A halak is felszínre jönnek egyszer, legfeljebb az a fajta mélyvízi, amelyik ott a sötétben érzi jól magát… Nem tudom, eddig, hogy volt, hol érezte jól magát a Délegyházi Jobbik Párt szervezete, de hogy szép lassan mind jobban a felszínre jön, ahogy elnézem, az biztos… Nem tudom, mire vártak eddig, azt sem, hogy gyámoltalanságból, vagy eleve megfontoltan hallgattak-e?
Vajon elbízták magukat, hogy országosan, legalábbis részükről, jól mennek a dolgok, a pártvezér az országos népszerűségi listán élen áll, távol lemarad tőle Sokak Viktorkája, de az tény, hogy nem jól van ez így…
Vagy arra gondoltak, minek tündökölni Délegyházán is?
Könnyebb elvegyülve szidni Sokak Viktorkáját és udvartartását, mint helyben odaállni a polgármester és kegyeltjei elé?
Lassan, a választások óta, immár majdnem másfél éve nem hallattak magukról…
El voltak, nyalogatták sebeiket a helyi kudarc szerepében? Megsértődtek? Nem tudom…
De azt igen, hogy ellenzék nélkül, még a gondos apák is egy idő után azt érezhetik, hogy nekik mindent szabad… Hát még azok, akik közel sem lehetnek arról nevezetesek, hogy annyira gondoskodók lennének…
És akkor még nagyon udvarias és visszafogott voltam…
Most Délegyházán azzal foglalatoskodnak a helyi Jobbikosok, hogy mindenkihez eljuttassák azt az újságjukat, amelyekből megpróbálok szemezgetni...
Természetesen a Jobbik zsigeri ellenfele a Kormányon levő FIDESZ... Nincs nehéz dolguk, ha bármit is orruk alá akarnak dörzsölni, mert naponta terem a FIDESZ háza táján a gyom... Ha egy évszázad múlna el, akkor is lehetne mit kikapálni a Tisztesség földjéből, már, amit a FIDESZ ültetett és ápolt gaz mennyiségét illeti...
De hol van az a helyi Jobbik, amelyik helyben is képviselné akár a helyi FIDESZ ellenében is az országos kiállást?
Az persze megint más kérdés, hogy vajon a helyi Jobbik szervezet mire vár folyamatosan? Nem hülyékből álló gyülekezetről van szó, mégis hallgatásukkal azt támasztják alá, vagy legalábbis azt sugallják, hogy itt Délegyházán nekik minden tetszik, mindennel meg vannak elégedve...
Vagy könnyebb úgy egy lapot terjeszteni Délegyházán, hogy bent, Pesten mondják meg, mi a baj? Hogy például a Schmitt Pál köztársasági elnök nem tud helyesen írni, vagy hogy mutyi módon szerezte meg doktori címét?
Mert lehet, sőt, el is fogadom, hogy az országos Jobbikos lap szerint az Orbán Viktor féle kormány szép lassan, halálra ítéli a kistelepüléseket... De a helyi Jobbiknak nem azt kellett volna, kellene szóvá tenni, hogy a helyi önkormányzati vezetés pedig gazdasági káoszba sodorja saját települését és annak lakóit?
Biztos, hogy több Délegyházán tanuló gimnazistát, szakközépiskolást is pofán vágott a jelenlegi magyar kormány felsőoktatási intézményekben tanulókat érintő Numeris classusa... De miért nem dönti el a helyi Jobbik, hogy inkább a helyi problémákat vetíti feljebb és feljebb, ahelyett, hogy a fentről hozott problémákat próbálja osztogatni Délegyházán?
Egyáltalán...
Tudják azt, hogy a FIDESZ Kormányzat oktatás - politikája hány Délegyházi fiatalnak, szegény srácnak és lánynak töri ketté álmait és vágyait?
Itt, helyben tesznek értük valamit?
Kérdeznek? Felmérnek? Intézkednek?
Vagy kerítés mögül, a meleg szobából vizslatják,
mi van Délegyházán?
Arról nem szívesen beszélek, hogy magánemberként még az ötlettől is hányok, hogy Magyarországon, vagy akárhol máshol a világon a homoszexuálisoknak olimpiát rendezzenek... Nem szívesen beszélek róla, mert messzire, ingoványos talajra tévesztő módon kerekedhetne ebből vita...
És, ha már Délegyházán születnek e sorok...
Délegyházán, ahol korábban a Jobbiknak is volt helyi jelöltje a polgármesteri székre...
Délegyházán, ahol volt helyi jelöltjük a helyi képviselői székekre is...
Szóval Délegyházán, ahol olyan párt, - jelen esetben a Jobbik - működik, amelynek országos képviselete is van a magyar parlamentben, önmaga arcát is jobban kellene megtalálnia Délegyházán...
Arról nem beszélve, - bár sértésnek venné a jelen hatalom minden képviselője, - egy szókimondóbb, felkészült, tényeket és tetteket számon kérő ellenzék esetében arra is rájönnének, hogy biztosabb egy állandó ellenzék kereszt tüzében dolgozni, mint túlnyert állapotban véglegesen megbukni...
Mert ez a bukás, magával sodorja - sodorhatja majd az egész lakosságot, és akkor a mai Érinthetetlen Védettek páholyában leledzők majd bőszen az aktuális Kormányra fognak majd mutogatni...
Nem lesz nehéz egyiknek sem, mert egyikőjük sem gyalogol majd a Munkaügyi Központ felé állást keresve...

Nekünk, itt e tájon nem mutogatnunk kell, hanem el kell gondolkodni, hogy gyámoltalanságunkkal, gyávaságunkkal vajon nem saját magunk gyarmattartói vagyunk?
Ha egyszerre esne ki a hatalomból az összes mai Délegyházi politikai mogul, csak úgy, mindegyik, egyik napról a másikra, nem ők azok, akik még húsz év múlva is kacsasültet esznek majd reggelire -ebédre és vacsorára is?
A Jobbik pedig helyben,
akkor is újságokat osztogat majd?
Mint ma, vagy tegnap?