Már nagyszombat van…
Túl vagyunk a Nagycsütörtökön,
az Utolsó Vacsora emléknapján,
amikor azok juthattak eszünkbe,
kik egy szó sem szóltak Jézus mellett…
Túl a Nagypénteken,
mikor áldás nélküli csend kellett volna,
hogy uralja
a
gondolatokat…
Ma pedig, Nagyszombaton?
Lelkemben én is szeretnék fényliturgiát tartani…
Megáldani a tüzet…
Hinni,
hogy a húsvéti gyertya meggyújtásával
valóban feltámadt Jézus…
Eszembe jut a helyi centrális, mutyizó,
sógor - komaságra,
bratyizásra, lekötelezettségre,
Júdás rendszeren alapuló,
túlélésbe vetett hitre épített rendszer,
amelyben
pörkölt felett,
vajúdás nélkül szült igazsággá válik a lét…
Hol
a némák,
a megfáradtak és a kiábrándultak
ingoványos talajára építik
a
holnap rozoga templomait…
Hol
a helyi zsuga partiban
a bentlakók osztják a lapokat,
csak maguknak…
Szeretnék
boldogságot kívánni mindazoknak,
akik
éheznek húsvétkor…
Szeretnék
boldogságot kívánni mindazoknak,
akiknek
nincs fedél fejük felett húsvétkor…
Szeretnék
túlélést kívánni azoknak a
kilátástalanságban,
egymással soha nem találkozó
sinek mentén
élő szülőknek,
akik
gyermekeik szemébe nézve könnyeket
látnak,
és
az
é h s é g
öt betűjét.
Szeretnék
még legalább egy pár boldog órát kívánni azoknak,
akik
kilakoltatás előtt állnak…
Szeretnék
a szoba sarkába szorult,
félig megfagyott,
félig éhessé aszalódott,
rongyaikban már ki sem mozduló
nyugdíjas
anyáinknak, apáinknak,
nagyanyáinknak, nagyapáinknak
még legalább
egy pár percnyi boldogságot kívánni…
Szeretnék
szégyent azok létébe,
kik
tudnak mindent,
kik
látnak mindent,
kik
hallanak mindent,
kik
tapintanak mindent
s
mégis
mindent eltűrnek…
Bizony,
már baj van, ha a szegénység vérszagot követel…
Krisztus,
- ha nem tévedek, -
értük is cipelte a keresztet…
