Zárt ajtók mögött mutyi harcra szövetkeznek, visszaszerzik becsületét, amiről hitték az övék, csak az övék…
Mellé fogtak…
Tegnap, tegnapelőtt és gyanítom, szép sorban holnap és holnap után is…
A büszkeség leple ruhának álcázva?
Foszlóban van.
Bár ki akarták - akarják ölni, genetikai összetartónkat, a szándékot, hogy nap, mint nap ne feledkezzünk el arról, hogy Verecke óta, honfoglalók legyünk
saját hazánkban – házunkban,
nem veszik észre,
gyűttmentnek nevezve,
gerjesztik bennünk az ellenállást,
ami a saját haza illúziójában ölt testet.
A mi kis falunk, a kicsi délegyháza hangzatossága mögött egy szűk réteg hatalmi mániája áll, a bukás előtti hamis kórus és önmutogató énekesnők nyavalygása, táncnak nevezett vonaglása…
Szeretnék,
arcuk nyomán,
éljük
az alsószer diadalát.
Internetes torzszülötteknek nevezik
az új generációt
és a
köztesek nem találják helyüket.
Félnek feltenni a kérdést.
Félnek alá írni nevűket.
Családi kupaktanácson döntik el, megéri e hozzá szólni?
Mérlegre helyezik a helyi diktatúra által tehető ellenlépéseket saját becsületességükkel.
Nem tudják, mert nem akarják tudni,
mit jelent az átláthatóság
és
a
színjáték közötti különbség?
A csókosok
miért nevezik
a becstelenséget becsületnek?
Miféle rejtett kockázat az elszámoltatás?
Elvileg meg akart sérteni valaki,
amikor
azt kérdezte:
„ A szegénység méltóságáról papolok s valamelyik filmgyári díszlet előtt egy háborús díszlet előtt fényképeztetem magam?
Nem válaszoltam rá.
Én megéltem és megélem a szegénységet,
nagyanyám rongyos méltóságát.
Csak annyit tudok,
hogy az illető
éppen a mutyizásból összezabrált húslevesét kanalazta
a művirágos lámpaernyője társaságában,
amikor én Sarajevóban,
több százezer kilőtt aknától éppen megmenekülve
a környező hegyek, szerbek által megszállt gyűrűjében,
éhesen,
nagyon éhesen
a gulyáslevesről álmodtam.
Csak annyit tudok,
hogy
Srebrenicában
én nem a tálban úszkáló libamell alá helyeztem a merőkanalat,
hanem az orrom előtt,
halomra lőtt emberekre gondoltam
Vukovárban én nem a magas nyugdíjamért sétáltam ki
a kapum előtt álló postáshoz,
És Eszéken
nem csókosok találkozóján vettem részt
egy helyi Isten árnyékában,
hanem egy aknamezőn átjutva
gyalogoltam be
a
Kórház alagsorába…
És már régen nem papolok,
mert nem hiszek Istenben.
Okom és jogom van ezt kimondani.
