És még ezen a napon nagyon mérges lettem. Meglehetősen magas díjért szervezett a Művelődési Ház valamiféle hagyományos nyári tábort általános iskolai tanulóknak. Elképzeltem, mit érezhet valamely gyerek, aki szülei anyagi helyzete miatt nem mehet társaival a táborba. Szinte bármely szegény gyermek helyett mertem kérdezni és fellázadni:
Egyébként, ha Józsika lennék, aki Galla tanyán él és szüleinek nincs pénze alkalomadtán még ennivalóra sem, bizony lenne mit mondanom Délegyháza hagyományosnak mondott Nyári táborához...
Mennék én, hiszen írják, van még hely, de nincs biciklim...
Tehát, ne menjek?
Megtanulnám a gyertyöntést, hogy otthon ne fogyjon az áram.
Ennék én háromszor naponta, mert itthon naponta, csak egyszer sikerül...
Elkészíteném, nem a csoport, hanem Délegyháza madárijesztőjét is, akadna modellem is.
Fürödnék is végre, mert nincs fürdőszobánk...
Keresnék én kincset is, mert jól jönne valami támogatás Anyuéknak...
Jó lenne végre egy tanyát is megnéznem, mert egyébként, nem is tudnám a Kertvárossal és kiváló utakkal ellátott Délegyházán, hogy milyen egy igazi tanya...
Dehát, baj van.
Anyu keveset szokott nevetni, de bizony hahotázott, még a repedt ablak is bele remegett, amikor megkérdeztem, mehetek a táborba? Hát miből? Ezt kérdezte. És én nem tudtam a választ. Szóval, nekem kész kalandtábor az életem kicsiny világa, innen meg se mozdulhatok...
Mondom, ha Józsika lennék, bizony, így szólna távolmaradásom története.
Nekem már csak egy kérdésem van.
A helyi önkormányzat, vagy bármely civil szervezet, bármely helyi hatalomra ácsingozó párt gondolt esetleg arra, hogy járna a nyaralás emberi méltósága a szegény rászorulóknak is?
Szép, hogy a település weblapjának vezető oldalán szerepel a nyári tábor reklámja...
És a szegényekkel mi lesz?
Ők mikor kerülnek címoldalra Délegyházán?
Tesznek e valamit értük?
És csend volt, mintha mi sem történt volna.
Az anyagilag megfeleltek elmentek táborozni, jelentek meg képek, hírek, milyen jól érezték magukat. És egy alapvetően szegény település, szegény gyermekeiről, mintha nem is lettek volna, szót sem ejtett senki.
Akkor még nem tudtam, délegyházi attitüd,
hogy szégyenüket elhallgatják
s apró, tehetségtelen lépéseiket az egekig magasztalják.
Elég, ha csak a legutolsó porhintés dicsőséges eredményét említem meg,
az úgynevezett helyi korcsolya gödröt,
amit pályának neveztek…
Minderről majd később.
