2011. január 26., szerda

Indulástól a Fórum építőkockái - XX. rész


És mintha nem jelentett volna semmit a polgármester asszony levelezése.
 Boltos József jelentkezett:
És mielőtt arra hivatkoznál, hogy ott te voltál a címzett, tájékoztatlak, én is megkaptam többek között Kriston Úr levelét.
Igazad van, nem Kriston Úr levele a lényeg, hanem az hogy a levél tartalma alapján megvádoltál cseppet sem elfogadható stílusban két embert, holott kiderült nem csak ők adhatták ki a levelet.
Szerintem az én felelősségem emlegetése helyett először tőlük kellene elnézést kérni.
Tisztelettel a továbbiakban megvalósítható korrekt és emberi fórumozás érdekében.
redbull pedig? Ujjongott:
Hú gyerekek!
Én nem tudom mire készülhetett riporter és volt aljegyzőnk, mert nyilvánvalóan készültek, különben miért lenne állandó vendége egyik a másiknak hosszú órákra?
De visszatérve a kérdés lényegére csúf levesbe köphettem bele a levéllel, amit közreadtam mert riporternél piszkosúl elszakadt a cérna azóta.
Állandóan azzal vádol mindenkit aki csak egy kicsit is más véleményen van mint ő, hogy lepaktált, bérenc stb.... Vajon ők mire készülhettek, és vajon riporter milyen pozíciót kaphatott volna, ha bejön a dolog.
Lehet, hogy az oly sokat emlegetett helyi újság alkalmatlan főszerkesztői helyét kapta volna meg.
Na, mindegy ezek költői kérdések maradnak azt hiszem.
További szép hétvégét mindenkinek.
És persze, 2010. június 12-én felvettem a kesztyűt,
úgy éreztem, válaszolnom kell:
Válasz Boltos Józsefnek és Megbízóinak!
Na jó...
Hát legyen.
Én nem voltam rendőr, nem tudom, de remélem, nem minden volt rendőrnek úgy jár az agya, olyan rugók mozgatják, mint Boltos Józsefét.
Ismerek, akár volt helyi rendőrt is, aki több, mint negyed századot töltött el egyenruhában, aki Boltos József apja is lehetne koránál fogva, legalábbis, ha vállalná, de bizonyára nem, mégsem hiszem, hogy ennyi szakmai negativummal rendelkezne, akár egy ezrelékével is, mint Boltos József.
Tehát, nem kell volt rendőrnek lenni ahhoz, hogy valaki visszaéljen beosztásával és az emberek bizalmával.
Bizonyára nem volt rendőri tevékenysége szolgáltatott alapot Boltos József délegyházi a kinevezéséhez.
Persze, ebben az esetben pedig felvetődik a kérdés, akkor pedig micsoda volt az alap?
És még a helyi polgárőrség vezetője is.
Biztos, hogy ezt sem tanították a rendőrségnél, mégis az lett.
Kérdés persze, hogy miért, milyen alapon, de ez egyelőre nem érdekel.
Közel sem érzem biztonságban magam, ha ilyen vezetője van a helyi polgárőrségnek.
Sőt...
Még Belozsánszky is büszkélkedett nekem azzal, hogy ő is polgárőr...
És mondta, éjszakánként itt szokott elmenni a ház elött, ahol élek...
Hát, ez igy, együtt nem kevés...
Vagy inkább nagyon is kevés...
Lehet, emberevő kutyát kell vennem?
De most nem arról van szó, hogy a már megbukott polgármester idejében kit, miért, milyen alapon és mire nevezték ki?
Ez is továbbgondolást igényel, de most ennek sincs itt az ideje.
Úgy látszik, bizonyos helyről komoly beosztást ígérhettek számára, ha ilyen elvtelenül szolgál ki embereket.
Engem nem érdekel, hogy vajon a rendőrségnél lehet e jogositványt szerezni arra, hogy valaki akár egy olyan kis településen is, mint Délegyháza megpályázhasson egy települési weblap szerkesztői feladatkört és azt meg is kaphassa?
Talán elvégezte valamely főiskolán a kommunikáció szakot?
Vagy informatikus végzettséget szerzett?
Netalántán média szakon végzett?
Tudomásom szerint egyikkel sem rendelkezik.
Azaz annyi végzettsége sincs jelenlegi feladata ellátásához, mint amennyit egy villamosvezetőtől megkövetelnek, mielőtt próba járatra engedik.
Ez persze meg is látszik a település honlapjának esztétikai kinézetén és tartalmi felosztásán.
Az pedig, hogy még nevetni is lehessen, ez Boltos nevű közel sem szakember, rendszeresen kipontozza - mint csúnya kifejezést az összes általam írt hozzászólásból a proli szót.
Hát ezt meg hol a fenébe tanulta?
Kiadta ukázban a bukott grófnő, hogy ez csúnya szó és a Boltos József úgrik a szóra?
De, bevallom, ez még most sem érdekel.
Van egy műveletlen ember a délegyházi weblap üzemeltetésének az élén és kész.
Ez van.
A műveltséget még lehet pótolni, hiszen fiatal emberről van szó.
A szakértelmet is meg lehet szerezni, bár ezt nem mondják a villamosvezetőnek, vezetés közben annak, aki még nem szerezte meg arra a szakértelmet.
Mindegy.
Vissazatérek, csak szépen sorban az eddig történtekre.
Megjegyzem, elmentettem Boltos József ide tartozó, egyik levelét, mert még a végén, csak úgy, eltünik, mint nem egy-két hozzászólás a közelmúltból.
Mit is írt Boltos József?
Tájékoztatni szeretnék mindenkit, hogy Kriston Úr nyilvánosságra került levelével kapcsolatos írások miatt többen megkerestek.
Személyesen volt lehetőségem több helyi lakos levelezését megtekinteni, melyekből egyértelműen kiderült, hogy Kriston Úr e levelét, valamint az arra kapott válaszlevelet mely Riebl Antaltól kapott az említett személyeknek is megküldte.
Kérem tehát az érintetteket, hogy Domány Zsuzsát és Hancsics Györgyöt e levél kikerülése miatt senki ne vádolja, mert nem egyértelmű. hogy ők adták ki.
Ennyi buta ember egyszerűen nem lehet együtt Délegyházán, hogy ne értsék...
Akikre épít Boltos József.
Már régen nem arról van szó, hogy dr. Kriston István mit írt.
Már arról sincs szó, hogy kinek írt.
Hanem egyszerűen a legalapvetőbb, Alkotmányban rögzitett személyes szabadság jogáról, amelybe bele tartozik a személyes titkok megvédésének joga, a levéltitok megsértésének bűnvádi eljárásban történő, törvényes elítélésének lehetősége.
Már ez ügyben régen nem érdekel sem Hancsics, sem Domány, sem Szilvesztrer, sem dr. Riebl.
És nem érdekel dr. Kriston sem.
Az egy dolog, hogy elítélem, bármelyikük is adta át a nyilvánosságnak dr. Kriston levelét, azt is elitélem, ha bárki más adta át és bárki más adta ki egy hamisan közzétett információt cáfolandó.
De most nem ez a lényeg.
Hanem, hogy Boltos Józsefnek nem állt jogában bárkinek kiszolgáltatni információt arról, hogy kinek a levelét, ki kapta meg.
És ez a lényeg.
Semmi más.
Ne térjünk el a tárgytól, ne fogadjunk el semmi másfelé mutogatást.
Megismétlem, mit írt Boltos József:
Személyesen volt lehetőségem több helyi lakos levelezését megtekinteni, melyekből egyértelműen kiderült, hogy Kriston Úr e levelét, valamint az arra kapott válaszlevelet mely Riebl Antaltól kapott az említett személyeknek is megküldte.
Kérem tehát az érintetteket, hogy Domány Zsuzsát és Hancsics Györgyöt e levél kikerülése miatt senki ne vádolja, mert nem egyértelmű. hogy ők adták ki.
Az ilyen jellegű információ nyilvánosságra hozatala egy értelmes közösségen, pártatlan faluközösségen belül, ahol demokratikus irányítás van, azonnali kirugással és bűnvádi feljelentéssel járna.
Megírtam Boltos Józsefnek,
idézem:
Szeretném felhívni figyelmedet, hogy - átnézve a megfelelő törvényi helyeket és konzultálva média jogásszal - abszolut mértékben nem áll jogodban állampolgári kérésre bárkinek a levelezéséről harmadik személynek, jelen esetben nagy nyilvánosságnak információt szolgáltatni.
Ez büntetőjogi kategória.
Neked csak hatályos bírói végzés alapján lett volna, lenne jogod bárkinek a levelezéséről információt szolgáltatni.
Te ezt a törvényi paragrafust megszegted.
Joggal teszem fel a kérdést, meddig kívánod még ilyen elvtelen módon, szakképzettség és hozzáértés híján e bizalmi és felelős beosztást betölteni?l
Joggal állapíthatom meg, hogy ezt követően általad a törvényben biztosított levéltitok itt Délegyházán veszélyben van.
Hova, kinek és kiknek szolgáltattál ki levéltitkot mióta a településen e feladatkört látod el?
Megírtam már.
Lehet, hogy Te előrelátóan arra játszol, hogy ha és amennyiben ők kerűlnének ősszel hatalomra, akkor a helyed továbbra is biztosítva legyen.
Itt is otthon lenni, ott is otthon lenni, az egyik csak bejön...
Erre játszhatsz, a te sorsod bánja.
Én azt kértem Tőled nyilvános levelemben, hogy ennek egyszer s mindenkorra legyen vége.
Bevallom, azt hittem, Te megértetted jószándékomat, felhívsz telefonon, leülünk és nem előszőr megbeszéljük.
És Te?
Ezzel szemben.
Valami,vagy valakik által erősnek, immár nagyon erősnek kezded érezni magad.
Elárúlva még a józan gondolkodásra is alkalmatlanságodat, összekevered a település polgármesterével folytatott - aljegyző által hivatalosan is közérdekű bejelentés kategóriájába sorolt levelezésemet azzal, hogy Te törvénytelen módon harmadik személynek, azaz nagy nyilvánosság elött sértettél meg levéltitkot, azaz kiszolgáltattál olyan információt, amely személyes, védett titkot képez.
És milyen primitívűl hangzik a visszavágása Boltos Józsefnek:
ha én törvényt sértek magánlevéllel kapcsolatos információk kiadása miatt, az esetben az alábbi két levél közreadója mit követett el?
Ugye nem kell leírnom ki tette fel e magán leveleket a fórumba?
Hát ilyen mélyen van alkalmatlansága Boltos Józsefnek?
Komoly kérdést tett fel, hiszen csak a bukott polgármester két nekem küldött, és általam közzé tett levelét hozza fel mentségül és nem merte hozzá tenni, bizonyára sértette volna bármely megbízója érdekeit, az én három közérdekű állampolgári kérdés kategóriájába tartozó levelemet.
És még Boltos József azt írja nekem, ami aztán már tényleg szégyellni valónak kellene a részéről:
megvádoltál cseppet sem elfogadható stílusban két embert, holott kiderült nem csak ők adhatták ki a levelet. Szerintem az én felelősségem emlegetése helyett először tőlük kellene elnézést kérni.
Hát ez más a sötétség.
Én nem vádoltam meg semmivel e két, általam egyébként kevésbé sem tisztelt embert.
Bocsánatkérés pedig?
Kérjenek - többek között ők ketten, Hancsics György és Domány Zsuzsa - bocsánatot Délegyháza lakosságától, hogy hallgatásukkal, vagy aktiv szolgálatukkal, amit a bukott polgármesterné irányában kifejetttek, idáig, ilyen mélyre jutott a település szinvonala.
És végül, elég cinikusan, bízva, mindig ő lesz a helyi weblap főnöke, azt írja Boltos József számomra, hogy
idézem:
Tisztelettel a továbbiakban megvalósítható korrekt és emberi fórumozás érdekében...
Az emberi fórumozás megvalósítható, de ehhez nem feltétlenül kell Boltos József szakképzettséget nélkülöző beleszólása, tőrlése, a elfogadtatva önnön cenzori szerepét...
A korrektséget pedig?
A fenti ügyek miatt, nos, azt Boltos Józsefről a későbbiekben nem hiszem el, éppen ezért, sokkal jobban biztonságba helyezem személyes levelezésemet.
Ha lehet, erre már igazán nem kérek választ, mert arra megint válaszolni kell és így menne, így menne, holott értelmes dolgok is vannak a világon, hol lenne arra ideje az embernek?
Akár, aki írja, akik írják, akár, akik olvassák.
Ez már gumicsont lenne, amit együtt kellene rágnom Boltos Józseffel és Megbízóival, attól pedig mentsen az Isten.