Nem az a kérdés, hogy valóságos halálról van-e szó?
Nem is az, hogy életünkbe betört az illúziók halála,
hanem,
hogy a reményt sem láthatjuk,
mikor kelhetünk fel végre a fekete ágyból?
Nincs, nincsenek, kik a reményt úgy fogalmaznák meg,
hogy hihető legyen…
Gyakorlatilag minden politikai osztály megtett már mindent,
amire képes volt,
ami erényeiből,
vagy
gyengeségeiből fakadt,
hogy ébren tartsa álmainkat…
De ez nem sikerült.
Délegyháza – Mutyifalva, mint települési végvár, alapvetően nem érdekel.
Onnan és akkortól nem érdekel, hogy rá kell, rá kellett jönni, még nem érett meg, mint közösség a demokráciára, inkább a hallgatag, gyáva, túlélő némaságot választja. Közösség szót, azaz annak hiányát említettem, mert közösségi lét, közösségi célok nélkül nem létezhet.
Onnan és akkortól nem érdekel, hogy rá kell, rá kellett jönni, még nem érett meg, mint közösség a demokráciára, inkább a hallgatag, gyáva, túlélő némaságot választja. Közösség szót, azaz annak hiányát említettem, mert közösségi lét, közösségi célok nélkül nem létezhet.
Ha ez és így kell, így kellett, hát egye a település minden lakója azt a hányadék levest, amit főzött, vagy főzni hagyott… Én is, ha maradok...
Nem kell, szükségtelen meghallgatni, átélni annak közösségi igényét, hogy Európához tartozzunk… Minek annyira előre szaladni? A világ sok – sok országában jártam, sok – sok tájon élnek barátaim, sokukkal naprakész kapcsolatban vagyok, lesújtó életélményt vagyok kénytelen velük naponta közölni… A magyar létről, a magyarországi Délegyháza - Mutyifalván vegetáló létről… A pártatlanság haláláról...
Közvetlen környezetemben is naponta meg kell vívnom, mind alaptalanná formálódó harcom, védve országomat, védve hazámat, emlékeimet, hogy ne hagyjunk magunk mögött mindent, mert mind idegenebbé kezd válni az a világ, amit hazámnak tekintek…
Mert Magyarországon – ahogy Délegyháza – Mutyifalván sem - nincs demokrácia, nincs, mert képtelen vagyunk élni, együtt élni, felvértezve a demokráciával... Egyáltalán megérteni annak emberi értéket sugalló lényegét...
Lévén, tanultam, tanítottam is a magyar- és világtörténelmet, tudom, ha nem érett meg a helyzet valamely társadalmi változásra, szükségtelen, értelmetlen és az áldozatokat a vágóhídra cipelő cselekménysorozat az, amely öngyilkossá tevő módon sietteti egy új rend eljövetelét...
Ha önnön létüket is megkérdőjelező módon, szolgasorban tudják az emberek létüket elképzelni s ennek - belenyugvó némaságukkal - nap, mint nap tanújelét is adják, mindegy hogy hol, a magyar Parlamentben, katedrálisok szószékein, önkormányzatok termeiben, közel sem pártatlan Bíróságok pulpitusa előtt, ott bizony halálsorra menetel az önbecsülés és feladásra kényszerül a hitbe és álomba csomagolt emberi lét...
És lehet, nem is jó a cím, hogy éppen a Fidesz lenne a politikai halálsoron…
Kik azok, mely pártok, szervezetek, egyesületek, melyek nem menetelnek - éppen a Fidesz mellett - a politikai halálsor felé?
Ahol a vélemény nem szabad, ahol a véleményalkotás jogának alapvető emberi igénye és születéstől érvényes joga megkérdőjeleződik egy hatalom és a hatalomhoz hűséges csinovnyikok által, ott vagy változtatni kell, vagy hagyni hátunk mögött a bús fenébe azt a törmeléket, amelyet államnak és államberendezkedésnek, Magyarországnak,vagy akár Délegyháza-Mutyifalvának neveznek…
És már régen mindegy, hogy Magyarországnak, vagy Délegyháza – Mutyifalvának nevezi bárki is azt a légüres teret, ahol a cinikusok hatalmának árnyék - sötétjében csak nyivákolhat, cincoghat az ember, a létéből, gondolkodásából eredő Igaz szavak kimondásának joga helyett…
Nem lényegesek, nem meghatározók, nem is alapvetően a szereplői, hétköznapi létünknek sem az Orbánok, Hancsicsok, Hornok, Szilveszterek, Meggyesik, Bethlenek, Riebli-ik… Volt grófok, bárók, vagy jobbágyok... Ők is csak egy közös akol termékei…Politikai selejtek...
Egy olyan éppen –világ termékei, akiket felszínre sodor - sodort az ár, evickélnek a saját magukhoz hűséges langyos vízben, és hiszik, mert saját álmaik rabságában tengődnek, mindenki óceánján irányítják a közösség hajóját…
Hiszik, mert hinni akarják, környezetük is hiszi, mert hinni akarják, a jólét felé menetelnek és meneteltetnek…
De nem lehet soha ott uralkodó a jólét, ahol bilincsbe verő fenyegetettségben, azaz paragrafusokkal és csinovnyik bírákkal terhelten vehet az ember csak levegőt...
Kifelé izzadnak görcsösen, reprezentálják is az akarást, de szemükben ott lapul a félelem a kudarctól…
Az indulatok áldozati ideje elmúlt…
Magyarországon és így Délegyháza – Mutyifalván is a fél-gondolkodók, a fél-vakok, a fél-némák, a fél – kezűek, a fél-kimondó emberek, a fél szavakból értők, a fél szemükkel is egymásra kacsintgatók, az üresség gőgjébe temetkezők hatalmi torzsalkodásának posványában, csak rózsaszín álommá válik a küzdelembe rejtett akarat…
A pázsit eltűnt.
Már a füvek is. Gyomok veszik át létünk irányítását, mi pedig, akik még tegnap hinni mertünk az égig szökkenő virágszálak illúziójában, szép lassan vesszük a kalapunk és vagy elmegyünk, vagy golyószórót veszünk, hogy lelőjük, kik be mernek lépni életünkbe…
Bizony, félek, a politikai halálsoron, a halálos ítéletek beváltása közeleg…
