.
Megértettem, elfogadtam.
De azokkal szemben, akik félre akarják vinni a weblapot, mert mind jobban rájönnek, a választások előtt, bizony hangulatot befolyásoló ez a fórum is, és nem rendelkeznek elég szellemi municióval, tényekkel ahhoz, hogy magukat megvédjék, ilyen nemtelen eszközökhöz folyamodnak, időben fel kell lépni, mert visszaélnek azzal a demokráciával, amiért korábban egy lépést sem tettek.
Hát legyen ebből elég.
Már leírtam.
Én a továbbiakban, első sorban a település életét nagyban befolyásoló, tényeken alapuló kérdéseket teszek fel, ragaszkodom azok megválaszolásához, kevés alkalommal kívánom véleményezni mások, nem nekem szóló, nem az én kérdéseimre választ adók, nem a település életét nagyban befolyásoló írásait.
A későbbiekben, a személyeskedő levelek írásait figyelemre sem méltatom, ahogy azok íróit sem.
De jogaimat mindenképpen, minden eszközzel megvédem.
De a demokráciához, a tőrvényes és tisztességes vélemény nyilvánítás szabadságához a továbbiakban is ragaszkodom, mert ez állampolgári jogom.
Minden eszközt megragadok ahhoz, hogy ne az értékes emberek fordítsanak hátat a weblapnak és csak a perchuszárok maradjanak a Fórum tagjai.
Hát ezért szólítom fel folyamatosan Boltos Józsefet jelenleg és a későbbiekben is, a konkrét esetek és személyek megnevezésével, hol, kik, milyen módon akarják rossz vágányra terelni, az egyébként nagyon is nehezen kiharcolt Fórumot.
Mert általában nem azok akarják elterelni a lényegről a hangulatot, akik már az első percben, bárki ellen is kiálltak, hogy Délegyháza weblapján nyilvános Fórum legyen.
Erre egyébként bizonyára vannak, akik még emlékeznek.
Jogom volt mindezt leírni, mert tettem ezért a weblapért, nem keveset.
Nem kívánom ezt most bizonygatni, nem is szeretném, ha eljönne ennek az ideje.
Én erre nem kérek választ.
Én ehhez tartom magam.
Aki akarta, mert nyitott ember, az megértette.