2011. március 25., péntek

- Tesó, tudd a helyed! Érted?


- Tesó, tudd a helyed! Érted?    
Szép lassan kialakul a kép, a névtelen szereplőknek előkerül a nevük, a tartalék emberek előlépnek, 
előre tolakodnak a Hála Mamelukok,
a tegnap bukottak visszamenőlegesen a Tiszta becsület Lovagjainak pompájában kezdenek el újra virítani.
Az újonnan választottak emberi tulajdonságai mind kérdőjelesebbé válnak, 
az emberek pedig, október harmadikára gondolva, 
szép lassan rájönnek, hogy bizony: 
- Mellé lőttünk Tesó…
Már háromnegyed nyolckor kezdődött a telefonáradat. 
Érdekes, a hangulat nem a település vezetői ellen fordult, 
kivéve dr. Riebl Antal személyét, származását, karakterét, 
hanem inkább az általam spongya embereknek vélt helyi álpotentátok viselkedésének, megalkuvásainak okait érintették. 
Nem voltak ritkák az olyan telefonálók, 
akik elmondásuk szerint 15 – 20 – 25 éve élnek a településen, 
de ahogy az egyik hölgy fogalmazott,
- mögötte lehetett hallani a telefonban, bizonyára a férje helyeselt dühödten, - 
hogy ilyen arrogáns, magabiztosan cinikus és lenéző viselkedéssel, ahogy tegnap bánt az emberekkel, ahogy mondta – ez az egész csürhe – még Kádár alatt sem találkozott. 
De most egyelőre mindegy. 
Bizonyára mindnyájan felkeltek, megsimogatták gyermekeiket, elhitették szokásosan, náluk becsületesebb, értük aggódóbb, tisztességesebb szülő nem létezik a világon, aztán bevonultak a hivatalba és egymás vállát veregették, 
s mondták, milyen jó voltál, milyen jó voltál…
Elemzés nélkül nincs sok értelme a csapkodásnak, komolyan vett verejték egyébként sem vonulhat arcunkra, ha elnézzük e társaságot, külön – külön… Megszólalásaikat, makogásaikat, körön belüli helyretételeiket, 
primitív félremagyarázásaikat, 
simliszagú tévedéseiket. 
Az pedig, hogy mosakodásként közmeghallgatásnak nevezték e színjátékot, 
csak arra volt jó, 
hogy tudhassuk, 
legfelül a Vezír, azaz a polgármester,  
dr. Riebl Antal,
alatta a testület, 
nehogy félre értse bárki, csak képletesen, 
bedarálva a Hivatal teljes apparátusa,
s legalján a település lakossága, 
mint a felépítmény farka… 
Szóval, azért azt tudni kell, 
Mutyifalva Délegyházán, 
nem ők 
- a Faroknép - 
csóválja a kutyát… 
Jó tudni…
- Tesó, tudd a helyed! Érted?