Nem hiszek abban, hogy minek ide a „ Nagy emberek - Nagy gondolatai” ? – ahogy fogalmazta egy levelet író és tételesen kitért arra, hogy mi kell a délegyháziaknak, azon túl pedig semmi… Csak a szerényen bennem meghúzódó jólneveltségem tart vissza a tételes jelzők közzé adásától… A karaktervázlatok ismertetésétől.
Nem hiszek az úgynevezett Nagy emberekben, mert ahol van egy Nagy ember, ott bizony többi a kicsi… Éppen ezért nem fogadom el azt a cárizmus felé induló világot, amelyet tudatlanul, választottunk magunknak Délegyházán. Jó, persze, régen rossz, ha már a cárizmus is haladást jelent, de, ha a helyi cárnak – cároknak nincs elég tisztességük számot vetni sok – sok évre visszamenően a múlttal, akkor a cárizmus is, csak egy röpke lepkefing lesz e település életében. Délegyházának saját Mohácsa van, de nincs bátorsága vezetőinek feltérképezni a tegnapokat, az még hagyján, de a jelent sem…
Az még hagyján, ha bárki lenyesi az általa feleslegesnek vélt ágakat, azért az egyért, amit meghagy... De, ha mindkét fő ágát lefűrészeli, vajon tovább nő a fa? Két irányban ülnek a lovon és két irányba hajtják... Nem veszik észre, bizony ebbe a ló és lovasa is beledöglik... Ahány csak van...
Becsomagolva vásároltuk az úgynevezett becsületkasszát és sokan nem jöttünk rá, bizony az egész egy alul lyukas fadoboz. A világ, ahol és amelyben élek, alul múlja még az úgynevezett bolsi világot is.
Mert itt keveredik a nem értés, a nem értéssel, a hozzá nem értés a hozzá nem értéssel… Mint az almát a vonatsínnel, úgy keverik össze – vissza az esztétikai fogalmakat, vágyakat, tényeket, az ideológiát nélkülöző lagymatag dumálgatással, a gyermek, az ifjúsági, a tinédzser, a felnőtt, vagy időskori pedagógiát saját, székkel elfoglalt üres – szakmaiságot nélkülöző - tudásukkal… A demokrácia, a nyíltság, a párbeszéd, a megértés, a vélemények ütköztetése, oly vágyálom Délegyháza-Mutyifalván, mint szifiliszesnek a tiszta vérkép...
Bíznak, mert bízhatnak a térden állva közlekedőkben, a kiégettekben, már a félelmet sem ismerőkben. Nem tudják, hogy mi az, mert mindig abban éltek.
E világ, e Föld a becsület és a mindenkori hazaárulás mesgyéjén üget, hiánycikk a civil kurázsi, a civilek bátorsága… Egyszóval a közbeszéd, ami nincs…
A zászlókra írva vakondtúrás betűkkel szerepel az örök szervilizmus, a felejtés, megjegyzem, mindkettő a legalantasabb ösztönök szülőanyja…
Vajon, mit ér a szél, ha nincs vitorla,
de, - kérdezem -,
mit ér a vitorla, ha nincsen szél?
Szitafejűek országában élek,
ahol millióknak okoz örömet, ha feltörlik velük a padlót…
Dagonya világ,
svihák világ hétköznapjaiba ébredünk…
 | |
| Az még hagyján, ha bárki lenyesi az általa feleslegesnek vélt ágakat, azért az egyért, amit meghagy.. De, ha mindkét ágát lefűrészeli, vajon tovább nő a fa? ( A kép egy temetőben készült, Budafokon ) |
És akkor, most aztán van miért fellázadni…
Kertész Ákos, meg mert szólalni…
Nagy baj a férclelkűeknek…
Többen felhörögtek... Nyíltan rasszista írásról szólnak...
Magyargyűlölettel teli levélről regélnek, amit Kertész Ákos, a többek között Kossuth díjjal, Magyar Köztársasági Érdemrenddel, József Attila díjjal kitüntetett író,
Budapest díszpolgára mert közzé adni...
*****************************************
Kertész Ákos nyílt levele az Amerikai Népszavához .
Kedves Bartus Laci!
Ez látszólag magánlevél, de én író vagyok, a magánleveleim (nagyon kevés kivétellel) is mind nyílt levelek, az én életformám az, hogy hangosan gondolkodom.
Nem léptem be a Kohányi Társaságba, és a tagdíjaimmal nem járultam hozzá – anyagilag is – az Amerikai Népszava online fennmaradásához; azt hittem elég, ha cikkeimet ingyen küldöm el a lapnak. Tévedtem. Ma már tudom, belátom, és igyekszem jóvátenni.
Aki egy kicsit is odafigyelt a publicisztikámra, tudja, hogy nem-igen foglalkozom a Fidesszel, egyszerűen nem érdekel. Unom, mert tudom. Két-három éve tudom, és hiába ordítoztam, hogy vigyázat, közeledik, figyelmeztetésem hatásfoka minimális volt.
Már az se nagyon érdekel, milyen a magyar. Egy ideig kerestem a mentségeket, de föladtam: nincs mentség. „Ezért a népért úgyis mindegy. Ebsorsot akar, hát akarja!”
Ami engem még érdekel, az a baloldal. Mert bár az én testre-szabott, morális alapú szocializmusom – aminek a lényege, hogy mindig az eltaposottak, a kifosztottak, a cserbenhagyottak, a nehézsorsúak mellett állok –, nem azonos soha az éppen aktuális „pártszocializmussal”, mégis ez az a közösség, amelyik hozzám legközelebb áll. És engem ennek a közösségnek a folyamatos árulása érdekel, mert ha nincs ez az árulás, Fidesz sincs.
Ezen a jobboldal röhög, a baloldal elereszti a füle mellett, mert pillanatnyi érdeke, hogy ne hallja meg. Amúgy persze létérdeke volna, hogy odafigyeljen, de addig ez a banda nem bír fölemelkedni, ezek is magyarok. Percemberkék. A jelenben élnek, akár az állatok. A valóságos állatokra gondolok, vagyis ez nem erkölcsi ítélet, egyszerű ténymegállapítás.
Ezért vagyok rémült, hogy ha még Te is berekeszted a szolgáltatást, végleg megszűnik számomra minden felület, és te tudod, hogy ez nem egzisztenciális kérdés. Nem ebből élek. Lassan semmiből se élek.
Én nem vagyok a kapitalizmus híve, de azt tudom, hogy olyan üzenetet kár föltenni a társdalom kommunikációs csatorna hálózatára, ami senki érdeklődését nem bírja fölkelteni. Amire semmilyen kereslet nincs. (Ettől még nem abszolutizálom a piacot.) De kétségbeesve látom, hogy be vagyok zárva az anyanyelv börtönébe, és amit én tudok, az nem kell senkinek, arra nincs vevő. Itt, ebben az országban, semmi nem történik, ha megjelenek, és akkor sem történik semmi, ha nem jelenek meg.
Szabad országokban a szabad embereket pedig meg sem érinti az a problémakör, amin én nem bírok keresztüllépni, amibe én beledöglök.
A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.
Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.
Így aztán nem is kapott soha föloldozást!
Mivel mindez a magyar jobboldal hitvallása, ideológiája, éthosza, csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni rajta, csak a progresszív, haladó, demokrata baloldal volna képes megváltoztatni, és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek (kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja lehessen. A nyolcvanas évek közepétől, Gorbacsov föllépésétől kezdve nem lehet a szovjet-bolsevista elnyomásra hivatkozni. Azóta a baloldal már önmaga felelős önmagáért, a magyarságért, az országért. Önmaga felelős azért, mert elherdálta minden pozitív szellemi vagyonát, teljes történelmi örökségét Dózsa Györgytől Petőfin és Adyn át Károlyi Mihályig, Bibó Istvánig, Nyers Rezsőig, a kelet-német turisták előtt a határt megnyitó Horn Gyuláig, az örökölt médiahálózatával és infrastruktúrájával együtt, hogy teljes tudatzavarban, szervezetileg lerobbanva, kifosztva, védtelenül áll a diktatúra támadásával szemben. De közben az egész baloldali elit és tisztikar, beállt a harácsolók, a korruptak, a tolvajok közé, elárulva nemcsak az eszmét, de konkréten a baloldal közkatonáit is, mert sebesülten és haldokolva hátrahagyta őket a vesztett ütközetek után a harcmezőn, és sorsára hagyta a védelmére szoruló civil lakosságot is. És ahelyett, hogy az utolsó töltényig harcolna a diktatúra ellen, a kiskapukon át menti a rablott vagyonát és az irháját.
Mert belőlük is hiányzik az a négy alaptulajdonság, ami emberré tesz minket: az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret.
Magyarországot vajon nem határozza-e meg a Simicska & Puch Co. működése? Természetesen bizonyítékom nincs, de lidérces álmaim, véresen logikus következtetéseim vannak, mint sok társamnak, barátomnak, elvbarátomnak is.
Mindezekről hol beszéljek, ha már nincs Amerikai Népszava sem?!
Én várom az AN online visszatérését, énrám számíthatsz te is minden olvasóddal – olvasóinkkal – együtt, és hiszem, hogy találtok megoldást, és ha csak egy kicsi is múlik rajtam, és képes vagyok rá, segítek, ameddig bírok.
Őszinte híved
Kertész Ákos
