2011. január 28., péntek

Indulástól a Fórum építőkockái - XXIV. rész


Persze, azzal, hogy beléptem egy olyan kapun, amelyre nem számítottam,, azaz, ahol eddig a némák és a gyávák voltak súlyban – túlsúlyban, fogadnom kellet, akár tetszett, akár nem azt a primitívség áradatot is, amely a kapun belül fészkelt. Lehet, van mindennek más magyarázata is. Lehet, nem én léptem be, és így nyílt ki a kapu, hanem én nyitottam meg egy résnyire és a visszafojtott düh és feszültség, a folyamatos meg nem értés, a folyamatos meg nem hallgatás tört elő oly indulatos formában, hogy az összes gondolati fekália első sorban rám hullott.
 Bigzozo:
Nem lehet, hogy a korára való tekintettel ilyen, nem véletlenül találták ki a nyugdíjazást.Van egy kollégám ő is ilyen öreg, őt sem lehet meggyőzni semmiről. Ebben a korban az élettapasztalat már rigolyává válik. Azt ajánlom riporternek alapítsa meg a falu első nyugdíjasklubját, ha még nincs. Ezzel tehetne vmit Délegyházáért... A lustaság és a túlélési vágy, ha együtt van, csak a csalánverésre alkalmas, semmi másra.
Na ezt magyarázza meg nekem valaki.
 A célkeresztben redbullnál is én voltam még:
Elnézést T. riporter Úr!
Ön aki Domány Zsuzsannának a jóléthez való jogát az alapján kérdőjelezte meg, hogy Magyarországon élt e vagy Romániából származik, úgy gondolom nincs jogalapja fasizmust, vagy antiszemitizmust emlegetni, kikérni magának. Az ön idézett írása maga a fasizmus, és az antiszemitizmus. Javaslom, mielőtt ír olvassa vissza saját írásait és gondolkodjon mit ír le.
És én hülye a kalickán belül el kezdtem ugrándozni. Először idéztem Bigzozot:
Na riporter úr beindult,ismét bebizonyította, ha valaki nem ért vele egyet szerinte az már nem is ember.Szegény annyit tett a faluért és nem ismeri el neki senki, mindjárt meg is sajnálom. Látjátok milyen hosszan mondja, és milyen keveset. A lustaság és a túlélési vágy, ha együtt van, csak a csalánverésre alkalmas, semmi másra. Na ezt magyarázza meg nekem valaki.
 És válaszoltam:
l.
A szellemi képesség hiánya, nem felmentés a civilizált emberek között.
2.
Lefordítom, mert nem érti.
Tehát.
A lustaság egyfajta emberi tulajdonság, ami képesség teszi őt arra, hogy csak dumáljon, ne tegyen semmit és még értelmesen ne is tudjon válaszolni, csak felháborodni.
3.
A túlélési vágy csak arra jó, hogy simulékony, szellemileg üresjáratú, önmagát fel nem vállaló, el nem kötelezett, de nem is azabd gondolkodású, mert arra képtelen, összességében pedig csak minden áron, mások tudását meglovagolva a túlélés a vágya.
4.
Arról nevezetes e fajta ember, hogy máséval veri a csalánt.
Ha már ezt sem érti, sajnálom.
redbull persze még ezen a napon is duplázott:
Bocsánat, de nyugdíjas klub már van. Ne adjunk neki ilyen ötletet mert még őket is vetélytársnak fogja tekinteni és kikezdi szegényeket.
Én pedig folytattam a primitív riposztozást. Redbull szövegének idézésével kezdtem:
Ön, aki  Domány Zsuzsannának a jóléthez való jogát az alapján kérdőjelezte meg, hogy Magyarországon élt e vagy Romániából származik, úgy gondolom nincs jogalapja fasizmust, vagy antiszemitizmust emlegetni, kikérni magának. Az ön idézett írása maga a fasizmus, és az antiszemitizmus. Javaslom, mielőtt ír olvassa vissza saját írásait és gondolkodjon mit ír le.
 A válaszom, persze nem volt simogató:
Domány Zzuzsanna jólétét nem kérdőjeleztem meg, mert ez tény.
Nincs mit rajta megkérdőjelezni.
Egyébként elmondom, jobban örülnék, ha Magyarországon azok is jól élnének, akik kalandvágyból itthon maradtak és azok is olyan jól élnének, legalább annyira, mint Domány Zsuzsa, akik akár három diplomát is kisajtoltak magukból, több éven, akár évtizeden át, nem mentek el az országból, hanem itthon szerettek volna, szeretnének élni, megélni.
Tehát Domány Zuszsanna létének túldicsérése tényleg felesleges, ezzel egyetértek, hiszen vannak érinthetetlen személyek, akik, ha kritika éri őket, akár életmódjuk, akár életpályájuk miatt, azonnal a fasisztázók és a rasszistázók védelme alá kerülnek.
Sőt az antiszemitázók védelme alá is.
Hűha...