2011. január 28., péntek

Indulástól a Fórum építőkockái - XXV. rész


És 2010. június még mindig csak dagonyáztunk. 
Azaz helyben topogva személyeskedtünk ide-oda. 
- Melyikünk öccsének hosszabb a fütyije? – körülbelül ilyen szinten. 
Persze, bizonyára jól jött a hatalmon levőknek, mert addig sem róluk esett szó.
Sőt… 
Volt egy olyan érzésem, később rá is mutattam, egy - két személyre, hogy direkt felkértek embereket, akik oldalra vitték a dolgokat, de erről majd később… 
Persze, első sorban, így visszatekintve magamat kell, hogy ostorozzam, mert egyrészt nem jöttem rá, ott és akkor, hogy pihenhetnék egy kicsit, nevezzem így, ugassanak csak a kutyák, vagy legalább abban tartottam volna szünetet, hogy egyenrangú vitapartnernek tekintettem mindenkit, aki hozzá szólt. 
És ez hiba volt. 
Először a nyughatatlan Redbull-t idéztem:
 Meg vagyok döbbenve. Feltesznek egy kérdést, nem sértőt, válaszok egyértelműek. Mindenki érdekeinek képviseletében nyújthat az eredmény segítséget. Majd anélkül, hogy az eredmény következményeit, hatását ismernénk, elkezd valaki fasisztázni, antiszemitázni stb. Ráadásul egy olyan aki kékvérünek és egyebeknek nevezett valakit ahelyett, hogy a tényleges hibáit sorolta volna normális hangnemben. Meg vagyok döbbenve, hogy ez az ember még ki mer kérni magának valamit.
 Válaszom pedig?
Hát Redbúll úr... Maga direkt nem akar érteni valamit? A kérdés nem úgy hangzik, hogy Ön szerint a fórumozók hozzászólásait kell e szigorubban moderálni? Mert a kérdés, akkor elfogadható. Elfogadható, mert nem kirekesztő. Ezzel szemben a kérdés úgy szólt, hogy Ön szerint egyes fórumozók hozzászólásait kell e szigorubban moderálni. És ez, így, ilyen megfogalmazásban már kirekesztő. Tehát a weblap moderálási szabályzata nem egyformán érvényes mindenkire? Vannak ezek és vannak az egyesek? Ugyan, értse már meg.
 Peter az allat engem idézett, azzal kezdte:
Ha megélhetési gondok gátolnak valakit véleménye közzé adásában, akkor bizony nem küldök egy szelet kenyeret sem Bigzozónak, Péter az állatnak, Red Bullnak s egy két más tagnak, mert éppen elég olcsóságot olvasok tőlük, amivel jelen vannak és nem kenyérért állnak sorban.
Bigzozo persze úgy tett, hogy nem értett semmit: :
Mit csináltam, hogy ma mindenki velem foglalkozik?
Redbull még ezen a napon ütéssel folytatta:
Riporter irja " ő nem mások vállán kapaszkodik felfelé". Valóban nem, ő mások iranyába történő mocskolódással, mások sárbatirásával. Mindenki ítélje meg mejik a rosszabb.
Boltos József persze, még mindig sértve érezte magát:
A kérdés csak arra irányul, hogy kell-e moderálni. Az hogy mi alapján az le van írva a szabályzatban.
Ettől pedig csak az kell, hogy féljen aki ezt a szabályzatot nem tartja be. Akinek nem inge nem veszi magára. A fasizmusra való utalást pedig kikérem magamnak. A fasizmus alapja az a fajta megkülönböztetés amely a sajáton kívül minden más gondolkodású, származású, értékrendűt elítél, illetve üldöz. Ezen a honlapon egyetlen fórumozó van aki eme értékrend alapján válaszol a többi hozzászólónak.
Én pedig? Én a hülye? Magyaráztam- magyarázkodtam:
Próbát teszek, hogy megértsd! A kérdés nem úgy hangzik, hogy Ön szerint a fórumozók hozzászólásait kell e szigorubban moderálni?  Mert a kérdés, akkor elfogadható. Elfogadható, mert nem kirekesztő. Ezzel szemben a kérdés úgy szólt, hogy Ön szerint egyes fórumozók hozzászólásait kell e szigorubban moderálni.
És ez, így, ilyen megfogalmazásban már kirekesztő. Nem felel meg a valóságnak, amit válaszleveledben állítasz, mert nem mered szóról - szóra idézni, ami a kérdésben szerepel. Tehát a weblap moderálási szabályzata nem egyformán érvényes mindenkire? Vannak ezek és vannak az egyesek? Másrészt. Ha annyira egyenes és bátor vagy, az alábbi mondatod alapján szíveskedj nyíltan megnevezni az illetőt, aki fasiszta!
Téged idézlek:
A fasizmus alapja az a fajta megkülönböztetés amely a sajáton kívül minden más gondolkodású, származású, értékrendűt elítél, illetve üldöz. Ezen a honlapon egyetlen fórumozó van aki eme értékrend alapján válaszol a többi hozzászólónak.
Kérlek, felelősséged teljes tudatában név szerint emlitsd meg, kíváncsi vagyok, ki az ma Délegyházán, aki fasiszta értékrend alapján válaszol a többi hozzászólónak? Bizonyára bűnvádi feljelentéssel élne irányodban.
Valójában nem is tudom, kinek írta ZIZIS:
Egyetértek az előttem hozzászólóval.
Én persze támadásnak vettem és gyorsan válaszoltam:
Ezzel a nick névvel vajon érdekel e valakit, hogy egyetért, vagy sem? Bár, a Magyar Értelmező Kéziszótár elfogadható magyarázatot ad arra, ha valaki zizis...
És folytattam válaszommal. megtalálva Redbull-t:
Nos, lehet időhúzás már részemről, hogy válaszolgassak, de megteszem. Már kezd összeállni a bombariadóval kapcsolatos sorozatom, rövid időn belül elkezdem a nyilvános közlését, most éppen nincs más munkám, amit előtérbe helyeznék. Tehát.  Tényleg nem mások vállán kapaszkodok felfelé. Nem is tudnék, mert nem tudom, Délegyházán mit jelent az a fogalom, hogy fent. Kérem, jelentkezzen név szerint, akit és konkrét idézettel, amivel sárba tiportam. Ne mások állapítgassák meg az illető helyett. Kíváncsi vagyok a névsorra és a tényekre.
Persze, alkalomadtán fel is vidítottak a frappáns hozzászólások:
Peter az allat állapította meg, hogy
Az oviban nálunk is kérdezgették Sánta Pistit, hogy fáj-e még a lába.
Én pedig szinte elájultam a frappáns válaszon:
A fene egye meg.  Tisztelt Péter az állat!  El sem hiszi, milyen jó olvasni alkalomadtán magát. A frappáns, ironikus karaktere, bár, talán már emlitettem, elengedhetetlen eleme egy jó délegyházi weblapnak. Gratulálok.
És Boltos József rá egy napra, 2010. június 14-én még mindig csak fújta a magáét:
Nem Tisztelt Erdélyi Úr
Ha minden fórumozót kellene szigorúbban moderálni, az általánosítás lenne, és joggal felháborodhatnának azok aki soha nem sértették meg a szabályzatot. Ők az általad említett "ezek", és vannak akik rendszeresen megsértik Ők az egyes fórumozók.
Kirekesztésről akkor beszélhetünk amikor egy közösség érvényben lévő normáit egyébként elfogadó, és betartó személyt valamely szempontból megítélhető mássága miatt kirekesztik, üldözik, elítélik. Ha normákat be nem tartó személyt érnek szankciók azt büntetésnek, szabályozásnak lehet nevezni, de semmi esetre sem kirekesztésnek.
Zizis is kitartott saját maga véleménye és stílusa mellett:
Gondolom,hogy érdekel,konkrétan pl.ön is folyton elolvassa és reagál a hozzászólásaimra!Egyébként nem az elmeállapotom alapján választottam ezt a nick nevet.Az értelmező kéziszótár a zizisre ad magyarázatot,nem a Zizisre...van különbség közötte  Szólásszabadság és egyenjogúság van. Szép napot mindenkinek!
Szép csendben djbaba következett:
Nem kéne !!  Ez nem a faluról szól! Inkább épitő javaslatók kellenének a személyeskedések helyett!
szép napot mindenkinek és békésett !!